Black Dawn: 9 fejezet.

9. „Három olyan fiú szívét törtem össze…” :

Csak csókolt, mintha soha abba sem akarná hagyni. És valóban ez volt a helyzet. Erre akkor jöttem rá, amikor hirtelen felkapott, és megindult a kocsija felé. A hasam egyszerre szorult össze izgatottan és rettegve. Nem tehetem ezt. Nem feküdhetek le vele.

Mikor Edward odaért a járműhöz, hatalmas meglepetésemre a hátsó ajtót nyitotta ki, és leültetett az ülésre. Elhúzta a fejét, így véget ért a szenvedélyes csókunk. Pimaszul rám mosolygott, ezzel jelezve, hogy még nem végeztünk. Igen, én is ettől féltem.

Lehajolt, és valamit ügyködött az első üléssel, és végül zakatoló szívvel jöttem rá, hogy előrébb akarta nyomi azt. Mikor sikerült neki, bemászott az ülés és közém. Még fel sem tudtam rá nézni, de már az ajkaimra tapadt. Ismét betolakodott a nyelvével a számba, és éreztem, hogy még az életet is ki akarta belőlem csókolni.

-          Edward, ezt nem szabadna – toltam el magamtól, de úgy tett, mintha nem hallott volna. A nyakamhoz hajolt, és beleharapott. Meglepetten nyögtem fel, és a szemeim még jobban kikerekedtek, amikor szívni kezdte a nyakamat. – Oh, atya ég! Ezt most abba kell hagynunk!

-          Talán nem élvezed? – morogta a nyakamba, és a nyelvét végighúzta az ott lüktető ér vonalán. El kellett fojtanom egy nyögést. – Tudom, hogy akarod! – Ez a kijelentés kijózanított.

-          Hagyd abba! Mi már szakítottunk! – Nagyon nehezemre esett, de erőnek erejével eltoltam a fejét. Még így is túl közel volt, de valamivel jobb volt a helyzet. Vagyis ezt gondoltam, amíg bele nem néztem a lángoló szemeibe. Hirtelen megéreztem a vér eszeveszett lüktetését a fülemben, ahogy észrevettem, hogy milyen éhes tekintettel néz rám.

-          Pontosítsunk… te szakítottál velem, Szépségem! Nem sok beleszólásom volt a dologba – morogta, és még mindig egy ragadozó tekintetével nézett rám. – Most pedig vissza akarlak szerezni.

-          És ezért akarod, hogy lefeküdjek veled? – kérdeztem hisztérikus hangon. A tekintete még mindig nem lágyult meg.

-          Oh, nem csak ezért – vigyorgott rám pimaszul. – Hidd el, hogy jelenleg nem csak a meggyőzésedre vágyom!

-          Ez így nem fog menni! – sóhajtottam, és hátradöntöttem a fejemet. Nem kellett volna, mert azon nyomban lecsapott az ajkaimra. Éreztem, hogy a meleg nyelve az alsó ajkamon fut végig, de nem tudtam tiltakozni, mikor mélyen a számba hatolt. Közben az egyik keze a derekamhoz vándorolt, és közelebb vont magához. Éreztem a hasamon, hogy kíván, és még jobban elöntött a forróság.

Képtelen voltam tovább tiltakozni. Hagytam, hogy a vágy átvegye felettem az uralmat. Olyan sok minden történt velem, és olyan nagyon össze voltam zavarodva. Most mégis megnyugvást jelentett Edward ölelő karjai között lenni. Éreztem, hogy a mellkasában milyen gyorsan zakatol a szíve, és hogy az ágyéka milyen keményen feszül nekem.

Leírhatatlanul jó érzés volt, hogy ez nem változott. Az én érzéseim pedig csak fokozódtak, mert egyre tisztábban láttam az emlékeimet. Ismét éreztem azt a pusztítóan erős szerelmet Edward iránt, amit kezdettől fogva.

Hagytam, hogy a kezeim önkényesen beletúrjanak a hajába, és az arcát még közelebb húztam magamhoz.

-          Szeretlek – hangzott el, én pedig csak akkor jöttem rá, hogy ezt én mondtam ki, mikor elhúzódott tőlem. A tekintete még mindig éhes volt.

