2013. október 19., szombat

Black Dawn: 16. fejezet


16. Keserű:

-          Te most… megmutattad…vagy… - hebegtem, aztán megráztam a fejemet, mintha ezzel el tudnám tüntetni az erotikus képeket. A képeket, amelyeket nem szabadott volna látnom. – Mi történt?

-          Hogy mi történt? - nézett rám döbbenten. – Most sétáltál be hozzám meztelenül, és komolyan tőlem kérdezed, hogy mi történt?

-          De én… láttam – kezdtem, majd inkább dühösen felé léptem. – Láttam, hogy mással voltál.

-          Szívesebben folytatnám ezt a beszélgetést felöltözve – nézett félre, de a teste így is reagált rám. Beharaptam az ajkamat. Elöntött a forróság, amiért kívánt. De a szégyentől összerándultam. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy ez így legyen. Már nem akart engem.

-          Mit számít, ha felöltözök? – kérdeztem hisztérikusan. Megint kezdtem a tűrőképességem határára sodródni.

-          Mit számít? – nézett vissza rám. Az orrlyukai kitágultak, és a mellkasa is sokkal erőteljesebben emelkedett meg, ahogy nagy levegőt vett. – Abban segítene, hogy legalább nem akarnálak kihasználni.

-          Nem értelek – ráztam meg a fejemet. – Kihasználni? Úgy érted engem is a másik nő után?

-          Másik nő? – nézett rám őszinte döbbenettel. Még az ajkai is szétnyíltak kissé. Csak mogorván megráztam a fejemet, és elfordultam tőle. – Azt hiszem, jobb lenne, ha mindketten felöltöznénk, és abbahagynánk ezt a komikus jelenetet. Az biztos, hogy ez később mindkettőnknek kellemetlen lesz.

-          Kellemetlen? – pördültem rögtön felé. – Ezt nevezed te kellemetlennek? – Még annyi kérdést és szitkot szegeztem volna neki, de inkább csak csalódottan lehorgasztottam a fejemet. – Azt hittem, szeretsz.

-          Lydia – szólt, és a hangja fáradtságot tükrözött. Úgy éreztem, hogyha még sírni tudnék, akkor már patakokban folyt volna a könnyem. De csak kellemetlen viszketést éreztem.

-          Nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna, hogy szakítunk – suttogtam. – Azt hittem, hogy azért változtattál át, mert velem akarsz lenni.

-          Nem értelek – nyögött fel. – Most szerelmi vallomást vársz tőlem, vagy micsodát?
Döbbenten meredtem rá. A mondandója is meglepett, de főként az, hogy ez mennyire nem akaródzott neki. Régen sohasem jelentett neki problémát, hogy szerelmet valljon nekem.
Megbántottan néztem fel rá, ő pedig kellemetlen fáradtsággal nézett vissza. Aztán valami megváltozott a tekintetében, meglepetten kerekedtek el a szemei, és nagyot nyelve nézett rajtam végig.
Én is végigpásztáztam a testét. Borzongató melegség kezdett átjárni, ahogy a tekintetemmel végigkövettem az ismerős, de egyben ismeretlen felületeket. Soha nem láttam ennyire tisztán őt. A tökéletes bőrét, és a rajta lévő tökéletlenségeket. A szeplőszerű pöttyöket a vállain, amelyek emberi szemnek láthatatlanok voltak. A gyönyörű izmokat, amelyek most hullámzottak a testén, ahogy zihálva lélegzett. A sötét szőrzetet, amely egyes testrészeit sűrűbben borította. A gyönyörű bőrét.
Hirtelen érzelmek sokasága fogott el. Már nem csak a vér után éhség hajtott. Volt ott minden. Szeretet, szerelem, barátság, gyűlölet, féltékenység, bizonytalanság és fájdalom. Nem tudtam kezelni az érzéseket. Le akartam vezetni ezt valahogy. Közelebb léptem Edwardhoz, mire ő hátra lépett. Ez kizökkentett.
-          Tudom, hogy mit akarsz, de ennek még nincsen itt az ideje.

