Red Moonlight: 31.fejezet.

Bocsi Vikky! :$

31. A támadás:

Mikor felébredtem, furcsa érzés fogott el. Bűntudatom volt, de nem tudtam, hogy miért.

Éreztem, hogy Jared mellettem szuszog, de csak pár másodperccel ébredésem után jöttem rá, hogy a mellettem fekvő farkas-fiú, milyen szorosan ölel magához.

Éreztem az illatát, a meleg testét, azt, ahogy az izmai megremegtek. És ettől lett bűntudatom…

Egy másik férfival feküdtem abba az ágyba, ahol még legutóbb Edwarddal szerelmeskedtem…

Megpróbáltam, kimászni Jared mellől, de ő túl szorosan fogta a derekamat, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy a keze túl közel volt a fenekemhez. Ráadásul a csupasz bőrömet érintette.

Eltöprengtem azon, hogy mekkora lotyó vagyok, amiért egy másik fiút engedtem be az ágyamba.

Tudtam, hogy nem kellett volna vele aludnom, de az is igaz volt, hogy nem tettünk semmi rosszat. Csak aludtunk.

És ő Edward unokatesója, aki a védelmezőm – bizonygattam magamnak, de balszerencsémre magamat nem tudtam olyan könnyen meggyőzni, mint Jaredet.

Ismét mocorogni kezdtem, mire elengedett, de azon nyomban fel is ült.

A szívem eszeveszett módon püfölte a bordáimat, hogy vajon Jared mit gondolhat most rólam.

Lehet, hogy egyszerűen csak elmegy, és rábíz másra, mert rájött, hogy csak egy könnyűvérű liba vagyok.

-         Napok óta nem aludtam ilyen jót! – nyújtózkodott Jared, és az izmai kidudorodtak. Elgondolkoztam, hogy milyen érdekes hatással van rám. Még egy hajszálnyit sem tekintek rá úgy, mint egy férfira. Épp ezért is mentem bele, hogy vele alszom.

Ez a helyzet nem hasonlított arra, amit egyszer Edward mesélt a nagyszülei és Jacob hármasáról.

Én Edwardot szerettem, minden sejtemmel, és már csak ki kellett várnom, hogy értem jöjjön.

Mert már nem kétség, hogy képes vagyok mindent feladva vele menni a világ bármely pontjára.

-         Ma is menjünk La Pushba vagy csináljunk mást? – kérdezte Jared hátrafordulva, és le sem tagadhatta, hogy majd’ kicsattan az örömtől. Én viszont eszeveszetten más terv után kezdtem kutatni.

-         Maradhatunk itthon – motyogtam elgondolkozva, mert úgy emlékeztem, hogy anyuék valami nagy bevásárlásra mennek Los Angelesbe. – Csak lezsírozom a szüleimmel – erőltettem magamra egy mosolyt, majd kipattantam az ágyból.

-         Oké – dőlt hanyatt az ágyon, és jól megszemlélt. Gondoltam, hogy nagyon „csini” lehettem kora reggel. Izzadtan – mert Jared teste sokkal melegebb volt a vártnál-, kócosan és minden valószínűség szerint nem a legüdébb lehelettel.

Tényleg pofon egyszerű volt elintézni anyuékkal, hogy hagyjanak itthon. Megmondtam, hogy áthívom az egyik barátomat, és mikor „véletlenül” elkotyogtam, hogy egy srácról van szó, anyu szó nélkül és hatalmas mosollyal engedte meg ezt.

Ettől persze megnőtt a bűntudatom. Olyan szemétnek éreztem magam. Egyrészről Jared volt a legkedvesebb srác – persze csak Edwardon kívül-, akivel valaha találkoztam, és olyan érzésem volt, mintha kihasználnám őt.

Másrészről persze, attól is tartottam, hogy ha ez valahogy kiderül, akkor agyon fognak cikizni az iskolában. Én leszek a suli történetének a legnagyobb lotyója.

Bár semmi közük sincsen hozzá, de még mikor Edwarddal jártam, akkor is szemétkedtek velem. Összeszorult a torkom, mikor a múlt időre gondoltam… 

Így sokkal jobb ötletnek tartottam, hogy Jared és én itthon, egy zárt helyiségbe maradunk.

Szerencsére volt egy csomó DVD-nk. Így nem volt probléma elütni az időt.

Már a harmadik filmet keresgéltem, mikor Jared letelepedett mellém a földre, a lemezzel telerakott polc mellé, és piszkálni kezdett.

-         Szerelmes Shakespeare? – fintorgott az egyik DVD-re nézve. – Ne mondd, hogy te is egy Romeo és Júlia rajongó vagy?

-         Miért? – kérdeztem vissza sértetten, mivel imádtam Shakespeare műveit.

-         Szóval akkor már te is elalélsz, mikor meghallasz pár sort belőle? – húzta fel a fél szemöldökét, és szinte ellen állhatatlan volt a kényszer, hogy kikaparjam a szemét.

