Red Moonlight: 32.fejezet.

32. Barátságnál több:

Jamie úgy káromkodott, mint egy kocsis, és csak azért nem akadtam ki ezen, mert megértettem, hogy miért teszi.

A legtöbben visszaváltoztak emberré, de azért volt, aki még farkas alakban pásztázta a környéket, nehogy visszajöjjenek a vámpírok.

Illedelmesen elfordultam, mert nem akartam megbámulni a meztelen fiúkat, akiknek volt jobb dolguk is, mint hogy magukat takargassák. Jamie-t próbálták úgy felemelni, hogy ne okozzanak még nagyobb fájdalmat, ami nem ment túl sikeresen.

Iszonyatos bűntudatot éreztem, hogy ez történt. Engem kellett volna bántaniuk, nem Jamie-t.

Igyekeztem figyelemmel kísérni a történteket, de aztán Jared elállta az utamat. Szerencsére rajta volt nadrág.

Könnyes szemekkel felnéztem rá, mire magához ölelt.

Hosszú perceken keresztül ölelt, míg a többiek segítettek Jamie-nek, és valószínűleg tűzet gyújtottak, mert füstszag terjedt el.

Ha a sírógörcstől beszélni tudtam volna, én is szólok Jarednek, hogy inkább a többieknek segítsen, de képtelen voltam megszólalni.

Jó érzés volt Jared meleg ölelésébe bújni, de rájöttem, hogy most sokkal nagyobb szükségem lenne Edwardra…

Egy idő után Jared távolabb húzódott. Bíztatóan rám mosolygott, majd lehajolt, és a karjába kapott.

Ekkor indultak el a többiek is, akik Jamie-t cipelték.

Belebújtam Jared nyakába, és próbáltam csak az útra koncentrálni, nem pedig Jamie keserves nyögéseire…

Jared ugyanolyan könnyedén és kényelmesen mozgott, mint farkasalakban. Egyáltalán nem volt kényelmetlen, hogy a kezeiben cipelt. Hallgattam egyenletes lélegzetét, és szívének ütemes dobbanásait, és ez megnyugtatott.

Bár nem szűnt meg a bűntudat, kezdtem felfogni, hogy Pet halott. Végre nem kell attól félnem, hogy egyik éjszaka bejut a házunkba, és lemészárol mindenkit.

Bár ez nem nyújtott feloldozást. Nem könnyített a lelkiismeretemen.

Miattam már két vámpír halt meg abból a nomád klánból.

Az egyiket még alig két hónapja Edward ölte meg az erdőben, és most a másikat pedig Jared.

Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége…

Nem tudom, hogy mikor érkeztünk meg La Pushba, mert csak arra lettem figyelmes, hogy Jared a kanapéra helyez, majd jól betakargat.

Ő is mellém feküdt, de nem bántam, mert most szükségem volt valakire.

Még mindig sírtam, és így zuhantam bele egy szörnyű álomba.

A ma eseményeit vetítette le az agyam, amitől zihálva riadtam fel.

Jared már nem volt mellettem, mikor felébredtem. Gyorsan felültem, és körülnéztem, hátha a szobában van.

Mikor rájöttem, hogy nincsen, felpattantam, és kimentem az udvarra.

De ami ott várt, arra nem számítottam. A környék Jamie üvöltésétől vízhangzott, és nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett vele.

Gyorsan a hang irányába futottam, de épp akkor lépett ki Jared abból a házból, ahonnan a hang jött.

-         Héj, Lydia! – erőltetett magára egy nem túl őszinte mosolyt. – Hogy vagy?

-         Jared, ne terelj! – figyelmeztettem rekedt hangon. – Mi baja Jamie-nek?

-         Biztos tudni akarod? – kérdezte bosszúsan, mire félve bólintottam egy aprót. – A vámpír összetörte a csontjait, de a farkasok gyors gyógyulása miatta rosszul forrtak össze, szóval most… újra el kell törni őket.