-          Nincsen itt az ideje? – meredtem rá döbbenten. Olyan volt, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. – De hiszen te is akarod, látom…

-          Igen, én is akarom – szakított félbe. – De nem így. Egy újszülött vagy, aki nem képes kezelni az érzelmeit. Honnan tudod, hogy tényleg akarod-e?

-          Azt hiszem, hogy nagyon könnyű lenne kideríteni, hogy tényleg akarom-e? – Erre Edward keserűen felnevetett, és megdörzsölte a szemeit.

-          Igen, valóban nagyon egyszerű lenne – sóhajtotta, majd megrázta a fejét. Olyan volt, mintha magával harcolna. – De akkor már képtelen leszek leállni.

-          Nem kell leállnod – biztosítottam gyorsan, és közelebb léptem. Most nem hátrált meg, de a tekintete egyszerre volt tüzes és jéghideg.

-          De le kell – mormolta, én pedig tiltakozni akartam. Felemelte a kezét, ezért inkább elhallgattam. – Bele gondoltál már abba, hogy mi történne, ha most elfogadnám az ajánlatodat? Kötve hiszem. Ha most engednék ennek, akkor napokig ki sem mozdulnánk ebből a szobából. Neked pedig vérre van szükséget. Nagyon hamar átalakulhatna a szeretkezésünk egy vérfürdővé. Tudom, hogy tetszik a vérem illata, és ez bármennyire is imponáló nekem, nem engedem meg, hogy őrült újszülött módjára viselkedj.

-          Nem viselkednék úgy… Én most csak téged akarlak, nem a véredet.

-          És ez meddig tartana? – nézett rám kérdőn. – Két óráig? Vagy percekig, vagy talán az első orgazmusig? – Az arca, és egyéb testrészei megrándultak az utolsó szónál, és engem is elöltött a forró nedvesség. – Erre egyikőnk sem tudja a választ. De aztán mi történne? Lydia, a nap legnagyobb részében rettegsz tőlem, olyan vagy, mint egy rémült kis állatka, aki fél, hogy felfalják. – A szavaitól furcsa hidegség járt át. Összefontam a melleim előtt a karomat. Edward élesen szívta a be a levegőt. – Ez igaz is. Fel akarlak falni, de nem olyan értelemben, ahogy azt te gondolod. Sokkal… élvezetesebben tervezem ezt. De tudom, hogy nem szabad. De így is iszonyatosan nehéz.

-          Miért nem szabad? – nyöszörögtem.

-          Nem azt akarod, amit én. Én téged akarlak. Tisztán gondolkozom, és tisztán látlak téged. Tudom, hogy mit, miért akarok. Nem csak a testi vágy hajt, hanem sokkal több. Az, hogy megint egy legyek veled, és megint birtokoljalak. Hogy megint tökéletesen az enyém legyél. Ezt most nem cseszem el. Már kétszer elszúrtam, de most nem teszem. Ez egy teljesen új élet számodra, és egy teljesen új lehetőség nekem. Azt akarom, hogy bízz bennem. Hogy vámpírként újra belém szeress.

-          De szeretlek – sóhajtottam, mire halványan elmosolyodott.

-          Tudom. – Felemelte a kezét, mintha meg akarna érinteni, de végül mégis leejtette. – Ez az egyetlen reményem. E miatt vagyok még képes várni. Azzal biztatom magamat, hogy már csak pár hónap, és megtanulod kezelni a vámpír létet, és végre velem is tudsz foglalkozni.

-          De most is akarok veled foglalkozni, mégsem engeded.

-          Nem érted, igaz? – nézett rám szigorúan, de a szemei vidáman csillogtak. – Nekem az nem elég, hogy megkívánsz, és én segítek kielégíteni az ösztöneidet. Arra vágyom, hogy azért akarj engem, mert te is többet akarsz. Nem csak egy testet, hanem… engem. És nem akarom, hogy félj tőlem. El sem tudod képzelni, hogy milyen, amikor azt látom rajtad, hogy azt kívánod, bárcsak eltűnnék a közeledből. Miközben nekem vissza kell fognom magamat, hogy ne legyek állandóan a közeledben.