-         Fejezd be, mert… - Először valami nagyon csúnyát akartam mondani, mint például, hogy kikaparom a szemét, vagy felpofozom, de végül csak ennyit mondtam: - ez rosszul esik.

-         Oh! – Látszott, hogy Jared erre nem számított. Igazából én sem tudtam, hogy miért borultam ki ennyire. Felemelte a kezét, és az egyik ujját végig vezette az arcom vonalán, majd közelebb hajolt, és magához húzott. Könnyek gyűltek a szemembe, és tudtam, hogy nem kellene hagynom, hogy ilyen közel húzzon magához, de mégis engedtem neki. Aztán suttogni kezdett a fülembe, amitől kirázott a hideg. Nem a hangjától, hanem attól, amit mondott. – *„… csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet…”

A LXXV. szonett sorait suttogta el.

Annyiszor képzeltem el, hogy a szerelmem ezeket a szavakat suttogja a fülembe, de még így is meglepő hatással volt rám, hogy ezt Jared tette meg.

Még szorosabban öleltem körül, mire belefúrta a fejét a hajamba. Éreztem, hogy mélyen beszívja a levegőt, majd a meleg levegő, amelyet kifújt, libabőrt varázsolt a nyakamra.

Egyértelműen ö volt a legjobb dolog, ami azóta történt velem, hogy Edward elment. De még ennek ellenére sem éreztem, hogy férfiként szeretem…

Mert nagyon szerettem, úgy, mint a bátyámat. Még soha sem gondoltam bele, hogy milyen lenne, ha idősebb tesóval ajándékozott volna meg anyu, de most kifejezetten tetszett.

-         Köszönöm – suttogtam, majd kissé távolabb húzódtam. Furcsa volt, hogy Jared milyen elégedetlen fejet vágott, mikor arrább csusszantam, de ez a kifejezés egy másodperc múlva eltűnt az arcáról, és csak a kedves mosoly maradt.

A nap csigalassúsággal telt, és mikor már nem voltam képes több filmet megnézni, rendeltem egy pizzát. Ez nem volt túl jó ötlet, mert már így is háborgott a gyomrom a sok chipstől és kólától.

De azért hősiesen letuszkoltam magamba két szeletet. Jared készségesen megette a többit, én pedig elcsodálkoztam, hogy a farkas-fiúk mennyit tudnak enni.

Aztán mikor már a pizza is elfogyott, Jared kitalálta, hogy kő-papír- ollózhatnánk, mire hitetlenkedve felnevettem.

-         Most mi van? – nézett rám nagy szemekkel. – Nem a hagyományosat! Aki nyer, kérdezhet egy magánjellegű kérdést a másiktól. Na, mint szólsz?

-         Oké – egyeztem bele kissé félve, de muszáj volt ezt mondanom, mert nem akartam, hogy Jared azt higgye, hogy van valami titkolnivalóm. De nem is volt, igaz? Akkor miért féltem egy ilyen egyszerű játéktól?

Elkezdtük a játékot, és szerencsére először én nyertem, bár hosszú ideig gondolkoztam a kérdésemen.

-         Hány barátnőd volt eddig? – kérdeztem végül, mire kissé zavarba jött.

-         Kettő – bökte ki, mire nekem dülledtek ki a szemeim. Jared pont az a srác volt, akit egy csaj sem rugdosott volna ki az ágyából, ezért is volt furcsa ez a csekély szám.

-         Ho…? – kezdtem volna, mire az egyik ujját rátette a számra. Kezdett furcsa lenni, hogy Jared egyre gyakrabban ért az arcomhoz.

-         Majd ez lesz a következő kérdésed! – vigyorgott rám.

Sajnos a kezdeti nyerő szériám hamar vészes csökkenésbe csapott át. Így Jared sokkal többet tudott meg rólam, mint én őróla.

De azt még elmondta, hogy azért volt eddig ilyen kevés barátnője, mert sajnos a mai lányok túl könnyűvérűek neki, és ő az igazit keresi.

Jared szinte csak a Chicagóba töltött éveimről kérdezgetett, de aztán áttért egy nagyon érzékeny témára.

-         Voltál már úgy fiúval? – kérdezte, és kétség sem fért hozzá, hogy mire gondolt. – Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz!

-         De! – Nem tudtam, hogy miért akartam annyira válaszolni a kérdésére. Talán titkon azt reméltem, hogy ha megtudja, hogy igen, nem közeledik hozzám. Nem mintha eddig annyira közeledett volna… - Voltam!

Éreztem, hogy elvörösödöm, és látszott, hogy Jared is így van ezzel.

Így inkább abbahagytuk a játékot, és védelmezőm kitalálta, hogy mégis menjünk La Pushba, hogy megbeszélje az ötletemet a többiekkel. Bár szinte biztos volt benne, hogy bele fognak menni, abba, hogy korlátlan felügyeleti joga legyen felettem.