-         Oh – nyögtem döbbenten, és ismét könnynek gyűltek a szemeimbe. – Sok helye eltörtek a csontjai?

-         A kezeit és a lábait újra el kellett törni – sóhajtotta, és látszott rajtam hogy erről beszélni számára is ugyanolyan fájdalmas, mint számomra.

-         Majd bemehetek hozzá? – kérdeztem reménykedve, és feltűnt, hogy a fájdalmas üvöltés megszűnt.

-         Ha nagyon szeretnél – bólintott, és kinyújtotta a kezeit. Nem kellett mondania, mert magamtól is kitaláltam, hogy azt akarja, hogy öleljem meg.

Megtettem, bár most már tisztán tudtam gondolkozni.

Tudtam, hogy nem engedhetem, hogy közelebb kerüljön hozzám, mert sohasem fogom szeretni. 

Erre akkor sikerült rájönnöm, mikor megmentett, de még akkor is csak Edwardra vágytam.

Nem tudtam, hogy Jared mit érez irántam, de reménykedtem, hogy ő is csak barátként tekint rám.

 

Mikor bemehettem Jamie-hez, már sikerült nem elbőgnöm magam, és végre sikerült Jared nélkül is meglennem.

Nem nézett ki valami jól. Szegényről patakokban folyt az izzadság, és még most is alig tudott beszélni a fájdalomtól.

-         Hogy vagy? – kérdeztem meg a legbutább kérdést, amit csak fel lehetett tenni.

-         Hát… viszonylag jól – nyöszörgött, de megpróbált mosolyogni.

 

-         Úgy sajnálom, ami történt! – tört ki belőlem az igazság. – Nekem kellene most itt feküdnöm, és nem neked! Ez is csak az én hibám!

-         Ne már, Lydia! – szólt rám mosolyogva. – Nehogy magadat okold e miatt! Nem figyeltem, ennyi az egész!

-         De akkor is nekem kellene most itt feküdnöm! – kötöttem az ebet a karóhoz.

-         Lydia, ha veled történt volna ez, akkor valószínűleg belehaltál volna! – világított Jamie rá arra a tényre, amely felett elsiklottam. – Akkor pedig sokkal jobban fájna az, amit Edwardtól és Jaredtől kaptok. – Kezdett nevetni, amitől nekem is mosolyognom kellett.

-         Köszönöm, Jamie! – nyomtam puszit az arcára, mire zavarba jött. Igazán édes volt! – Te vagy a kedvenc farkasom!

-         Juj, ezzel csak halkan, mert a végén még Jared pipa lesz rám! – nevetett fel ismét, majd nyöszörögni kezdett, mire riadtan néztem rá. – Nyugi, semmi baj!

Miután kijöttem Jamie-től, egyedül akartam lenni, és erre a legjobb lehetőségem a tengerparton volt.

November vége felé már tényleg elég hideg volt, ezért az emberek is inkább bent maradtak a házaikban, nem pedig a parton fagyoskodtak.

Nagyon össze voltam kuszálódva. Teljes zűrzavar volt a fejembe, és pechemre ezt még az érzéseim is megnehezítették.

Örülnöm kellett volna, hogy vége van. Pet többé nem bánthat, de mégis azt éreztem, hogy ez csak a kezdett volt, és ennél csak sokkal rosszabb lesz.

-         Hogy vagy? – kérdezte Jared, amitől megugrottam. Feltartotta a kezeit, mikor látta, hogy megijesztett. – Bocs! Azt hittem, hogy hallasz!

-         Semmi baj! – mosolyogtam rá. – Hát… viszonylag jó! – Szándékosan ismételtem meg, amit Jamie egyfolytában hajtogatott, ha valaki megkérdezte, hogy hogy van. Persze, mindenki tudta, hogy ez nem igaz, de senki sem hánytorgatta fel neki a hazugságot.

