20. Kiengesztelés:
A matek óra gyötrelmesen hosszú volt, és szinte megőrjített, hogy vissza kell tartanom a könnyeimet. Melanie többször rám nézett az óra folyamán, de nem szólt hozzám. És nagyon jól tette… Legszívesebben beleakasztottam volna az ujjaimat a selymes fürtjeibe, és jól megrángattam volna. Sohasem voltam erőszakos típus, mégis annyira akartam, hogy ő is érezze csak egy kicsit is azt a fájdalmat, amit én érzek, hogy bármire képes lettem volna.
A csengő hangosan jelezte, hogy vége van az órának, és ennek a tanárunk is nagyon örült, mert nem sokkal a fülsüketítő hang után ki is lépett az osztályteremből.
Gyorsan összepakoltam a dolgaimat, és igyekeztem nem elsírni magam, mert az még nagyobb megaláztatás lett volna.
- Lydia… - Mel megérintette a karomat, mire undorodva húzódtam hátrébb. Megdöbbent a reakciómon, de nem érdekelt. – Sajnálom – motyogta lehajtva a fejét, amitől köpni tudtam volna. Ezzel a bájos fejecskéjével csábít el mindenkit…
Gyorsan kiszáguldottam a teremből nem törődve senkivel. Eszembe sem jutott, hogy megkeresem Edwardot, mert már ő sem érdekelt… Amikor erre gondoltam, a szívem összefacsarodott.
Gyorsan átszeltem az udvart, és meg sem álltam volna, de az úton száguldó kocsik megállítottak.
- Szerelemem… - A hátam mögött hallatszódó kedves hangtól megremegtem. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy most nem bújhatok a karjai közé, nem sírhatok előtte… Azonban a könnycsatornáim nem akartak engedelmeskedni az akaratomnak, és a könnyeim végig csorogtak az arcomon.
Próbáltam nem arra figyelni, hogy mennyire közel van hozzám, és igyekeztem nem törődni vele, hogy ez mennyire megalázó.
Épp mikor elindultam volna, mert az úttest szabad volt, Edward erős kezei szorosan átkulcsolták a derekamat. Túlságosan jó érzés volt.
Igyekeztem kiszabadítani magamat, ami megdöbbentette. Valószínűleg még nem sejtette, hogy tudok mindent…
Gyorsan elengedett, de ez csak egy pillanatig tartott, mert megfogva a vállamat maga felé fordított.
A lélegzete bent akadt, ahogy meglátta könnyes arcomat.
- Mi a baj? – kérdezte suttogva.
Nem válaszoltam neki, inkább elfordultam, és ismét megpróbálkoztam azzal, hogy átkelek az úton, de ismételten megakadályozta. Dühösen hátrafordultam, és síros hangon suttogni kezdtem.
- Hagyj békén!
- Szerelmem, mi a baj? – simított végig az arcomon, és ettől elborult az agyam.
- Hogy lehet valaki ennyire szemét? – néztem rá gyűlölködve, de ő csak értetlenkedve figyelte kiborulásomat. – Miért csinálod ezt velem? Ott van Melanie, miért nem rohansz oda hozzá? Úgy is csak ez érdekel téged!
Határozottan kitéptem magam a kezei közül, és elindultam haza. Azonban arra nem számítottam, hogy még ezek után is meg fog állítani.
- Azt gondolod, hogy Melanie miatt vagyok veled? – összeszorított fogai között szűrte a szavakat, miközben a szemei lángoltak.
- Akkor mi miatt? Hogy neki is fájdalmat okozz? – Saját magamat is megdöbbentették a szavaim, de már nem tudtam őket visszaszívni. De nagyon is megbántam, amiket mondtam. Edward úgy engedte el a kezemet, mintha megégettem volna.
- Nem hiszel nekem, igaz? – kérdezte még mindig dühösen. – Miért nem hiszed el, hogy szeretlek?
Tüntetőleg lehajtottam a fejemet, miközben a könnyeim egyre jobban elhomályosították a látásomat.