-          Tudom, és én is szeretlek – simította végig az orrával az enyémet. – Sohasem engedtelek volna át valamelyik bolhás farkasnak! – Azzal megcsókolt, de még mormogott valamit alakváltókról és vérfarkasokról. Rögtön eszembe jutott Ian. A hihetetlenül szőke, magas fiú, aki töltényt visel a nyakában egy nyaklánc segítségével. Ian, aki vérfarkas.

-          Úristen! – toltam el döbbenten magamtól Edwardot. – Hol van most? Hol van Ian?

-          Most a legkevésbé érdekel, hogy hol van – morogta, és ismét megcsókolt. Olyan édes volt a szája… De muszáj eltolnom magamtól, mondtam magamnak. Végül megtettem, ő pedig sértődötten nézett rám. – Szeretkezni akarok veled, te pedig Iannel nyaggatsz? Ez azért elég kiábrándító – borzongott meg. Habár ezt mondta, a testén nem látszottak a kiábrándultság jelei. Ettől elpirultam.

-          Hol van most? Arra emlékszem, hogy nagyon félt a teliholdtól… - ijedten zihálni kezdtem. – Már volt telihold! Mi történt vele?

-          Leláncoltuk – rántotta meg a vállát, és egy kicsit hátrébb dőlt, az előre hajtott első ülésnek támaszkodott. Annyira látszott rajta, hogy nem emberi. Ahogy pusztán a lábával és a hasával tartotta a testét… Viszont a tekintete nagyon is emberi volt. Tele volt vággyal, ahogy végignézett a mellkasomon. Lenéztem, és megláttam, hogy a fekete melltartóm kilátszik a pólóm alól. Gyorsan összefontam a karomat magam előtt, mire egy gúnyos mosolyt villantott.

-          Leláncoltátok. – ismételtem tompán, aztán hirtelen rájöttem, hogy mit is mondott. – Leláncoltátok?! – visítottam hisztérikusan. – Leláncoltátok, mint egy veszett kutyát, mint valami vadállatot? Teljesen megőrültetek?

-          Mégis mi mást tehettünk volna? – vonta fel a szemöldökét, a száját pedig összeszorította. – Harcoljunk vele, vagy hagyjuk, hogy megkeressen téged? Melyik ötletet díjaztad volna jobban? – Meg akartam szólalni, de a tekintete láttán, elhallgattam. – Te nem láttad, hogy milyen, amikor vérfarkas, de én láttam, hogy mi történik vele. Akkor már nem egészen Ian. És igen, leláncoltuk, mint egy rohadt vadállatot, mert az is volt.

-          És most hol van? – kérdeztem halkan suttogva.

-          Nálunk – rántotta meg a vállát. Kikerekedtek a szemeim. – Mit hittél? Hogy magára hagyom a védencedet, mert szakítottál velem?

-          Azt hittem, hogy utálod – suttogtam szégyenkezve.

-          Nem kifejezetten kedvelem, de nem hagyom magára. Még mindig jobb, hogy velem van, mint veled. – Összeráncoltam a szemöldökömet, mire folytatta. – Kedvel téged. Sőt szerintem többet is érez. Gratulálok, babám, még egy rajongó! – Ezt olyan gúnnyal mondta, hogy muszáj volt visszavágnom.

-          Mintha neked nem lennének rajongóid! Mindenki csak érted epekedik! És te is tudod, hogy ez igaz!

-          Nem érdekel – rántotta meg a vállát. – Nekem viszont te kellesz, de sajnos nem csak nekem.

-          Nem kellek Iannek – vágtam rá rögtön.

-          Te ezt gondolod, de én biztosan tudom, hogy tévedsz. Minden gondolata körülötted járt az átváltozás előtt. Nagy hatással voltál rá, az már biztos.

-          Nem direkt tettem! – csattantam fel. – Veled jártam, és csak téged szerettelek, de segíteni akartam neki.

-          Még mindig szeretsz – mondta úgy, mintha ez egy figyelmeztetés lenne. – És tökéletesen megértem Iant, sőt Jaredet is. Csodás vagy, okos és gyönyörű. Ki ne akarna téged?