-         Jobban lesz! Ne aggódj! – ült le mellém a farönkre, majd átkarolta a vállamat. – Inkább lazulj el!

-         Jared, azt mondtad, hogy ez az egész nem rólam szól! – figyelmeztettem, mire összezavarodva bólintott. – Akkor nem kellene úgy viselkednetek, mintha mégis így lenne.

-         Nem viselkedünk úgy – tiltakozott rögtön, de ő is tudta, hogy ez nem igaz.

-         Edwardnak nem lett volna szabad megkérni titeket, hogy vigyázzatok rám – sóhajtottam fel fájdalmasan. – Magával kellett volna vinnie, és akkor ez nem történt volna meg.

-         És akkor nem is ismertelek volna meg – szólt közbe keserűen.

-         De hát ismertél, mikor Edward bemutatott – emlékeztettem kedvesen.

-         De akkor nem lennénk… - Látszott, hogy keresi a szavakat, amelyet nem értettem, mivel nyilvánvaló, hogy mik voltunk.

-         Barátok – mosolyogtam rá, mikor befejeztem a mondatát.

-         Barátok… - ismételte meg szomorúan, amitől könnyek gyűltek a szemeimben.

Végre megértettem, hogy Jared tényleg a barátom volt. És az életét kockáztatva megmentette az enyémet.

Aztán hirtelen meleg ajkak tapadtak az enyémekre, mire lesokkoltam.

Abban a pillanatban mindent éreztem Jared iránt, csak nem barátságot.

Émelyegni kezdett a gyomrom, bár Jared csókja egyáltalán nem volt undorító, de meg sem közelítette Edwardét.

Első reakciómban el akartam lökni magamtól. A kezeim már ott voltak a mellkasán, hogy eltoljam a testét, ami túl közel került.

De aztán eszembe jutott, hogy ennyivel tartozom neki…

Gyűlöltem a tudatot, hogy valaki más csókol, és az ajkai ott vannak, ahol Edward szájának lenne a helye…

Nem csókoltam vissza, csak engedtem, hogy a szája mozogjon az enyémen.

Minden másodpercét utáltam annak a csóknak, de nem tehettem mást.

Jared megmentett, ezért megérdemelte, hogy megcsókoljon…

 

Egy idő után már szinte forrtam a dühtől, és ezek könnyek formájában meg

is mutatkoztak.

Idegesen összeszorítottam az ajkaimat, és Jared végre rájött, hogy ez a csók mennyire nincsen ínyemre.

Elhúzódott, és nagy fekete szemeit a tekintetembe fúrta.

-         Hidd el, hogy jobb lett volna, ha ellazulsz – mosolygott rám, de valószínűleg nem is sejtette, hogy ezzel mit indított el bennem.

-         Ne merj többé hozzám érni! – figyelmeztettem, miközben a számat megtöröltem a pulcsimmal.

-         Szóval megcsókolni farkasalakban nem gáz, de emberalakban igen? – kérdezte flegmán, mert végre megértette, hogy ezt a csókot egyáltalán nem akartam.

-         Egy idióta vagy! – vágtam hozzá meggondolatlanul. – Véletlen volt, te is tudod! A te hibád volt!

-         Ezt majd Edwardnak magyarázd el! – Állt fel mellőlem, és idegesen beletúrt a hajába.

-         Idióta! – morogtam, és én is felálltam. – Mégis hogy gondoltad ezt? Teljesen megőrültél? Én Edwardot szeretem!

-         Tényleg ennyire rossz volt? – kérdezte felém fordulva, de nem nézett elég ideig a szemeimbe, hogy megtudjam, hogy most mit gondol.

-         Igen – vágtam rá rögtön, és meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel mennyire megsértem őt.

-         Én nem tudom ezt tovább csinálni! – túrt bele a hajába olyan erősen, hogy azt hittem kitépi a hajszálait. Aztán hirtelen felém fordult. – Megőrülök érted! Szeretlek! Nagyon szeretlek, érted?