Mérges voltam rá, hogy ezt mondta, de végül is teljesen igaza volt. Én kértem erre, így nem vonhattam vissza a szavamat. Bár akkor nem gondoltam bele, hogy esetleg barátságnál több is lehetne köztünk…

Nem akartam, hogy úgy kedveljem meg őt, mint egy férfit. Ez mindenkinek rossz lenne.

Nekem is, mert két férfit nem szerethetek, és teljesen biztos, hogy Edwardot választanám, így fájdalmat okoznék Jarednek, de ezt nem érdemli meg.

És az, ami a legjobban fájna, hogy Edward szenvedne, és ezt nem engedhetem meg.

Így hát távolságot kell tartanom Jaredtől, bár ezt megnehezíti az, hogy ő nem akarja. Ezt már akkor bebizonyította, mikor kiértünk az erdőbe, és várakozóan felém fordult.

-         Gyalogolunk vagy kipróbálod a farkasogolást? – vigyorgott rám, mire jóleső melegség öntött el. Örültem neki, hogy kedvelt, de mindig emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez veszélyes is lehet.

-         Mi? – kérdeztem vissza döbbenten. – Farkasogolás?

-         Jó tudom, hogy elég gáz név, de próbáld meg megfogalmazni a farkas háton való ülést röviden! – forgatta meg a szemeit.

-         De le fogok esni! – figyelmeztettem, mire elhúzta a száját.

-         Dehogy esel le! – morogta, és már el in tűnt a fák mögött.

-         Jared! – szóltam utána félénken, de nem válaszolt.

Már épp pánikba estem volna, mikor a fák mögül megláttam egy hatalmas szőrgolyót közeledni.

Tényleg úgy nézett ki messziről, mint egy szőrpamacs. De mikor már közelebb ért felismertem az ismerős szemeit.

Hatalmas volt, de mégsem féltem tőle. A tekintete melegséget sugárzott, és egyszerűen lenyűgözött a gyönyörű szőre. Sötétbarna és egyben vöröses bunda borította a testét.

Egyszerűen lenyűgöző volt, ahogy ott állt előttem, és csillogó szemeit az enyémekbe fúrta.

Éreztem, hogy Jared egyre jobban hozzám dörgöli a fejét, majd az orrát az arcomhoz nyomta.

Nedves orra, olyan érzést nyújtott, mint mikor még kislány koromban, a nagyi Csipesz nevű kutyusa szaglászott.

Felnevettem az emlék hatására, és annak ellenére, hogy megfogadtam, nem kerülök ennél is közelebb Jaredhez, megpusziltam az orrát.

Vagyis az orrát szerettem volna, de Jared épp akkor fordította szőrös pofáját felém, így a csókom lentebbre sikeredett, mint szerettem volna.

Döbbenten húzódtam el, és Jared is hasonlóképpen tett, de aztán hirtelen ugatásszerű vihogás tört fel belőle.

Én viszont egyáltalán nem találtam viccesnek. Ha úgy vesszük most csókoltam szájon egy másik fiút.

Na jó, ez erős túlzás…

Inkább most csókoltam meg egy farkast. És mikor ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy ebben tényleg nincsen semmi rossz.

Látszólag Jaredet sem zavarta, és nem értette félre. Ráadásul imádtam a kutyákat, és ezt rendszerint puszikkal is kimutattam, szóval semmi rossz dolgot nem tettem…

Ezzel próbáltam magamat bíztatni, de kevés sikerrel. Azért megpróbáltam egy kis mosolyt küldeni neki.

Jared furcsa tekintettel nézett rám, de aztán megforgatta a szemeit.

Ezen tényleg nevetnem kellett. Még farkas alakban is képes volt ilyen emberi tulajdonságokra.

Aztán Jared lejjebb hajolt, én pedig csodálkozva szemléltem hatalmas testét, ahogy elém feküdt.

Csak néztem nagy szemekkel rá, és nem értettem, hogy mit akar. Aztán mélyet szusszantva rám nézett, és rögtön vettem a célzást.

Ez lenne a farkasogolás.

Idiótán felnevettem, miközben teljes bizalommal másztam rá a hátára.

Hátrafordult érdeklődő tekintettel, és tudtam, hogy választ vár.

-         Olyan idióta nevet találtál ki – nevettem fel megint. – Farkasogolás!

Úgy nevettem, hogy majdnem leestem a hátáról, ezt ő is tudta, mert hirtelen felállt.

A nevethetnékem a torkomra forrt, és azon igyekeztem, hogy meg tudjam magam tartani a selymes szőrébe kapaszkodva.

-         Ez nagyon nem volt fair! – szóltam bosszúsan. – Ne szemétkedj velem!

Ismét felém fordult, és olyan tiszta tekintettel nézett rám, hogy kénytelen voltam ismét megbízni benne.

