Red Moonlight: 31.fejezet.

Bocsi Vikky! :$

31. A támadás:

Mikor felébredtem, furcsa érzés fogott el. Bűntudatom volt, de nem tudtam, hogy miért.

Éreztem, hogy Jared mellettem szuszog, de csak pár másodperccel ébredésem után jöttem rá, hogy a mellettem fekvő farkas-fiú, milyen szorosan ölel magához.

Éreztem az illatát, a meleg testét, azt, ahogy az izmai megremegtek. És ettől lett bűntudatom…

Egy másik férfival feküdtem abba az ágyba, ahol még legutóbb Edwarddal szerelmeskedtem…

Megpróbáltam, kimászni Jared mellől, de ő túl szorosan fogta a derekamat, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy a keze túl közel volt a fenekemhez. Ráadásul a csupasz bőrömet érintette.

Eltöprengtem azon, hogy mekkora lotyó vagyok, amiért egy másik fiút engedtem be az ágyamba.

Tudtam, hogy nem kellett volna vele aludnom, de az is igaz volt, hogy nem tettünk semmi rosszat. Csak aludtunk.

És ő Edward unokatesója, aki a védelmezőm – bizonygattam magamnak, de balszerencsémre magamat nem tudtam olyan könnyen meggyőzni, mint Jaredet.

Ismét mocorogni kezdtem, mire elengedett, de azon nyomban fel is ült.

A szívem eszeveszett módon püfölte a bordáimat, hogy vajon Jared mit gondolhat most rólam.

Lehet, hogy egyszerűen csak elmegy, és rábíz másra, mert rájött, hogy csak egy könnyűvérű liba vagyok.

-         Napok óta nem aludtam ilyen jót! – nyújtózkodott Jared, és az izmai kidudorodtak. Elgondolkoztam, hogy milyen érdekes hatással van rám. Még egy hajszálnyit sem tekintek rá úgy, mint egy férfira. Épp ezért is mentem bele, hogy vele alszom.

Ez a helyzet nem hasonlított arra, amit egyszer Edward mesélt a nagyszülei és Jacob hármasáról.

Én Edwardot szerettem, minden sejtemmel, és már csak ki kellett várnom, hogy értem jöjjön.

Mert már nem kétség, hogy képes vagyok mindent feladva vele menni a világ bármely pontjára.

-         Ma is menjünk La Pushba vagy csináljunk mást? – kérdezte Jared hátrafordulva, és le sem tagadhatta, hogy majd’ kicsattan az örömtől. Én viszont eszeveszetten más terv után kezdtem kutatni.

-         Maradhatunk itthon – motyogtam elgondolkozva, mert úgy emlékeztem, hogy anyuék valami nagy bevásárlásra mennek Los Angelesbe. – Csak lezsírozom a szüleimmel – erőltettem magamra egy mosolyt, majd kipattantam az ágyból.

-         Oké – dőlt hanyatt az ágyon, és jól megszemlélt. Gondoltam, hogy nagyon „csini” lehettem kora reggel. Izzadtan – mert Jared teste sokkal melegebb volt a vártnál-, kócosan és minden valószínűség szerint nem a legüdébb lehelettel.

Tényleg pofon egyszerű volt elintézni anyuékkal, hogy hagyjanak itthon. Megmondtam, hogy áthívom az egyik barátomat, és mikor „véletlenül” elkotyogtam, hogy egy srácról van szó, anyu szó nélkül és hatalmas mosollyal engedte meg ezt.

Ettől persze megnőtt a bűntudatom. Olyan szemétnek éreztem magam. Egyrészről Jared volt a legkedvesebb srác – persze csak Edwardon kívül-, akivel valaha találkoztam, és olyan érzésem volt, mintha kihasználnám őt.

Másrészről persze, attól is tartottam, hogy ha ez valahogy kiderül, akkor agyon fognak cikizni az iskolában. Én leszek a suli történetének a legnagyobb lotyója.