- Mégis mit kéne tennem, hogy higgy nekem? Szeretlek! Az örökkévalóság kevés arra, hogy veled legyek, de valószínűleg feleslegesen jártatom a számat. Mindent megteszek annak érdekében, hogy megmutassam, mennyire szeretlek, de te mégsem hiszel nekem. – megérintette az arcomat, és az államnál fogva felemelte a fejemet. Gyengéd tekintettel nézett rám, amitől nagyon ostobának éreztem magam. Fájdalmasan hasított belém a tudat, hogy megérdemelném, ha elhagyna. Igaza volt: folyton kételkedtem benne, és azzal rágalmaztam, hogy nem szeret. – Nem tudom, mit tehetnék, hogy higgy nekem! Fogalmam sincsen, mivel győzhetnélek meg! Nem akarlak megijeszteni azzal, hogy elmondok mindent rólam és a családomról, szóval képtelen vagyok mást kitalálni, hogy higgy nekem. A testem már több szempontból is bizonyította, hogy szeretlek és kívánlak, de lehet, hogy én gondolom rosszul, de mindig próbálkozom a szavaimmal is bebizonyítani, hogy szeretlek… Kérlek, segíts nekem, hogy be tudjam bizonyítani, mennyire szeretlek! – Végig simított az arcomon, és a keze megállapodott a nyakamnál. Annyira mély bűntudat öntött el, amiért fájdalmat okoztam neki, hogy nem kaptam levegőt. Szorosan hozzá bújtam, és próbáltam nem megfulladni a rám törő érzésektől. Átkarolta a vállamat, és hagyta, hogy kisírjam magam. Annyira nyomorúságosan éreztem magam, amiért állandóan ostobaságokat követek el, hogy körülbelül tíz percig abba sem tudtam hagyni a bömbölést. Elég kellemetlen volt, mert a diákok úgy néztek rám, mint egy őrültre, de ez Edwardot nem zavarta. Csak simogatta a hátamat, és kedves szavakat suttogott a fülembe, amitől kirázott a hideg, és még szorosabban szorítottam magamhoz.
Mikor már valamennyire lenyugodtam, felnéztem rá, de ő csak mosolygott.
- Meg tudsz nekem bocsájtani? – kérdeztem, a hangom hihetetlenül rekedt volt.
- Nincs mit megbocsájtanom neked! – Homlokon csókolt, és ezzel lezártnak tekintette a témát, de én nem…
- De, most ezt nem hagyhatjuk annyiban! – Tudtam, hogy saját magam ellen beszélek, de ezt így tartottam helyesnek. – Addig meg sem bocsájthatsz, amíg nem könyörgök térdre esve előtted! Érted, Edward?
- Kérlek, Lydia! Ne komplikáld ezt túl! Hiszen még fiatal vagy, és…
- Igen, az vagyok! De ez nem mentség arra, amit veled művelek! Igazából csendben kéne lennem, és hálákat mondani a Sorsnak, hogy engem választottál! De én e helyett fájdalmat okozok neked. – A hangom elcsuklott, de igyekeztem visszatartani a sírásomat.
- Olyan butus vagy! – Szorosan megölelt, és a kocsi felé kezdett tolni.
- Nehogy azt hidd, hogy ezt elfelejtettem! Kell lennie valaminek, amivel megbüntethetsz! – Fél szemmel láttam, hogyan próbálja visszatartani a nevetését. Rögtön leesett, hogy mennyire kétértelműen fogalmaztam, de hát tudta, hogy miről beszélek… - Edward! Nem úgy értettem! – Rásóztam egyet a kezére, amiből valószínű, hogy semmit sem érzett, mivel még emberi mércével mérve is hihetetlenül gyenge ütés volt. De tovább mosolygott. Sejtettem, hogy nem vesz komolyan...
Néhány perccel később már a házunk előtt állt a kocsija, mi pedig épp beléptünk a házba, mikor ismét felhoztam a témát.
- Gondolkoztál rajta, hogy mivel engeszteljelek ki? – kérdeztem, és direkt másképp fogalmaztam, hogy Edward ne tudja kiforgatni a szavaimat. Nem nagyon sikerült, mert Edward ismételtem vigyorgott.