Mikor Jared elindult, még probléma volt megtartanom magamat, mivel folyamatosan figyelnem kellett arra, hogy helyesen helyezzem el a testsúlyomat. Aztán már egyre könnyebb lett. Ráadásul sokkal gyorsabban haladtunk, mint gyalog.

Ahogy telt az idő, egyre jobban nőtt a bátorságom, és megkértem Jaredet, hogy kapcsoljunk gyorsabb tempóra.

Először a fejét rázta, de miután belefúrtam a fejemet a szőrős nyakába, és szorosan átkaroltam azt, és így kezdtem ismét meggyőző hadjáratba, engedett nekem.

Nehezebb volt, mint gondoltam, hogy Jared „ügető” mozgását követni tudjam. Nem egyszer csúsztam oldalra, de mindig sikerült megkapaszkodnom. Egészen addig gyakoroltuk ezt, míg bele nem jöttem, így még gyorsabban tudtunk haladni.

Akaratlanul is a lovagláshoz kezdtem hasonlítani, és nagyon is tetszett ez a felszabadult érzés, de aztán egy pillanat alatt megváltozott minden.

Jared szőrét simogattam, miközben igyekeztem kényelmesen felvenni a hátának a mozgását, mikor a farkas-fiú teste megfeszült. Olyan feszes lett, mint a húr.

Egyrészről ez furcsa volt, mert Jared teste egész eddig laza volt. Másrészről, pedig nagyon fájt.

Arra, hogy ezt átgondoljam alig volt egy másodpercem, mert a következő pillanatban hirtelen megemelte a hátsó részét.

Ezt hatalmas meglepetésemre olyan erővel tette, hogy lerepültem róla, annak ellenére, hogy a szőrét szorítottam.

Először nem tudtam, hogy mi történt. Abban a másodpercben, amíg zuhantam, két dolog történt.

Jared fülsüketítően hangos vonyítást hallatott, aztán nyüszkölni kezdett.

Fájt, mikor egy bokor közepére estem. Az a hülye növény tele volt tüskékkel, amelyek a ruhámon keresztül a bőrömbe mélyedtek.

Aztán már nem tudtam egyéni problémáimra figyelni, mert valami sokkal fontosabb lefoglalt a figyelmemet.

A fájdalom ellenére hátrafordultam, és megláttam azt, amitől azóta rettegtem, hogy Jared közelebb került hozzám.

A meglátni igazából elég túlzó kifejezés, mert igazából az emberi szemeim képtelenek voltak kivenni az alakokat, de tudtam, hogy kik ők.

Pet arcát, abban a másodpercben láttam meg, mikor Jared ledobott a hátáról, de csak most voltam képes felfogni.

Rettegtem, és éreztem, hogy a könnyeim patakokban folynak az arcomról, de csak arra tudtam gondolni, hogy most meghalunk.

Nem akartam, hogy Jarednek is baja essen. Ezt nem érdemelte meg…

Aztán egy másodperc alatt szintén minden megváltozott.

Alig tudtam kivenni, hogy mi történik, de Jared határozottan nem állt vesztésre.

Minden olyan gyorsan történt, csak másodpercekkel később tudtam rájönni, hogy valamik hangos, fémes csikorgással szakadnak le Pet testéről, és ahogy jobban megnéztem a felém repülő valamit, rájöttem, hogy az Pet keze.

Ijedten felsikoltottam, és éreztem, hogy a jellegzetes szagtól felfordult a gyomrom.

A következő pillanatban már a gyomrom tartalmát adtam ki magamból, hogy aztán ismét rosszul legyek, mikor megláttam, hogy a kéz mozgott.

Ijedten arrébb húzódtam, és aztán éreztem, hogy a fejemre földdarabok potyognak. Döbbenten felnéztem, és láttam, hogy megérkezett a többi farkas is.

Aztán, ahogy a figyelmem ismét a harcra terelődött, rájöttem, hogy míg Pet darabokban van, addig a többi vámpír ezt próbálja megbosszulni.

Valamiért egyikőjük figyelme sem terelődött rám, de most ezt átoknak kérdeztem.

Talán elterelhetném a figyelmüket… - gondoltam hirtelen, de ugyanebben a percben még két dolog történt.

Az egyik farkas felvonyított a fájdalomtól, ahogy az egyik vámpír hibát találva a védekezésében, megtámadta.

És a másik dolog ami történt az volt, hogy megérkezett a többi farkas.

Ők sokkal nagyobbak voltak társaiknál, és egyértelműen értették a dolgukat.

Ez nem csak nekem tűnt fel, hanem a vámpír klánnak is, mert amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek el.

Néhány farkas utánuk rohant, de a legtöbben a sérült személlyel voltak elfoglalva.

A hatalmas testektől nem láttam semmit, majd hirtelen meghallottam egy ismerős hangot.

-         A rohadt életbe! – nyöszörgött Jamie, miután visszaalakult emberré.