Bár semmi közük sincsen hozzá, de még mikor Edwarddal jártam, akkor is szemétkedtek velem. Összeszorult a torkom, mikor a múlt időre gondoltam… 

Így sokkal jobb ötletnek tartottam, hogy Jared és én itthon, egy zárt helyiségbe maradunk.

Szerencsére volt egy csomó DVD-nk. Így nem volt probléma elütni az időt.

Már a harmadik filmet keresgéltem, mikor Jared letelepedett mellém a földre, a lemezzel telerakott polc mellé, és piszkálni kezdett.

-         Szerelmes Shakespeare? – fintorgott az egyik DVD-re nézve. – Ne mondd, hogy te is egy Romeo és Júlia rajongó vagy?

-         Miért? – kérdeztem vissza sértetten, mivel imádtam Shakespeare műveit.

-         Szóval akkor már te is elalélsz, mikor meghallasz pár sort belőle? – húzta fel a fél szemöldökét, és szinte ellen állhatatlan volt a kényszer, hogy kikaparjam a szemét.

-         Fejezd be, mert… - Először valami nagyon csúnyát akartam mondani, mint például, hogy kikaparom a szemét, vagy felpofozom, de végül csak ennyit mondtam: - ez rosszul esik.

-         Oh! – Látszott, hogy Jared erre nem számított. Igazából én sem tudtam, hogy miért borultam ki ennyire. Felemelte a kezét, és az egyik ujját végig vezette az arcom vonalán, majd közelebb hajolt, és magához húzott. Könnyek gyűltek a szemembe, és tudtam, hogy nem kellene hagynom, hogy ilyen közel húzzon magához, de mégis engedtem neki. Aztán suttogni kezdett a fülembe, amitől kirázott a hideg. Nem a hangjától, hanem attól, amit mondott. – *„… csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet…”

A LXXV. szonett sorait suttogta el.

Annyiszor képzeltem el, hogy a szerelmem ezeket a szavakat suttogja a fülembe, de még így is meglepő hatással volt rám, hogy ezt Jared tette meg.

Még szorosabban öleltem körül, mire belefúrta a fejét a hajamba. Éreztem, hogy mélyen beszívja a levegőt, majd a meleg levegő, amelyet kifújt, libabőrt varázsolt a nyakamra.

Egyértelműen ö volt a legjobb dolog, ami azóta történt velem, hogy Edward elment. De még ennek ellenére sem éreztem, hogy férfiként szeretem…

Mert nagyon szerettem, úgy, mint a bátyámat. Még soha sem gondoltam bele, hogy milyen lenne, ha idősebb tesóval ajándékozott volna meg anyu, de most kifejezetten tetszett.

-         Köszönöm – suttogtam, majd kissé távolabb húzódtam. Furcsa volt, hogy Jared milyen elégedetlen fejet vágott, mikor arrább csusszantam, de ez a kifejezés egy másodperc múlva eltűnt az arcáról, és csak a kedves mosoly maradt.

A nap csigalassúsággal telt, és mikor már nem voltam képes több filmet megnézni, rendeltem egy pizzát. Ez nem volt túl jó ötlet, mert már így is háborgott a gyomrom a sok chipstől és kólától.

De azért hősiesen letuszkoltam magamba két szeletet. Jared készségesen megette a többit, én pedig elcsodálkoztam, hogy a farkas-fiúk mennyit tudnak enni.

Aztán mikor már a pizza is elfogyott, Jared kitalálta, hogy kő-papír- ollózhatnánk, mire hitetlenkedve felnevettem.

-         Most mi van? – nézett rám nagy szemekkel. – Nem a hagyományosat! Aki nyer, kérdezhet egy magánjellegű kérdést a másiktól. Na, mint szólsz?

-         Oké – egyeztem bele kissé félve, de muszáj volt ezt mondanom, mert nem akartam, hogy Jared azt higgye, hogy van valami titkolnivalóm. De nem is volt, igaz? Akkor miért féltem egy ilyen egyszerű játéktól?

Elkezdtük a játékot, és szerencsére először én nyertem, bár hosszú ideig gondolkoztam a kérdésemen.