- Nem kell kiengesztelni! Mint már mondani akartam, te még túl fiatal vagy ahhoz, hogy helyesen ítéld meg a helyzetet, de ez nem zavar. Különben is elég hízelgő, hogy féltékeny vagy. – Rám vigyorgott, mire megforgattam a szemeimet. De továbbra sem tágítottam…
- De éppen ez az! Ha így megengeded, hogy mindenféle butaságot vágjak a fejedhez, akkor egy idő után hisztérikává fogok változni, és el fogsz hagyni – motyogtam szomorúan. Közelebb jött, és az állam alá nyúlt.
- Sohasem foglak elhagyni! Megígérem, hogy ameddig akarod, addig veled maradok! – Összedörzsölte az orrunkat, és nagyon kevés hiányzott, ahhoz hogy megcsókoljam, de erőt vettem magamon.
- De akkor is kell valami, amivel kiengesztellek!
- De nem is vagyok mérges rád! Miért töröd magadat azon, hogy a kiengesztelésemen töprengsz? Egyszerűen csak legyél velem!
- Itt vagyok veled! – A nyakába csimpaszkodtam, és hogy ellen tudjak állni a kísértésnek inkább oda temetem az arcomat. Az illata ismét bekúszott az agyamba, és úgy hatott rám, mint a drog. – Annyira sajnálom, hogy olyan dolgokat vágtam a fejedhez! Nem akartalak megbántani, csak teljesen elborult az agyam, mikor rájöttem, hogy esetlek másé is lehetsz nem csak az enyém…
- Sohasem leszek másé! Csak a tiéd! – suttogta bele a fülembe, amitől borzongás futott végig a gerincem mentén.
- Akkor nem zavar téged? – néztem rá, kibújva a nyakhajlatából. A fekete szemei zavarodottan csillogtak, és próbáltam erre figyelni nem a lélegzetére, amit a számon éreztem. – Nem zavar, hogy csak magamnak akarlak? – magyaráztam, mire elnevette magát.
- Hát persze, hogy nem! Hogyan is zavarhatna, mikor ezt akarom? – Ismét nekem dörzsölte az orrát. – Ha tudnád, hogy mennyire akarom én is, hogy hozzám tartozz, csakis hozzám!
- Akkor ezt megbeszéltük! Én csakis hozzád tartozom! – mondtam, de ezt nem a várt reakció követte. Azt hittem, hogy Edwardot boldoggá teszem ezzel a kijelentéssel, de nem így lett. Mosolygott, de a tekintete csalódott volt. – Mi a baj?
- Túl jól ismersz, igaz? – Idegesen megcsóválta a fejét. – Ne mondj olyan dolgokat, amelyek nem is igazak!
- Ezt nem értem…
- Nem akarok semmit sem rád kényszeríteni, de ez nem teljesen igaz! Nem vagy teljesen az enyém. – nézett rám átható pillantással. – Amit én mondtam azt teljesen komolyan gondoltam… - Már szólaltam volna meg, hogy rávághassam, hogy „én is” mikor az egyik derekamon lévő keze az ajkaimra csúszott. – Nem azt állítom, hogy hazudtál, mert nem. Te ezt teljesen komolyan gondoltad a te kis fiatal korod ellenére. De úgy mondtad, mint a legtöbb fiatal, akik meggondolatlanul beleszeretnek olyan emberekbe, akik kihasználják őket, és ezzel akarják bizonyítani hűségüket. Más esetben sem igaz: nem vagy addig az enyém, amíg úgy nem érzed. Én úgy érzem, és tudom, ha választanom kéne közted, és a családom között vagy bárki más között, akkor téged választanálak. Nem akarom, hogy azért mondj nekem ilyeneket, mert bizonyítani akarsz nekem! Tudom, hogy még fiatal vagy, és ezt elfogadom. És nem kényszerítelek rá, hogy válasz köztem és olyan emberek között, akik fontosak neked. – Elvette a kezét, de megszólalni mégsem tudtam. Teljesen igaza volt! Én akartam, hogy az övé legyek, de nem készültem fel még rá.