-          Én… sajnálom – nyögtem ki.

-          Nem kell – mondta, és a tekintetében olyan sok érzelem volt, hogy megrémültem. Igaza volt, ez túl sok volt még nekem.

-          Most mennem kell – morogtam remegve, és elfordultam, de még láttam a megbántottságot a szemeiben.

Napokkal az Edwarddal történt incidens után, ismét egyedül voltam. De végre kint. A szabadban, és egyedül. Olyan… csodás érzés volt. Nem mondhatnám, hogy a bizalom miatt engedtek ki. Inkább azért, mert ez mindenki számára könnyebb volt.
Alice leellenőrizte, hogy nincs-e, vagy nem lesz-e senki a közelben, én pedig kimehettem.
Mondjuk ez annyit foglalt magába, hogy kifeküdtem a hóra a Denali klán háza mögött. Kényszerítettem magamat, hogy ne így, hanem otthonként gondoljak arra a házra, de eddig nem nagyon ment.
Többé nem fáztam, és ez jó volt. Imádtam a telet már emberként is, és most így, hogy nem dideregtem a hidegtől, sokkal jobban élveztem a hóban fekvést. Csak kinyújtóztam, és hagytam, hogy a pelyhek beterítsenek.
Már félig-meddig eltűntem a fehérségben, mikor lépteket hallottam a ház felől. És ami még rosszabb, szívverést.
Felültem, és már láttam is, hogy ki közelít feltartott kézzel.
Ian. Ian, a barátom, aki egy igazi vérfarkas. Elöntött a méreg, mikor erre gondoltam.
Nem tette jól, hogy kijött hozzám, és ezt valószínűleg ő is tudta. Mégis megtette, és ezért sikerült visszafognom az ösztönös undoromat.
-          Szia – sóhajtotta. Körülbelül tíz méterre volt tőlem, de ez a távolság nem jelentett semmit. Már nem, mikor a vámpír érzékeim fejlettek voltak, és egy szempillantás alatt szét tudtam szedni egy csupa izom vadállatot.

-          Mit csinálsz itt? – Eddig nagyon kínosan ügyelt mindenki arra, hogy ne találkozzunk. De Ian szemeiben most elszántság csillogott.

-          Beszélnünk kell – jelentette ki határozottan. Csak bámultam rá, és nem tudtam, hogy a vérfarkas gének elvették-e az eszét, vagy csak szimplán idióta.

-          Beszélnünk kell? – kérdeztem rá hisztérikusan egy hosszú hallgatás után. – Ian, egy kezelhetetlen vámpírnak nem mondhatod azt, hogy beszélnünk kell. Legszívesebben széttépnélek, te pedig ide sétálsz, mint akinek a világon semmitől sem kell tartania.

-          Hát jelenleg nem vagy túl véres hangulatban – nevetett fel, mire összehúztam a szemeimet. - Oké, bocs a szójátékért. – Mélyet sóhajtott. – Igazából azért jöttem, mert elegem van ebből. Már unom, hogy rejtőzködsz mindenki elől. Így nem élhetsz.

-          Alig vagyok pár hete vámpír, Ian. Még senki sem tudja eldönteni, hogy mit csinálhatok és mit nem, legfőképp én nem tudom ezt.

-          De… én… szóval… én megint a közeledben akarok lenni

-          Miért? – kerekedtek ki döbbenten a szemeim.

-          Én… nem tudom. – Egy lépéssel közelebb jött, mire fenyegető morgás tört fel a mellkasomból. – Nem bántalak, csak szeretnék melléd ülni.

-          Mi bajod van? – néztem rá döbbenten. – Gyűlölnöd kellene!