*William Shakespeare: LXXV. Szonett

A napokban (1564. ápr. 23-26) pontosan 447 éve született meg William Shakespeare, Anglia egyik legnagyobb reneszánsz írója és költője, és az én egyik kedvenc íróm. Számomra ő a világ legjobb írója! :$ Imádjátok őt velem együtt, és olvassátok minden művét, mert megéri!

Red Moonlight: 30.fejezet.

30. Biztonságban:

-         Jézusom, de hideg van itt! – Hallottam meg az ismeretlen hangú, tettetett szörnyűködést. – Lydia, agyon fogsz fagyni, ha nem csukod be az ablakot!

-         Jared, mit csinálsz itt? – Alig bírtam beszélni annyira meg voltam rémülve. Ahogy vissza tudtam emlékezni, Jared nem nagyon kedvelt, mikor legutóbb találkoztunk. De nem akartam, hogy bármi baja essen. Az borzalmas lenne, ha ő is Pet áldozatai közé tartozna. Egy másik ember élete veszne el miattam…

-         Gondoltam unatkozol, és szó szerint beugrottam egy kicsit hozzád – vigyorgott, miközben becsukta az ablakomat.

-         Ez nem vicces! – szóltam rá dühösen. – Haza kéne menned, a végén még bajod lesz!

-         Nekem? – kérdezte egy beképzelt mosoly kíséretében. – Inkább neked kellene ettől félned, Tündérke!

-         Ne hívj így! – Tényleg kezdtem dühös lenni. – Nem kértem, hogy gyere ide, szóval el is mehetnél!

-         Nem tehetem! – Ő bezzeg mit sem törődött azzal, hogy mennyire ideges vagyok. Lazán leült az ágyam szélére, és hanyagul megtámaszkodott a két kezén. – Megígértem Edwardnak, hogy vigyázok rád!

Forróság öntötte el a mellkasomat. Edward! Azt akarja, hogy Jared vigyázzon rám! Vissza fog jönni! Eljön majd értem!

Akaratlanul is kicsordultak a könnyeim annyira boldog voltam.

-         Héj, Lydia, mi a baj? – kérdezte Jared rémülten, de nem tudtam neki felelni. A nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem.

Nem volt jellemző rám, hogy szinte idegen férfiakat ölelgetek, de Jared más volt.

Azt a kis porszemnyi reményt, most hatalmas sziklává duzzasztotta, és végre volt miért léteznem.

Nem érdekelt, hogy esetleg Jared nem kedvel, most úgy éreztem, mintha ő lenne a világ közepe. Valósággal imádtam Őt.

-         Köszönöm! – nyögtem ki két sírógörcs között.

-         Lydia, ne sírj! – morogta Jared a hajamba. Ő is szorosan ölelt, ami melegséggel töltött el. – Azt sem tudom, hogy mit köszönsz!

-         Azt, hogy itt vagy! – szipogtam, mikor végre sikerült felnéznem rá. – Ez azt jelenti, hogy Edward törődik velem.

-         Azt gondoltad, hogy nem? – kérdezte döbbentem, miközben egy nedves hajtincset tűrt el a könnyes arcomról. Némán bólintottam. – Ez nagyon buta dolog volt tőled! Hogy gondoltad ezt? Itt hagy anélkül, hogy megbizonyosodna róla, hogy jól vagy?

-         De hát olyan gyorsan elhúzott, mintha semmit sem jelentettem volna neki! – kezdtem zavartan. Meglepett Jared heves dühe.

-         Te így gondolod? Lydia, még sohasem láttam Edwardot annyira szenvedni, mint akkor! – Tényleg dühös volt, ezért kicsit távolabb húzódtam tőle. – Edward érted él! Nem is akarom elképzelni, hogy mit tenne, ha valami bajod esne!

Jarednek sikerült bűntudatot ébresztenie bennem, és mikor rájöttem, hogy teljesen igaza van, teljesen egyet értettem vele. Felelőtlen dolog volt várnom, hogy meghaljak. Ha Edward tényleg szeret, a halálomnak sokkal szörnyűbb következményei lettek volna, mint a saját és még néhány emberélet.

Az ő élete mindennél fontosabb volt, és nem akartam, hogy akármilyen ostoba dolgot kövessen el miattam.

-         Szóval legközelebb, nem hagyhatod nyitva az ablakodat, mert kezdem érteni, hogy miért tetted ezt, és miért akartál elküldeni! – forgatta bosszúsan a szemeit. – Rám kell mindenben hallgatnod! Ezért most aludj!

-         És te mit fogsz csinálni?

-         Természetesen itt maradok, és vigyázok rád! – felelte mosolyogva, ami kicsit meglepett.

-         De hát aludnod kellene! – makacskodtam.

-         Lydia, ha Edward megtudja, hogy Pet akár egy ujjal is hozzád ért, le fog fejezni! – nézett rám komolyan. – Itt kell maradnom veled! Egyébként meg egész nap aludtam, szóval nem vagyok fáradt.