-          Hagyd abba! – szóltam rá elvörösödve. El akartam terelni a figyelmét erről a témáról. Megborzongtam, mert tudtam, hogy úgy is meg fogom bántani. – Látni akarom Iant!

-          Most azonnal? – kérdezte sértetten, nekem pedig nagyon nehezemre esett igen mondani, így csak bólintottam. Erre fellángolt a tekintete. Mire észbe kaptam volna, már az ajkamra tapadt, és úgy csókolt, hogy a fogaink összekoccantak, aztán már a nyelve kergette az enyémet. Felnyögtem attól az érzéstől, ami a hatalmába kerített. A nyaka köré fontam a karomat, és közelebb húztam magamhoz. Valahol mélyen éreztem, hogy ez nem tisztességes, de nem tudtam magamnak parancsolni. Úgy tűnt, hogy Edward viszont tudott, mert eltolt magától, és egy éhes pillantást vetett rám, majd kiszállt a kocsiból.

Beindította, én pedig úgy döntöttem, hogy biztonságosabb, ha a hátsó ülésen maradok. Elgondolkodva néztem a párás üveget, amely bizonyította, hogy meglehetősen sokáig tapadtunk egymás szájára. Megborzongtam, ahogy visszagondoltam az ajkaira, a testére, az illatára… meg kellett ráznom a fejemet, hogy a gondolataim visszatérjenek kevésbe kényes témákhoz.

Meglehetősen furcsa helyzetben voltam. Az emlékeimet elvesztettem, majd visszakaptam. Van egy exem, akivel alig öt perce úgy faltuk egymást, mintha semmi sem történt volna. Van egy barátom, aki egy vérfarkas, és a segítségemre szorul, de Edwardéknál van. És e mellett van még egy barátom, aki teljesen biztos, hogy nem csak a barátom akar lenni. Jared gondolatára elszorult a torkom.

Nem tudtam, hogy Edward elmondta-e neki, hogy miket mondtam róluk, és hogy soha többé nem akarom őket látni.

Ahhoz képest elég készséges voltál, rótt meg egy gonosz kis hang legbelül. És igaza volt. Úgy vetődtem Edwardra, mintha folytathatnánk a kapcsolatunkat tovább. De ez nem működött. Nem akartam, hogy működjön. Normális életet akartam, ahol nincsen veszélyeztetve az életem, és a családomé sem.

De hiába győzködtem magam. Ahogy minden érzésem visszatért, tudtam, hogy ez lehetetlen. Az ok, amiért már a megismerkedésünk óta kockáztattam, itt volt egy légtérben velem. Oh, Edward. Ha ő nem olyan amilyen, rezzenéstelen arccal kiléphetnék az egészből. Magam mögött hagyhatnám ezt az egész horrorfilmet, és kész. De éreztem legbelül, hogy képtelen vagyok rá.

Igyekeztem ezeket a dolgokat elnyomni magamban, mikor lekanyarodtunk a Cullen házhoz. Oh, milyen régen láttam! Hatalmas volt és lenyűgöző, pont mint ahogy emlékeztem rá.

-          Isten hozott újra itt – sóhajtotta Edward, miután leállította az autót. Ettől összefacsarodott a szívem.

-          Hol van Ian? – kérdeztem, és láttam, hogy a tekintete fájdalmasan csillog. Egy szemétládának éreztem magamat.

-          Nézz ki az ablakon! – mondta, mire követtem az utasítását. És ott állt Ian. Olyan tejfölszőke volt, mint az emlékeimben. Meglepetten nézte az autót, és ettől könnyek gyűltek a szemeimbe. Megígértem neki, hogy segítek, de mégsem tettem. Megszegtem a szavamat. habár nem teljesen az én hibám volt, de mikor az emlékeim visszatértek, én utasítottam el őket. – Gyere, szállj ki! – sóhajtotta Edward, és csak akkor vettem észre, hogy már mellettem van. A hangja nyers volt, de mikor észrevette a könnyeimet, a tekintete ellágyult. – Itt a kabátom! – mondta és rám terítette. Meleg volt a testétől és az illata bekúszott a fejembe.