-          Igen, igen, ezt már hallottam – sóhajtotta, és még közelebb jött. A testem úgy feszült meg, mint egy húr. És ahogy fogyott a távolság közöttünk, félő volt, hogy elpattanok. A gond csak az volt, hogy nem tudtam, hogy mi fog történni, ha ez bekövetkezik.

-          Ian – figyelmeztettem rekedten, de mintha nem is hallott volna. – Komolyan, ez kezd nagyon veszélyessé válni.

-          Nem érdekel – mondta, és lehuppant mellém. Közvetlenül mellém. Vészcsengő szólalt meg a fejemben, amely jelezte, hogy túl sok lesz. – Tudod beszélgettem Edwarddal és Jareddel, és ők is ezt érzik.

-          Tessék? – fordultam akaratlanul felé. Nem volt jó illata. És nem éreztem azt, amit Edwarddal. De eddig rajta kívül csak Ian volt ennyire közel hozzám. Ettől ambivalens érzések járták át a testemet. Egyrészről örültem, hogy nem akarom rögtön megölni, másrészről zavart a közelség. De még pont elviselhető volt.

-          Azt, hogy egyszerűen képtelenek távol maradni tőled. Mikor ember voltál akkor is elég… intenzív érzéseket váltottál ki belőlünk… de most…

-          Miről beszélsz? – néztem rá döbbenten.

-          Edward nem mesélt neked róla? – húzta fel meglepetten a szemöldökét. Olyan fehér volt a bőre és olyan fakó a haja és a szemöldöke, hogy alig lehetett a kettőt megkülönböztetni egymástól. – Arra gondoltunk, hogy ez lehet a képességed.

-          A képességem? – kérdeztem izgatottan. Eddig a véren kívül nem jutott túl sok minden az eszemben, így az sem, hogy talán van képességem. Ez most türelmetlenséggel töltött el. – Mi a képességem?

-          Az, hogy vonzod az embereket.

-          Az, hogy vonzom az embereket? – néztem rá értetlenül, amit félre is értett.

-          Na, jó, nem embereket, hanem farkasokat és vámpírokat, de tudod… azért minket sem kell lebecsülni. Tekintve, hogy egy vagy közülünk…

-          Tehát nem is azért vonzódtatok hozzám, mert… mert magamért, hanem egy hülye képesség miatt. Edward nem is… - Már elkezdtem a mondatot, mire rájöttem, hogy nem pont Iannek kellene kiöntenem a szívemet ezzel a témával kapcsolatban. Ian tekintete elkomorult, és durcásan összeszorította az ajkait.

-          Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni, de én nem a képességed miatt vonzódom hozzád. Kezdetben az vonzott, de most már… más.

-          Ian, én sajnálom, de…
Nem tudtam a mondatot befejezni. Gyors volt, bár nem annyira mint én, de a meglepetés ereje az ő kezében volt. Előrehajolt, és a tűzforró ajkát az enyémre nyomta.
Nem volt jó. A szája is kesernyés ízű volt, mint az illata. Ráadásul még mondat közben csókolt meg, így a nyitott ajkaim közé tudta csúsztatni a nyelvét. Próbáltam arra koncentrálni, hogy ő Ian, a barátom, aki majdnem sírva könyörgött, hogy segítsek neki a vérfarkas énjén uralkodni, amiről most semmit sem tudok.
De nem sikerült. Az első két másodpercben megnyugodtam, hogy nem indult be az ösztönös védekező készségem, de mikor a nyelve rátalált az enyémre, arrébb rántottam a fejemet, és a fogaimat a szájába mélyesztettem.
Majd öklendezve húzódtam el, de késő volt. Keserű, hányingert keltő vér töltötte ki a számat, én pedig öklendezve próbáltam azt a keveset is felköhögni, ami lement a torkomon.

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett a fejezet!
    Edward bebizonyította hogy igazán szereti Lydiát és képes várni rá. Haladnak az események, már kíváncsi voltam mi Lydia képessége. De erre nem gondoltam.
    Szegény Ian jól kiszúrt magával, vajon túléli ezt a csókot? És lydia miért lett rosszul a vértől.
    Várom a folytatást! Nagyon!