-         Tudtátok, hogy Pet ölte meg Samet? – kérdeztem halkan, mire aprót bólintott. – Miért nem védtétek meg?

-         Lydia, lehet, hogy sokan vagyunk, de nem lehetünk ott mindenhol! Próbáltuk megvédeni, de az a srác szinte kereste a bajt!

-         Ezt hogy érted? – csodálkoztam tágra nyílt szemekkel.

-         Most ki fogsz akadni, de figyeltünk, mikor a suliban az a srác elkezdett fröltölni veled. – Látszott Jareden, hogy nem tetszett neki ez a tény. Megértettem, már a tudatot is gyűlöltem, hogy Nick a közelemben volt. – Mikor elmentél, Pet visszajött, és beszélt valamit Sammel, de a haverod bepöccent, és lökdösni kezdte – nézett rám szörnyülködve. – Még sohasem láttam ilyen hólyagot. Az a srác kész öngyilkosságot követett el. Látszott rajta, hogy totál be van parázva, de még keménykedett.

-         És mi történt? – kérdeztem izgatottan.

-         Leköpte Petet. De az a vérszívó elhúzott. Az a Sam is elment, aztán már ott találtuk holtan. Nem tudtunk segíteni rajta. Annyira próbáltam, de nem ment! – Jared letörten beletúrt a hajába. – Nem értem oda! Ezek a mocskok kicseleztek minket! Úgy gyűlölöm őket!

-         De hát miattam ölte meg, nem? – kérdeztem sírva. Én is gyűlöltem őket, és abban a pillanatban Samet is. Nem szabadott volna ezt tennie. Bár közel sem volt biztos, hogy nem ölte volna meg valamelyikük, ha csendben marad, és eltűri a megalázást.

-         Igazából nem hiszem, hogy miattad. – Furcsán nézhettem rá, mert folytatta. – Mindenképpen meghalt volna valaki, de ez a srác még rátett egy lapáttal, hogy biztosan ő legyen a következő.

-         De azt mondta, hogy van egy meglepetése! – tiltakoztam.

-         Lydia, nem történik minden miattad! Ne vállald magadra egy olyan ember halálát, aki maga kereste a vesztét! – nézett rám kedvesen. – Most pedig aludj!

Nem hittem neki, bár egy kicsit megnyugodtam. Örültem, hogy itt van, de még így is fájt, hogy egy ember meghalt.

Elaludtam. Végre egy mély, hosszantartó éjszakát töltöttem el úgy, hogy egyszer sem riadtam fel. Mert Jared velem volt.

És mert tudtam, hogy Edward vissza fog jönni.

-         Jó reggelt! – köszöntött reggel egy imádott hang valahonnan az ablak mellől.

-         Jézusom, te végig ébren voltál? – pattantam ki az ágyból csodálkozva.

-         Lydia, ne pufogj már! – Megint a szemeit forgatta. – Nem egy puhány ember vagyok, aki egy alvásmentes éjszaka után ki van purcanva.

-         Ki fogom szúrni a szemeidet, ha még egyszer megforgatod őket! – figyelmeztettem mosolyogva, mire megforgatta őket.

-         Inkább öltözz, mert nem érünk rá egész nap! – morogta az udvart bámulva.

-         Miért? Hova megyünk? – kérdeztem izgatottan. De próbáltam elnyomni magamban a vágyat, hogy megkérdezzem, mit tud Edwardról.

-         La Pushba – felelte olyan hangnembe, mintha ez teljesen természetes lett volna.

És mivel nem akartam teljesen kikészíteni – így is örülhettem, hogy elvállata a pesztrálásomat, amíg Edward hazatér, mert tudtam, hogy így lesz -, gyorsan megtisztálkodtam, és bekészítettem pár tankönyvet, ha unatkoznék.

Valami olyasmi járt a fejemben, hogy velük leszek egész nap. De nem akartam rájuk akaszkodni, így megelégedtem volna azzal, hogy leülök az egyik sziklára, és tanulok. De Jarednek más tervei voltak.

November közepén már nem volt túl meleg az idő, így Jared bevezetett egy házba, amely nagyon otthonosan volt berendezve.

Azt mondta, hogy a szülei háza volt, de ők korán meghaltak. Mondtam neki, hogy sajnálom, de csak leintett, és ezt mondta, hogy olyan kicsi volt, hogy már nem is emlékszik rájuk.

A házban tökéletes tisztaság volt, ami annak volt köszönhető, hogy Luna és Thabita is vele lakott.

-         És most ők hol vannak? – kérdeztem a kakaómat iszogatva, amelyet ő készített nekem.

-         Azt csinálják, amit én, csak ők kint – ült le mellém.

-         Pesztrálnak engem? – kérdeztem vissza gúnyosan.

-         Inkább vigyáznak rád – borzolta össze a hajamat.