-         Hány barátnőd volt eddig? – kérdeztem végül, mire kissé zavarba jött.

-         Kettő – bökte ki, mire nekem dülledtek ki a szemeim. Jared pont az a srác volt, akit egy csaj sem rugdosott volna ki az ágyából, ezért is volt furcsa ez a csekély szám.

-         Ho…? – kezdtem volna, mire az egyik ujját rátette a számra. Kezdett furcsa lenni, hogy Jared egyre gyakrabban ért az arcomhoz.

-         Majd ez lesz a következő kérdésed! – vigyorgott rám.

Sajnos a kezdeti nyerő szériám hamar vészes csökkenésbe csapott át. Így Jared sokkal többet tudott meg rólam, mint én őróla.

De azt még elmondta, hogy azért volt eddig ilyen kevés barátnője, mert sajnos a mai lányok túl könnyűvérűek neki, és ő az igazit keresi.

Jared szinte csak a Chicagóba töltött éveimről kérdezgetett, de aztán áttért egy nagyon érzékeny témára.

-         Voltál már úgy fiúval? – kérdezte, és kétség sem fért hozzá, hogy mire gondolt. – Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz!

-         De! – Nem tudtam, hogy miért akartam annyira válaszolni a kérdésére. Talán titkon azt reméltem, hogy ha megtudja, hogy igen, nem közeledik hozzám. Nem mintha eddig annyira közeledett volna… - Voltam!

Éreztem, hogy elvörösödöm, és látszott, hogy Jared is így van ezzel.

Így inkább abbahagytuk a játékot, és védelmezőm kitalálta, hogy mégis menjünk La Pushba, hogy megbeszélje az ötletemet a többiekkel. Bár szinte biztos volt benne, hogy bele fognak menni, abba, hogy korlátlan felügyeleti joga legyen felettem.

Mérges voltam rá, hogy ezt mondta, de végül is teljesen igaza volt. Én kértem erre, így nem vonhattam vissza a szavamat. Bár akkor nem gondoltam bele, hogy esetleg barátságnál több is lehetne köztünk…

Nem akartam, hogy úgy kedveljem meg őt, mint egy férfit. Ez mindenkinek rossz lenne.

Nekem is, mert két férfit nem szerethetek, és teljesen biztos, hogy Edwardot választanám, így fájdalmat okoznék Jarednek, de ezt nem érdemli meg.

És az, ami a legjobban fájna, hogy Edward szenvedne, és ezt nem engedhetem meg.

Így hát távolságot kell tartanom Jaredtől, bár ezt megnehezíti az, hogy ő nem akarja. Ezt már akkor bebizonyította, mikor kiértünk az erdőbe, és várakozóan felém fordult.

-         Gyalogolunk vagy kipróbálod a farkasogolást? – vigyorgott rám, mire jóleső melegség öntött el. Örültem neki, hogy kedvelt, de mindig emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez veszélyes is lehet.

-         Mi? – kérdeztem vissza döbbenten. – Farkasogolás?

-         Jó tudom, hogy elég gáz név, de próbáld meg megfogalmazni a farkas háton való ülést röviden! – forgatta meg a szemeit.

-         De le fogok esni! – figyelmeztettem, mire elhúzta a száját.

-         Dehogy esel le! – morogta, és már el in tűnt a fák mögött.

-         Jared! – szóltam utána félénken, de nem válaszolt.

Már épp pánikba estem volna, mikor a fák mögül megláttam egy hatalmas szőrgolyót közeledni.

Tényleg úgy nézett ki messziről, mint egy szőrpamacs. De mikor már közelebb ért felismertem az ismerős szemeit.

Hatalmas volt, de mégsem féltem tőle. A tekintete melegséget sugárzott, és egyszerűen lenyűgözött a gyönyörű szőre. Sötétbarna és egyben vöröses bunda borította a testét.

Egyszerűen lenyűgöző volt, ahogy ott állt előttem, és csillogó szemeit az enyémekbe fúrta.