-          Mit csinálsz itt? – Hallottam meg Ian hangját, és láttam, hogy közelebb jött hozzánk. – Én azt hittem, hogy… - Elhallgatott, és két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. Szorosan megölelt, és szinte kiszorította belőlem a levegőt, de nem zavart Járt nekem ennyi kellemetlenség. Iannel ölelkeztem, miközben annak a kabátja volt rajtam, akibe halálosan szerelmes vagyok, és akit megpróbálok magamtól eltávolítani. Még rohadékabbnak éreztem magamat.

-          Hogy vagy? - préseltem ki magamból, mire hátrébb húzódott, és lenézett rám. A szemei csodálattal ragyogtak. Hirtelen belém vágott a felismerés, hogy lehetséges, hogy Edwardnak igaza volt. Ezt gyorsan kivertem a fejemből.

-          Jól, most már nagyon jól vagyok – vigyorgott rám. – Igazad volt, állati jófejek Cullenék. Addig, amíg nem találunk valami tartós megoldást a helyzetemre, itt lakhatom velük. Nem is mertem álmodni, hogy ilyen jófejek lesznek.

-          Tudom, ők igazán rendkívüliek – tekintetemmel meg akartam keresni Edwardot, de már nem volt mellettünk. El akartam mondani, hogy ez a kifejezés mennyire semmitmondó az ő esetükben. Ők sokkal többek voltak, mint rendkívüliek. Elmondhatatlanul hálás voltam nekik mindenért, és elmondhatatlanul szerelmesnek éreztem magamat.

-          Akkor miért hagytad el őket? – kérdezte, és eltolt magától. Fájdalom csillant a tekintetében. Gondolatban szépen megütögettem a vállamat, amiért még egy embernek sikerült fájdalmat okoznom. – Miért hagytad el Jaredet? És miért hagytál el engem?

-          Oh, Ian – suttogtam, ahogy megláttam a leplezetlen szomorúságot az arcán. És ennyi volt, ismét eltört a mécses. Forró könnyek csorogtam végig az arcomon, és zokogó hangok törtek elő belőlem. Rászorítottam az egyik kezemet a számra, hogy ne legyek olyan hangos. Ian döbbenten nézett rám.

-          Jaj, ne, édesem, ne sírj! – húzott magához, de látszólag nem tudta, hogy kellene ezt kezelni-e. Igyekeztem könnyíteni a helyzetén, de képtelen voltam. Csak jöttek és jöttek a könnyeim, és hangom pedig olyan nyüszítőssé vált, mintha egy kiskutyát vertek volna.

-          Engedj oda! – hallottam meg Edward halk hangját, Ian pedig gondolkodás nélkül elengedett. – Semmi baj, Lydia! Nyugodj meg, babám! – húzott magához, én pedig úgy vetődtem a karjai közé, mintha az mindent megváltoztatna. – Lélegezz mélyeket! – szólt rám, mikor hisztérikusan zihálni kezdtem. Próbáltam, de nem ment. Szédülni kezdtem, ahogy egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik. – Lydia, hagyd ezt most rögtön abba! Szívd be az orrodon a levegőt, és fújd ki a szádon! Ez az! Semmi baj! – Ahogy követtem az utasításait, végül sikerült megnyugodnom. Még közelebb bújtam hozzá, mire megmerevedett. Nem akartam ezzel törődni. Még szorosabban öleltem magamhoz a derekát. Éreztem, hogy tétovázik, de végül ő is átkarolt. Élvezhettem a meleg érintését, és ettől még nyugodtabb lettem. – Gyere be, még a végén megfázol!

-          Haza kellene mennem – suttogtam kótyagosan. – Vagyis inkább iskolába… Oh, elkéstem!

-          Azt hiszem igen – rántotta meg a vállát finoman. – Sajnálom, majd szerzek igazolást neked.

-          Nem kell – sóhajtottam, és éreztem, hogy a szívem fájdalmasan összeszorul. Edward teste megfeszül, de nem kellett a szívessége. Nem akartam még jobban függeni tőle. Valójában az lett volna a legésszerűbb cselekedet, ha hazamentem volna. Át kellett gondolnom, hogy mit érzek jelenleg. Úgy össze voltam zavarodva, hogy biztos voltam benne, ha most megkérdeznének, hogy hogyan döntök, majd később is, akkor a két válasz teljesen eltérne egymástól.