Így az egész napot La Pushban töltöttem. Nem mondanám, hogy csak a kényszer miatt maradtam ott. Örültem, hogy végre olyan emberekkel lehetek, akik tudják, hogy valójában mi történt. Velük nem kellett megjátszanom magamat.

A délután folyamán Thabita visszajött, és leváltotta Jaredet.

Vele lenni egész furcsa volt, mert nem tudtam olyan felszabadultan, viccesen vitázni vele, mint a testvérével. De azért jól megvoltunk.

Mániája volt, hogy a hajamat piszkálja. Vagy két órán át győzködött, hogy hagy csináljon valami frizurát nekem. Végül belementem egy kontyba, de ez sem tartott sokáig, mert Jared visszajött.

-         Alig mentél el három órája? – kérdeztem gyanakodva. – Ilyen gyors a váltás?

-         Mondták már, hogy szépen fogalmazol, ha valakit le akarsz koptatni? – mosolygott rám gúnyosan. De csak megráztam a fejemet. – Igazából nagyobb szükség van itt rám, mint odakint.

-         Tudok magamra vigyázni! – bizonygattam, miközben a fél-kész kontyomból próbáltam kiszedni a csatokat.

-         Jelenleg azt látom, hogy a fél hajadat kitépkeded a csatok miatt, szóval nem hiszem, hogy igazad lenne – vizslatta végig a sikertelen csat-kiszedő módszeremet. – Gyere ide!

-         Köszi! – motyogtam zavartan, miközben Jared művészi sebességgel varázsolta elő a sok csatot a kusza hajamból.

-         Igazán nincs mit! – vigyorgott rám, mikor végzett, és kényelmesen hátradőlt. Kicsit zavart, hogy most csak egy rövidnadrág volt rajta.

Akaratlanul is végig vizslattam a testét, és hát neki sem volt oka panaszra. Nagyon izmos és magas srác volt, ami biztos imponált a lányoknál, de engem teljesen más fogott meg.

Ahogy a kanapé háttámlájára hanyatlott, észrevettem, hogy milyen feszült. Ráadásul a csillogó fekete szemeit, most lehunyta, és mélyeket sóhajtott.

-         Valami baj van? – kérdeztem halkan, mire felnézett rám.

-         Nincsen baj! – bizonygatta nem túl hitelesen. – Csak tudod ez elég kemény munka.

-         Miért? – kérdeztem bután, mire elnézően elmosolyodott.

-         Nem szoktunk hozzá, hogy nincsen segítségünk. És nagyon nehéz mindenkire vigyázni – dörzsölte meg a karikás szemeit.

-         Sajnálom! – kértem bocsánatot, mert végre megértettem, hogy milyen is lehet ez nekik. – Gondolom nagyon régen nem aludtatok, és a többi ember mellett még én is itt vagyok, akire vigyáznotok kell.

-         Lydia, nem kell magadra vállalnod azt, hogy fáradtak vagyunk. Hidd el, hogy te okozod a legkevesebb gondot nekünk. – Ránézett az órájára. – De ideje mennünk!

Engedelmeskedtem neki, és felültem a motorra, amivel jöttünk, és amivel hazafuvarozott.

Jared megígérte, hogy visszajön, de haza kell vinnie a motort, mert eléggé feltűnő lenne, ha a szüleim egy ismeretlen járművet látnának a ház előtt.

Anya persze rögtön faggatni kezdett, hogy kivel voltam egész nap, és mikor megmondtam neki, hogy La Pusban az új barátaimmal, majd’ kicsattant az örömtől.

Mikor felmentem a vacsora után a szobámba, Jared már ott volt.

Vittem fel chipset és üdítőt, hogy legalább jól érezze magát, ha már rá van kényszerítve, hogy velem legyen. Ezt meg is osztottam vele.

-         Szeretek veled lenni! - bizonygatta, miközben egy marék chipset tömött magába. – Elég jó fej vagy ahhoz képest, hogy egy ember csajszi vagy, hisztis természettel.

-         Köszi, ez megtisztelő! – forgattam meg a szemeimet. Aztán gyorsan megráztam a fejemet, mert nem akartam átvenni a szokásait. – Gondolkoztam valamin…

-         Azta, az emberek olyat is tudnak? – nézett rám tettetett döbbenettel, mire a párnámmal fejbe vágtam.

-         Sok mindent tudunk még! – fintorogtam rá. - De most komolyan! Ez fontos!

-         Oké! Csendben maradok! – zipzárazta be a száját, majd eldobta a láthatatlan kulcsot.

-         Arra gondoltam, hogy elég lenne egyetlen egy farkas is, hogy engem megvédjen! – Láttam, hogy meg akar szólalni, ezért befogtam a száját. – Komolyan nem kell, hogy három ember legyen folyton velem! Elég egy is! – Komolyan is gondoltam, amit mondtam. Bíztam bennük, de nem tudtam volna megbocsátani magamnak, hogy még egy ember meghal azért, mert engem védnek. Sam halála is az én lelkemen száradt, amit soha sem fogok tudni megemészteni. Jared tiltakozott, hogy nem így van, de nem hittem neki. Az én hibám volt, és iszonyatosan mardosott a bűntudat. Bár ezt az érzést Jared jelenléte egy kicsit tompította.