Éreztem, hogy Jared egyre jobban hozzám dörgöli a fejét, majd az orrát az arcomhoz nyomta.

Nedves orra, olyan érzést nyújtott, mint mikor még kislány koromban, a nagyi Csipesz nevű kutyusa szaglászott.

Felnevettem az emlék hatására, és annak ellenére, hogy megfogadtam, nem kerülök ennél is közelebb Jaredhez, megpusziltam az orrát.

Vagyis az orrát szerettem volna, de Jared épp akkor fordította szőrös pofáját felém, így a csókom lentebbre sikeredett, mint szerettem volna.

Döbbenten húzódtam el, és Jared is hasonlóképpen tett, de aztán hirtelen ugatásszerű vihogás tört fel belőle.

Én viszont egyáltalán nem találtam viccesnek. Ha úgy vesszük most csókoltam szájon egy másik fiút.

Na jó, ez erős túlzás…

Inkább most csókoltam meg egy farkast. És mikor ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy ebben tényleg nincsen semmi rossz.

Látszólag Jaredet sem zavarta, és nem értette félre. Ráadásul imádtam a kutyákat, és ezt rendszerint puszikkal is kimutattam, szóval semmi rossz dolgot nem tettem…

Ezzel próbáltam magamat bíztatni, de kevés sikerrel. Azért megpróbáltam egy kis mosolyt küldeni neki.

Jared furcsa tekintettel nézett rám, de aztán megforgatta a szemeit.

Ezen tényleg nevetnem kellett. Még farkas alakban is képes volt ilyen emberi tulajdonságokra.

Aztán Jared lejjebb hajolt, én pedig csodálkozva szemléltem hatalmas testét, ahogy elém feküdt.

Csak néztem nagy szemekkel rá, és nem értettem, hogy mit akar. Aztán mélyet szusszantva rám nézett, és rögtön vettem a célzást.

Ez lenne a farkasogolás.

Idiótán felnevettem, miközben teljes bizalommal másztam rá a hátára.

Hátrafordult érdeklődő tekintettel, és tudtam, hogy választ vár.

-         Olyan idióta nevet találtál ki – nevettem fel megint. – Farkasogolás!

Úgy nevettem, hogy majdnem leestem a hátáról, ezt ő is tudta, mert hirtelen felállt.

A nevethetnékem a torkomra forrt, és azon igyekeztem, hogy meg tudjam magam tartani a selymes szőrébe kapaszkodva.

-         Ez nagyon nem volt fair! – szóltam bosszúsan. – Ne szemétkedj velem!

Ismét felém fordult, és olyan tiszta tekintettel nézett rám, hogy kénytelen voltam ismét megbízni benne.

Mikor Jared elindult, még probléma volt megtartanom magamat, mivel folyamatosan figyelnem kellett arra, hogy helyesen helyezzem el a testsúlyomat. Aztán már egyre könnyebb lett. Ráadásul sokkal gyorsabban haladtunk, mint gyalog.

Ahogy telt az idő, egyre jobban nőtt a bátorságom, és megkértem Jaredet, hogy kapcsoljunk gyorsabb tempóra.

Először a fejét rázta, de miután belefúrtam a fejemet a szőrős nyakába, és szorosan átkaroltam azt, és így kezdtem ismét meggyőző hadjáratba, engedett nekem.

Nehezebb volt, mint gondoltam, hogy Jared „ügető” mozgását követni tudjam. Nem egyszer csúsztam oldalra, de mindig sikerült megkapaszkodnom. Egészen addig gyakoroltuk ezt, míg bele nem jöttem, így még gyorsabban tudtunk haladni.

Akaratlanul is a lovagláshoz kezdtem hasonlítani, és nagyon is tetszett ez a felszabadult érzés, de aztán egy pillanat alatt megváltozott minden.

Jared szőrét simogattam, miközben igyekeztem kényelmesen felvenni a hátának a mozgását, mikor a farkas-fiú teste megfeszült. Olyan feszes lett, mint a húr.