Tehát két megállapítása volt. Az egyik: azért mondom ezt, mert bizonyítani akarom neki, hogy szeretem. A másik a családomra alapozott, és ez jelentette a nagyobb gondot. Igaza volt abban, hogy nem vagyok teljesen az övé. Nem kényszerítene rá, hogy elhagyjam a családomat, de még én sem lennék képes rá.
- Várni fogsz rám? – kérdeztem remegő hangon nagyon közel állva a síráshoz. – Megvárod, amíg készen leszek rá, hogy teljesen a tiéd legyek?
Edward kifürkészhetetlen pillantással nézett rám, majd elmosolyodott.
- Hát persze, hogy várni fogok rám! Amíg csak létezem, te leszel az, aki éltet! De nem akarok rád kényszeríteni semmit! Kérlek, ne érezd úgy, hogy miattam kell feláldoznod a szabadságodat!
- De én ezt akarom!
- Lydia, tizenhat éves vagy. Aligha tudod eldönteni, hogy mit is akarsz pontosan!
- Ez nem igaz! Tudom, mit akarok! Téged!
- Én már a tiéd vagyok! - Csókolta meg az államat, amitől kezdtem elveszíteni az ítélő képességemet.
- De én is a tiéd akarok lenni! És az is leszek! Csak adj nekem egy kis időt! Redben? – néztem rá elbizonytalanodva.
- Rendben. – Megint megcsóválta a fejét. – Hihetetlen, mennyire makacs vagy!
- A legjobbtól tanultam! – vágtam vissza vigyorogva, mire már ő sem bírta ki, visszavigyorgott rám.
- Nem kellene ennyire kiakadnod Melanie-ra – váltott hirtelen témát, és ezzel feldühített.
- Őt véded? – kérdeztem sértődötten, és távolabb húzódtam tőle. Szorosan összefontam a kezeimen magam előtt, és figyeltem Edward jelentőségteljes tekintetét. Mélyet sóhajtottam, majd szinte a nyakába ugrottam. A fenekem alatt tartotta a kezeit támaszként, míg el nem értük az egyik széket. Leült rá, és én az ölébe csücsültem.
- Nem védem őt, Lydia! De nem tehet róla! Hidd el, bármit megtennék, hogy megváltozzanak az érzései! Emlékszem még, hogy milyen volt mikor azt hittem, hogy nem érzel semmit irántam, vagy esetleg mást szeretsz, és ezt senkinek sem kívánnám. De ő premier plánban látta, hogyan ölelgetlek és simogatlak. Ez szörnyen fáj neki.
- Igen, tudom – felsóhajtottam. Edward szavainak hatására elöntött a bűntudat. Tisztán emlékeztem rá, hogy segített nekem a kirándulás napján, hogy Edwarddal lehessek, pedig már akkor is szerette.
- Arra szeretnélek kérni, hogy békülj ki vele. – Gyanakvó tekintettel néztem fel rá, mire megforgatta a szemeit. – Kérlek, ne nézz úgy, mintha most egy krimisorozatban lennénk, és most vennélek rá egy bűntettre, mert ez nem igaz.
- Miért béküljek ki vele? – sziszegtem ingerülten, figyelmen kívül hagyva megjegyzését.
- Mert szeret téged! És ezt te is tudod, csak most ideges vagy!
- Hát persze, hogy ideges vagyok, amikor el akar venni tőlem! – Duzzogva lebiggyesztettem az ajkaimat, mire Edward beleharapott a fülcimpámba. – Hé!
- Sohasem akart elvenni tőled! És persze nem is tudna! Te vagy az egyetlen, akiért megőrülök! – Végig csókolta az arcom minden centiméterét, és ettől megremegtem. – Ő a barátod akar lenni, nem az ellenséged. Higgy nekem, még sohasem találkoztam ennyire önfeláldozó emberrel. Próbáld meg neki megbocsájtani azt, amiért nem is felelős!
- Te kedveled őt? – kérdeztem ismét gyanakvóan.
- Valójában igen. – mosolygott rám kedvesen. – Szeret téged, és hogy utálhatnám azt, aki ennyire imádja a szerelmemet?