    VálaszTörlés
  2. Szia Thara!
    Nagyon vártam már, hogy olvassam az új részt, jöttem is azonnal, mikor láttam, hogy fent van. Fokozatosság. Ez a szó jutott eszembe olvasás közben is. Fokozatosan bontogatod a szálakat, és kergetsz minket olvasókat az őrületbe! Ez a Ian... hogy is mondjam, biztos vagyok benne, hogy nehezen bírnám ki Edward helyében, hogy ne szedjem szét kicsit! Lydia Edwardhoz tartozik, ideje lenne rájönniük ezeknek a kéjsóvár pasiknak :D Ez a képessége ugyan magyarázat erre a túlzott ragaszkodásra a fiúknál, na de mégis! Remélem, nem akarod olyan sokáig húzni, ezt a "nagyon vérszomjas vagyok, és szeretlek is Edward meg nem is" dolgot :D Persze, tudom, hogy ez a lényeg, na, de hát,. olyan rossz olvasni, hogy nincsenek teljesen jóban :) Happy-t! :D
    Összességében, tetszett, még olvastam volna :)
    Jó pihenést! :)
    Üdv: Laura

    VálaszTörlés
  3. Szia.!
    Elolvastam és úristen....nem találok szavakat. Végre egy olyan blog ahol nem egyszerre derül ki minden információ és végre van egy olyan blogger ( természetesen te) aki jól leirja az eseményeket és nem próbálja "töltelékkel" kitölteni a fejezetet. Nagyon boldog vagyok hogy volt időd és felraktad a részt. Egyébként még az is mmegfogogott evben a sztoriban hogy szemérmetlenül közvetlen vagy és ez plusz pont a szememben. Ami eddig kijött a kezed kózűl az egytől egyig mestermunka. Nem tudom gondolkoztál e azon hogy kiadod a történeted regénynek...? Megérné és biztos lehetsz benne hogy megvenném... <3 ui: egyébként én "csak" 11-be járok de mármost nincs
    Szabadidőm.....szóval fel nem foghatom te hogy tudsz irni + készülni érettségire is ( hacsak nem 5 osztályosba jársz).... Na mindegy....a lényeg hogy Fantasztikus vagy az irásaiddal egyetemben...... :) <3 puszi: Márti

    VálaszTörlés
  4. Szia! Imádtam!!!! Szinte faltam minden sorát..és mikor a végére értem feltettem egy költői kérdést: - hogy lehet ez a csaj ennyire jó? Sőt nem is jó hanem pofátlanul zseniális.....
    De leálltam...mert tudom higy nem akarod itt olvasgatni az " ódámat"..... Csak gondoltam leirom és ezzel megosztom hogy mennyire jónak is talállak téged.....
    Ui: remélem edward nem baltázza el a lehetőséget....most hogy végre kezd lydia is "érezni"......
    Puszi: Sharon ( tudood...az angol) :) ;)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosabban megint elolvastam....de tényleg nemrég találtam rá.....kb 3 honapja. Imádtam. Egyébként most azért vagyok murci mert ezt a nevet akasztották rám. De szeretem.

      Törlés
  6. Szia!

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....Kész vagyok....Uram isten....Hát igazán meglepődtem mikor elkezdtem olvasni...és hát uhh.....egyszerűen fantasztikus lett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Köszönömmmmmmmmmmm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nem tudok mit mondani csak annyit hogy egyszerűen király lett!!!!!:):):)
    Iszonyatosan kíváncsivá tettél hogy mi lesz a kövi fejezetben!Siess kérlek mert nagyon nagyon várom/juk!!!!!
    Üdv: Kata

    VálaszTörlés
  7. Csöpögős, nyálas összeborulást akarok....!!!! Ne szenvedjenek olyan sokaat.
    Team edward.. <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3
    pusszantalak: szandy

    VálaszTörlés