-         Ez nem lesz jó! – Húzta el a kezemet a szájáról. – Edward nem menne bele!

-         Edward is megértené – vigyorogtam rá. – Vagy majd kiengesztelem, ha visszajönnek!

-         Oh… - Azt vártam, hogy Jared nevetni fog, vagy kapok megint egy gúnyos megjegyzést, de nem ez történt. Lehunyta a szemeit, és erősen beletúrt a hajába. Látszólag nagyon nem tetszett neki az ötletem. – Még mindig borzalmas ötletnek tartom!

-         Rendben! – morogtam sértetten, aztán eszembe jutott valami. Nyerni akartam, ezért minden lehetséges trükköt be kellett vetnem. – De vigyázhatnál te rám! Bennem megbízok és Edward is. És akkor a többiek törődhetnének a város védtelen lakosaival, mert nekem már lenne egy védelmezőm.

-         Edward ki fog nyírni – mondta most már mosolyogva. Látszólag tetszett neki a hízelgésem. – Még meg kell a többiekkel beszélnem, de… valószínű, hogy belemennek.

-         Köszönöm! – öleltem meg szorosan a nyakát, és legnagyobb meglepetésemre ezt hatalmas hévvel fogadta. Szorosan magához vont, és percekig el sem engedett. Nem akartam megbántani, ezért nem is húzódtam el. Pedig nagyon furcsa volt, főleg mikor beleszagolt a hajamba. De inkább úgy döntöttem, hogy elviccelem. – Látod, ilyen jó szaguk van az embereknek, Blöki! – Szándékosan használtam ezt a szót, mert régebben hallottam Edwardtól, hogy így nevezte Dave-et.

-         Blöki? – nézett rám nagy szemekkel, majd morogni kezdett, mint egy kutya. – Adok én neked Blökit! – Azzal harapdálni kezdte a karomat. Nevetni kezdtem, és igyekeztem kitérni a csikis érintés elől, nem sok sikerrel.

-         Meg fognak hallani a szüleim! – esdekeltem neki, mikor már fájt a hasam a nevetéstől. Elengedett, és távolabb húzódott.

-         Ideje aludnod! – motyogta nem várt rosszkedvvel.

-         És veled mi lesz? – kérdeztem tényleg álmosan.

-         Vigyázok rád, mert én vagyok az elsőszámú védelmeződ! – vigyorodott el ismét, miközben az ablakhoz sétált. – Szólíts Sir Jarednek! – hajolt meg előttem, mint egy lovag. Furcsa látványt nyújtott, mert nem volt rajta póló.

-         Sir Jared, – mentem bele a játékba – neked is aludnod kellene! Gyere ide! – paskoltam meg a helyet mellettem, mire Jared szemei kikerekedtek.

-         Edwardnak nem tetszene, hogy egy idegen férfit csalogatsz az ágyadba – morogta a bajsza alatt, de közelebb jött.

-         Te nem vagy idegen! – ellenkeztem. Egy részről nem akartam könnyűvérűnek tűnni, de nem hagyhattam, hogy ismét fent legyen egész éjjel. – Te Edward unokatestvére vagy, ráadásul az elsőszámú védelmezőm. – Lehajtottam a fejemet, és úgy folytattam. – És jelenleg az egyetlen barátom.

Jared leült mellém az ágyra, és felemelte az államat.

-         Szeretném, hogy tud, - kezdte feszülten a szemeimbe nézve. – akármi történik, mindig barátok leszünk! Érted Lydia? – Némán bólintottam, mire boldogan elmosolyodott. Ez melegséggel töltött el, mert ilyenkor nagyon hasonlított Edwardra. – És mivel kegyes vagyok, alszom veled! – jelentette ki fennhangon, mire hasba böktem.

-         Nagyon kegyes vagy tényleg! – forgattam meg a szemeimet, de azért arrébb húzódtam.

Jared befészkelte magát mellém, de ő is figyelt, hogy a takaró köztünk legyen, nem csak én. Már majdnem elaludtam, mikor eszembe jutott valami.

-         Köszönöm! – motyogtam álmosan.

-         Mit? – kérdezett vissza szintén bágyadt hangon.

-         Hogy itt vagy velem, és megvédesz. – Ismét könnyek gyűltek a szemembe. – És hogy segítesz átvészelni ezt az egészet. És azt is, hogy a barátom vagy.

Szorosan megölelt, mit sem törődve, hogy a takaró kicsúszott kettőnk közül. De nem zavart. Miért zavart volna? Hiszen csak barátok voltunk. És tudta, hogy Edwardot szeretem, és örök időkre az övé vagyok.

Így hát hagytam, hogy megöleljen, és a karjaiban aludtam el.