- Na jó, megpróbálkozok vele, hogy elfogadjam a tudatot, hogy szerelemes beled, és egy komoly ellenfélt jelent számomra – morogtam, mire felnevetett. – Mi olyan vicces?
- Csak tetszik, hogy féltékeny vagy, miközben okod sincsen rá! Mel egyáltalán nem érdekel, ami elég borzalmas dolog, de nem tudom irányítani az érzéseimet. Kicsit sem izgatja a fantáziámat – jelentette ki vigyorogva.
- Rendben, akkor megpróbálok vele barátkozni – morogtam, de aztán az agyamat utolérte Edward megjegyzésének az értelme. – Jézusom! – Az arcom elvörösödött, és a szívem hevesebben kezdett verni.
- Gondolkodtam rajta, hogyan büntethetnélek meg, Szerelemem. – vigyorgott továbbra is, hogy sikerült zavarba hoznia.
- Edward, mégis ki ennyire perverz a családodban? – kérdeztem viccelődve a padlóra szegezve tekintetemet.
- Emmett. – Az állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy belenézzek zavarba ejtően vágyakozó szemeibe.
- Miért sejtettem ezt előre? – forgattam meg a szemeimet. – Jobb lesz, ha nem töltesz vele túl sok időt, mert kezd rossz hatással lenni rád.
- Zavar téged? – kérdezte csalódottan.
- Jaj, dehogy is! – kezdtem hadarni. – Csak furcsa volt, de ha te… - Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Edward hangos nevetésben tört ki, ezzel elrontva a színjátékát. Rondán néztem rá, mire abbahagyta a nevetést.
- Arra gondoltam, hogy két különleges kérésem van a kiengesztelésemmel kapcsolatban, ha nem nagy gond. – Helyeslően bólintottam, mire folytatta. - Szóval az első: szeretnék találkozni a szüleiddel…
Kikerekedtek a szemeim, mert furcsálltam, hogy Edward éppen azt szeretné, amelyet minden fiú a legjobban utál. De megérdemelt ennyit, így lenyeltem a félelmeimet, és bólintottam.
- Rendben, és mi a másik?
- Azt jobb szeretném megmutatni!
Azzal megcsókolt, olyan hévvel, hogy hátraesek, ha nem tart meg a derekamnál fogva. Gyorsan viszonoztam a csókját, közben próbáltam magam nem átadni a vágyaimnak. Nem akartam rá erőltetni magam, ezért vártam, míg ő mélyíti el a csókunkat. Nem kellett sokat várakoznom. Először gyengéden beleharapott a felső ajkamba, majd nyelvével végigsimított rajta. Nyelveink heves táncot jártak egymással, és már nagyon közel álltam hozzá, hogy elveszítsem a józan eszemet, mikor a keze bekúszott a pólóm alá.
Gyorsan felpattantam, és a falhoz mentem. Neki támasztottam a fejemet, és próbáltam megnyugodni. Alig telt bele húsz másodperc, már éreztem is a forró kezeket a derekamra fonódni, és az édes lélegzetét a fülemben.
- Mit csináltam rosszul? – kérdezte rekedten, amitől megborzongtam.
- Nem csináltál semmit rosszul, de nem akarom, hogy azért csináld ezt, mert én akarom.
Hihetetlenül gyorsan maga felé fordított, és megcsókolt. Először tiltakozni akartam, de mikor belemarkolt a fenekembe, és úgy húzott közelebb magához, bennem akadtak a szavak. Nyelve ismét jólesően simogatta az enyémet, miközben keze ismét a pólóm alá tévedt. Tudtam, hogy felesleges azzal próbálkozni, hogy elhúzódom, így nem is tettem…
Csak élveztem, amit csináltunk, és nem gondolkoztam. Közben azért igyekeztem nem elveszíteni a fejemet, és ezt a két dolgot nagyon nehéz volt egyeztetni egymással.
Edward sokkal hevesebb volt, mint általában, és ez összezavart. Vajon szerelmeskedni akar velem? Akaratlanul felötlött bennem a kérdés, bár tudtam, hogy a hétvége óta nem változott semmi. Kicsit reménykedtem benne, hogy igen, viszont azt nem tudtam, hogyan kezelném a helyzetet.