-          Gyere be, csinálok neked kakaót. – Elmosolyodtam, és igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. Annyira ismert. Bólintottam, ő pedig beterelt a házba. Ian a nyomunkban volt, de meglepően távolságtartóan viselkedett.

Csak akkor jöttem rá, hogy ez meglehetősen rossz ötlet, amikor már bent voltunk. Ott volt Alice, Jasper, Bella, az idősebbik Edward, Jacob, Rosalie és Jared. Zakatolni kezdett a szívem, amikor megláttam a megacélozott tekintetét. Tisztában voltam vele, hogy ez csak a látszat, és igazából vérig van sértve.

Igen, és ezt is én okoztam. Tényleg nagy gratuláció járt nekem ezért. Három olyan fiú szívét törtem össze, akik ennél jobbat érdemeltek.

-          Minden rendben van, Edward? – kérdezte Jacob, és meleg tekintetét a fiára szegezte. Edward bólintott, mire az apja rám nézett, és a tekintetéből eltűnt a melegség. Ettől majdnem zokogó csuklás tört ki belőlem.

-          Szerintem mindenki csinálhatja a dolgát – morogta Edward, és a konyhába húzott. Hallottam valami felfordulást a nappaliból, de nem láttam semmit. Aztán megjelent Jared.

-          Mit csinálsz itt? – kérdezte ugyanazt, mint Ian, de az ő hangja szinte rémisztő volt a dühtől. – Nem úgy volt, hogy undorodsz tőlünk?! – Ettől ismét patakokban kezdtek folytak a könnyeim. – Ne sírj! Miért sírsz? Nem ezt akartad? Nem akartad, hogy megutáljunk?

-          Állítsd le magad, Jared! – húzott a háta mögé Edward. – Ne csináld ezt vele, az előbb kapott zokogó rohamot. Csak most nyugodott meg.

-          Nem érdekel! Őt sem érdekelte, hogy mit érzek!

-          Ez nem igaz! – sóhajtottam, és megint zokogtam. – Én sajnálom, tényleg, igazán, elmondhatatlanul! – Kikukucskáltam Edward háta mögül, de Jared szemei le voltak hunyva.

-          Megőrülök érted – sóhajtotta, és kinyitotta a szemeit. – Mind megőrülünk érted, te pedig csak szórakozol velünk!

-          Neeeem – nyüszítettem, és újra elkapott a légszomj. Hangosan ziháltam, hogy levegőhöz jussak, de nem jártam sikerrel. Láttam, hogy mindketten egyszerre mozdulnak felém, de végül megtorpantak. A konyhapultra dőltem, és ott zokogtam tovább.

-          A tiéd. Engem már nem érdekel. – Hallottam meg Jared dühös hangját, majd a trappoló lépteit. Valaki úgy bevágta maga után az ajtót, hogy megriadtam a hangtól.

-          Ez hazugság – sóhajtotta Edward, és közelebb jött hozzám. Még mindig alig kaptam levegőt. Felhúzott a pultról, és hátra húzta a kezeimet, így a mellkasom kiemelkedett, és valamivel könnyebben ment a légzés. Éreztem az arcát, ahogy az enyémhez simul. – Ez volt a legnagyobb hazugság, amit valaha mondott.

-          Gyűlöl engem – ziháltam. – És Ian is, és te is.

-          Ez nem igaz – suttogta a fülembe, és megéreztem az ajkait magamon. – Nem gyűlölnek, de azt kívánom, hogy bárcsak ezt tennék. – Döbbenten kerekedtek ki a szemeim. Nem értettem. – Csak magamnak akarlak. Vissza akarlak kapni, és bármit megteszek, hogy újra megbízz bennem… - elhallgatott, mintha valami eszébe jutott volna. – Azt mondják, hogy háborúban és szerelemben mindent szabad, szóval… azzal fogok próbálkozni, amihez a legjobban értek.