Egyrészről ez furcsa volt, mert Jared teste egész eddig laza volt. Másrészről, pedig nagyon fájt.

Arra, hogy ezt átgondoljam alig volt egy másodpercem, mert a következő pillanatban hirtelen megemelte a hátsó részét.

Ezt hatalmas meglepetésemre olyan erővel tette, hogy lerepültem róla, annak ellenére, hogy a szőrét szorítottam.

Először nem tudtam, hogy mi történt. Abban a másodpercben, amíg zuhantam, két dolog történt.

Jared fülsüketítően hangos vonyítást hallatott, aztán nyüszkölni kezdett.

Fájt, mikor egy bokor közepére estem. Az a hülye növény tele volt tüskékkel, amelyek a ruhámon keresztül a bőrömbe mélyedtek.

Aztán már nem tudtam egyéni problémáimra figyelni, mert valami sokkal fontosabb lefoglalt a figyelmemet.

A fájdalom ellenére hátrafordultam, és megláttam azt, amitől azóta rettegtem, hogy Jared közelebb került hozzám.

A meglátni igazából elég túlzó kifejezés, mert igazából az emberi szemeim képtelenek voltak kivenni az alakokat, de tudtam, hogy kik ők.

Pet arcát, abban a másodpercben láttam meg, mikor Jared ledobott a hátáról, de csak most voltam képes felfogni.

Rettegtem, és éreztem, hogy a könnyeim patakokban folynak az arcomról, de csak arra tudtam gondolni, hogy most meghalunk.

Nem akartam, hogy Jarednek is baja essen. Ezt nem érdemelte meg…

Aztán egy másodperc alatt szintén minden megváltozott.

Alig tudtam kivenni, hogy mi történik, de Jared határozottan nem állt vesztésre.

Minden olyan gyorsan történt, csak másodpercekkel később tudtam rájönni, hogy valamik hangos, fémes csikorgással szakadnak le Pet testéről, és ahogy jobban megnéztem a felém repülő valamit, rájöttem, hogy az Pet keze.

Ijedten felsikoltottam, és éreztem, hogy a jellegzetes szagtól felfordult a gyomrom.

A következő pillanatban már a gyomrom tartalmát adtam ki magamból, hogy aztán ismét rosszul legyek, mikor megláttam, hogy a kéz mozgott.

Ijedten arrébb húzódtam, és aztán éreztem, hogy a fejemre földdarabok potyognak. Döbbenten felnéztem, és láttam, hogy megérkezett a többi farkas is.

Aztán, ahogy a figyelmem ismét a harcra terelődött, rájöttem, hogy míg Pet darabokban van, addig a többi vámpír ezt próbálja megbosszulni.

Valamiért egyikőjük figyelme sem terelődött rám, de most ezt átoknak kérdeztem.

Talán elterelhetném a figyelmüket… - gondoltam hirtelen, de ugyanebben a percben még két dolog történt.

Az egyik farkas felvonyított a fájdalomtól, ahogy az egyik vámpír hibát találva a védekezésében, megtámadta.

És a másik dolog ami történt az volt, hogy megérkezett a többi farkas.

Ők sokkal nagyobbak voltak társaiknál, és egyértelműen értették a dolgukat.

Ez nem csak nekem tűnt fel, hanem a vámpír klánnak is, mert amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek el.

Néhány farkas utánuk rohant, de a legtöbben a sérült személlyel voltak elfoglalva.

A hatalmas testektől nem láttam semmit, majd hirtelen meghallottam egy ismerős hangot.

-         A rohadt életbe! – nyöszörgött Jamie, miután visszaalakult emberré.

*William Shakespeare: LXXV. Szonett

A napokban (1564. ápr. 23-26) pontosan 447 éve született meg William Shakespeare, Anglia egyik legnagyobb reneszánsz írója és költője, és az én egyik kedvenc íróm. Számomra ő a világ legjobb írója! :$ Imádjátok őt velem együtt, és olvassátok minden művét, mert megéri!