Edward felemelt ezzel ösztönözve arra, hogy kulcsoljam a lábaimat a dereka közé. Hirtelen megszakította a csókunkat, amit furcsálltam, de nem tettem szóvá. Végig csókolta az orromat, majd az államat, és végül kitért oldalra, ismét beleharapott a fülembe. Ez most nem ért váratlanul, így halkan elnevettem magam.
- Szóval kiengesztelsz? – kérdezte, és vágytól izzó szemeit az enyémekbe fúrta. A szívem olyan hevesen pumpálta a vért az ereimben, hogy éreztem a dobolását a fülemben.
- Hogyan? – kérdeztem ostobán, mire elvigyorodott.
- Jobb szeretném, ha te büntetnél meg engem, s nem én téged – suttogta a fülembe, és be kellett csuknom a szemeimet, hogy ne nyöszörögjem el magam a csodás érzéstől.
- Tényleg túl sokat vagy Emmettel. – próbáltam elviccelni a dolgot, és közben az agyam lázasan dolgozott. Tudtam, hogy Edward mire gondol, de képtelen voltam magamat elképzelni, mint egy csábító. Az arcom kipirult, ahogy belegondoltam, hogy hányféle képen ronthatom el ezt az egészet.
- Nem akarok most Emmettel foglakozni – suttogott még mindig a fülembe.
- Akkor kivel akarsz? – kérdeztem szinte automatikusan, hogy több időt szerezzek magamnak a gondolkozásra.
- Veled – lehelte, és a következő pillanatban már az ágyamon találtam magam Edwarddal felettem. Elvörösödtem a tekintetétől, mire elmosolyodott. – Annyira gyönyörű vagy!
Közelebb hajolt, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Éreztem, ahogy egyre hevesebben mozognak ajkai, de nem féltem, hogy esetleg elveszíti az önuralmát. Tudtam, hogy mennyire erős, és ettől boldog lettem. Tényleg ismertem őt, jobban, mint bárki mást. Ez egy kicsit megnyugtatott, mert ha így ismertem, akkor valószínűleg örömet is tudok neki okozni testileg…
Gyengéden megtoltam a mellkasát, mire kérdőn nézett rám. Megcsókoltam, és közben igyekeztem a hátára fordítani. Nem hiszem, hogy egyedül sikerült volna, de vette a lapot, és készségesen dőlt hanyatt. Várakozásteljesen nézett rám, amitől ismét elvörösödtem. Még mindig csókoltam, így el kellett helyezkednem a mellkasán. Igyekeztem leküzdeni a zavaromat, mikor ráültem a hasára, és így hajoltam közelebb hozzá, hogy ne kelljen megszakítani a csókunkat. Szerencsére most nem rontottam el semmit, sőt jól is csinálhattam, mert Edward hevesen kapott az ajkaim után, amikor elhúzódtam. Gyors csókot nyomtam szájára, majd csókolni kezdtem az állát. Hagyta, hogy kitérjek a nyakára is, ahol kis híján megtorpantam. Nem tudtam, hogy Edward szereti-e, amit tenni készülök, de erőt vettem magamon, és csókolni kezdtem a selymes bőrét. Először megmerevedett, majd reszelősen kifújta a levegőt. Próbáltam, olyan szenvedélyesen csókolni a nyakát, mint ő az enyémet, de nem gondoltam, hogy ez valaha is sikerülni fog.
Azonban Edwardnak tetszhetett, mert szorosan átkarolta a hátamat, és simogatni kezdte. Folyamatosan hallottam, ahogy zihál a fülembe, és ez elégedetté tett. A szíve úgy dübörgött a mellkasában, hogy féltem, rosszul lesz. De semmi jelét nem láttam ennek. Felnéztem az arcára, és láttam, hogy az arca piros. Gyönyörű pirospozsgás, és ez csak miattam. Annyira boldog voltam, és annyira felszabadult, hogy hangosan felnevettem, és gyorsan rányomtam a számat az övére. Még mielőtt tovább csókolt volna, elhúzódtam, amin egy kicsit meglepődött. Gyorsan a nyakához hajoltam, és ismét csókolgatni kezdtem. Összegyűjtöttem minden bátorságom, és gyengéden beleharaptam a nyakába, mire felmordult, és felemelve a csípőjét nekem nyomta magát. A levegő bent akadt a tüdőmben, és az arcom kipirult. Csak akkor jöttem rá, hogy én is zihálok, mikor Edward egy fél percre elfojtotta a lélegzetvételét. Aztán hosszasan kifújta a levegőt pont a nyakamba, amitől libabőrös lettem. Folytattam a nyaka kényeztetését, és igyekeztem mindent jól csinálni. Ismét beleharaptam, mire hallottam, hogy elfojt egy nyögést, majd szívni kezdtem a bőrét.
Furcsa volt, hogy olyan dolgot csinálok vele, amit még soha senkivel, de ő mégis élvezi. A mellkasomat elöntötte a forróság, hogy végre én is örömet tudok neki okozni.
Egészen felbátorodtam azon, hogy Edward még mindig zihál, és néha-néha érzékien nyöszörög, miközben a nyakán lévő érzékenyt bőrt szívogatom, és épp ezért vesztettem el a fejemet. Nem tudom, hogy hova tűnt a félénk énem, mikor lejjebb csúsztam a testén - de így is elértem a nyakát -, majd egyik kezemet beszorítottam a kettőnk teste közé, és simogatni kezdtem a hasát. Ezen nem lepődött meg, mert már csináltam ilyet ezelőtt is. Éreztem, ahogy az izmai megugranak, és ez ismét imponált nekem.
A kezem az övcsatjára csúszott, és még magam is megdöbbentem, mikor észrevettem, hogy az ujjaim esetlenül próbálják kicsatolni a csatot. Mikor Edward megértette, hogy miért csinálom, a hasa kőkeménnyé feszült.
Aztán már csak arra eszméltem fel, hogy Edward eszeveszett módon csókol, és már a hátamon vagyok.
Hihetetlen érzés volt, ahogyan teljesen átadta magát az ösztöneinek. Még sohasem volt ennyire követelőző. A testem pedig adni akart neki, bármit megadtam volna abban a pillanatban mikor a csípője hozzám dörgölődzött.
Szorosan átkaroltam a nyakát, hogy még közelebb férkőzzek hozzá. Éreztem, hogy kíván, ami egyszerre öntött el boldogsággal és félelemmel. Mert még mindig nem voltam felkészülve arra, hogy szeretkezzek vele, és erre akkor jöttem rá, mikor éreztem a pánikot eluralkodni rajtam, amikor Edward keze a semmiből hirtelen a pólóm alá került, és a melltartóm csatja alá nyúlt. Abban a pillanatban arra gondoltam, hogy lehetetlen leállítani, mert csak most éreztem meg, hogy mekkora testi erővel rendelkezik. Nem olyan módon féltem tőle, mint egy erőszakolótól. Inkább a saját testem tökéletlenségeitől és a tapasztalatlanságomtól tartottam.
- Edward – suttogtam nehézkesen, mert a simogató keze, és a szenvedélyesen csókoló szája nem könnyítette meg az elhatározásomat.
Arra számítottam, hogy nem fog figyelni rám, de abban a pillanatban, mikor kipréseltem magamból a nevét, már el is tűnt rólam.
Gyorsan felültem, és nem törődtem a rám törő szédüléssel. Edward velem szemben a falnak támaszkodott, majd lecsúszott a földre. Olyan gyorsan szedte a levegőt, mint aki egész nap futott, és ez minden energiáját felőrölte. Hasonlóképpen zihálhattam én is, de ez túlzottan nem érdekelt.
Amint képes voltam értelmes gondolatokat létre hozni, rögtön rájöttem, hogy félre értettem Edward viselkedését. Teljesen uralta magát, csak kicsit hevesebben kezdett csókolni, és én már is rosszra gondoltam.
Szégyelltem magam, ezért eldöntöttem, hogy sokkal jobban fogok benne bízni, és nem fogok többé ilyesfajta ostobaságokat gondolni róla. Hisz’ én is tudtam, hogy ő a legerősebb, legcsodálatosabb és legszeretetreméltóbb ember a világon. Így nincs okom nem bízni benne és az önuralmában.
- Ez csodás volt! – lelkendezett hirtelen Edward. Csillogó szemekkel nézett rám, és én rögtön elpirultam. A hangsúlyából érezni lehetett, hogy rám gondolt. Legszívesebben azonnal a nyakába ugrottam volna, de tekintettel arra, hogy még eléggé felhevült állapotban voltunk, így inkább csöndben vártam pár percet.
Mikor már úgy gondoltam, hogy Edward is lenyugodott, közelebb mentem hozzá, de hirtelen megtorpantam előtte.
Kihívóan elvigyorodott, majd megfogta a kezemet, és az ölébe húzott. Csodálkoztam, hogy képes kísérteni a szerencsénket, de nem volt elég erőm tiltakozni.
Gyengéden megcsókolt, mikor már a karjai között voltam, de túl hamar elhúzódott. Örültem, hogy nem haragszik rám az övcsatolós akcióm miatt.
Néztem felvidult arcát, és rájöttem, hogy még sohasem voltam ennyire boldog. Azonban ahogy szemléltem Edwardot, észrevettem valamit, ami ma délután még nem volt Edward nyakán.
- Sajnálom. – simítottam végig a vöröses bőrfelületen, amely Edward nyakán helyezkedett el, és minden bizonnyal én okoztam. Igazából nem is sajnáltam, és ez a hangomon is érződött. A birtoklási vágyam valóban sokkal jobban uralta a testemet, mint szabadott volna. Elégedett voltam, hogy most már mindenki láthatja, hogy Edward az enyém.
- Gondolom. – forgatta meg a szemeit Edward, majd elégedetten elmosolyodott. – Még szerencse, hogy a sminkelés mestere a barátnőm, mert most szükségünk lesz egy alapos alapozásra.
- Mi? – értetlenkedtem.
- Szerintem a szüleid nem nagyon értékelnék, hogy amíg nem voltak itthon, én megpróbáltam megrontani a lányukat.
- Mi? – ismételgettem magam ostobán. Az agyam még le volt lassulva, ahhoz hogy megértse Edward szavait.
- Szerelmem, emlékszel még a kiengesztelésem első felére? – vigyorgott rám pimaszul. – Igazából elég jól sikerült a második fele is, de ha teljesen ki szeretnél engesztelni… - hallgatott el jelentőségteljesen.
- Most akarsz találkozni anyuékkal? – Végre elérte az agyamat Edward szavainak értelme. Mikor beleegyeztem, nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg fogjuk ejteni ezt a rendkívül kínos bemutatkozást.
- Hát, ha nincs különösebb kifogásod ellene. – rántotta meg a vállát, mintha csak a boltba mennénk el ketten. Viszont számomra ez nem volt annyira egyszerű. Észrevettem, hogy Edward folyamatosan úgy beszélt Ethanről és anyuról, mintha mindketten a szüleim lennének. Ez pedig nagyon zavaró érzésekkel töltött el. Mi van, ha ezt Ethan is így gondolja? Ez borzalmasan kínos lenne mindkettőnk számára. Már attól a képtől elsápadtam, ahol Ethan próbál Edwarddal a biztonságos szexről beszélni… Jézusom!
- Jól meggondoltad ezt? – kérdeztem félve, mire vidáman bólintott. – Nem úgy tűnik, mintha félnél.
- Mondd, ha azt mondanák, hogy ne találkozz többet velem, akkor hallgatnál rájuk?
- Nem – vágtam rá rögtön az igazságot, mire ismét elégedett mosolyt villantott.
- Akkor már érted, hogy miért nem tartok ettől a beszélgetéstől. Bár valószínűleg nagyon kínos lesz a számodra.
- Köszi, hogy megnyugtattál. – mosolyogtam rá erőltetetten. Gyorsan megcsókolt, és ezzel sikeresen belém fojtotta a szavakat.
Elégedetten csókoltam vissza, mert örültem neki, hogy amíg el nem jön a kínos találkozás pillanata, foglalkozhatok Edwarddal.