-         Jared, megőrültél? – kérdeztem döbbenten. Mintha minden megváltozott volna egy perc alatt. – Eddig barátok voltunk! Aztán megcsókolsz, és azt gondolod, hogy belém szerettél?

-         Nem, én sohasem akartam a barátod lenni! Ez egy hülye ötlet volt! – sóhajtott mélyet bosszúsan, én pedig csak pislogtam nagyokat. – Szeretlek!

-         Nem – dörzsöltem meg a szemeimet fáradtan. – Nem vagy belém szerelmes, csak azt hiszed, mert most mindkettőnkkel elég sok rossz dolog ért!

-         Lydia, attól, hogy te megmagyarázol valamit, az a magyarázat még nem lesz igaz is! – morogta, mire ismét megráztam a fejemet. Nem akartam elhinni, hogy Jared tényleg így érez. Nem akartam, hogy ez történjen velem!

-         Kérlek, ne! – sírtam el magam, mert úgy éreztem, hogy elvesztem. Az egyetlen ember, aki ebben a fájdalmas időszakban megértett most rombolt le mindent. – Nem szabadna ezt érezned!

-         Nem tudom irányítani, hogy mit érzek! – nézett rám, már higgadtabban. – De szeretném tudni, hogy te mit érzel!

Mélyet sóhajtottam, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondjak neki.

Végre megértettem, hogy mit érzek. Nem voltam belé szerelmes, csak ő volt az egyetlen támaszom, és ezért a legjobb barátom is. De szó sem volt szerelemről.

Kicsit sem hasonlított arra a lángolásra, amelyet Edward iránt éreztem.

Jared a barátom volt, és semmi több…

-         Jared, én… szóval – össze-vissza akadoztam, nem tudtam, hogy hogyan kezdjem, így inkább rögtön kimondtam, hogy mit érzek. – Én nem vagyok beléd szerelemes! Én Edwardot szeretem, és ez az érzés meg sem közelíti azt, amit iránta érzek!

-         Nem szerethetünk két embert ugyanúgy… - morogta, és a tekintete perzselt.

-         De én csak barátként szeretlek! – ismét kezdtem dühös lenni, hogy aztán a mérgem Jared következő mondatával elszálljon, és helyette a döbbenet maradjon.

-         Bizonyítsd be! – nézett rám határozottan. - Csak egy éjszaka, és ha tényleg igazad van, akkor békén hagylak!

-         Nem fogok veled lefeküdni! – mondtam döbbenten. – Én Edwardot szeretem! – érveltem ismét, mire elmosolyodott.

-         Ahogy mondtad, ez nem a szerelmemről szól! Ha te sem és én sem vagyunk szerelmesek, akkor nyugodtan szexelhetünk! – Érezni lehetett, hogy Jaredet szimplán csak a düh vezérli, de megrémített a határozottsága.

-         Ez hülyeség!

-         Akkor mégsem vagy abban biztos, hogy nem vagyok beléd szerelmes és te sem belém? – kérdezte cinikusan. – Érzelmek nélkül csak egy szimpla szex lenne! Már voltál valakivel, nem? – Erre a kérdésre ismét feldühödtem, és olyat mondtam, amit már a mondat elején megbántam.

-         Igen, de soha az életben nem lennél képes rá, hogy olyan kielégítőt szerelmeskedj velem, mint Edward!

Jared szemei kitágultak, és a cinikusság eltűnt belőlük.

Csak a színtiszta döbbenet maradt, majd ahogy átgondolta, hogy mit is mondtam, teljesen megváltozott az arca.

Két érzelmet fedeztem fel rajta. Az egyik a szomorúság volt, amelyet okoztam neki ezzel a mondatommal. De ezt az érzést elnyomta a düh.

Még sohasem láttam ennyire dühösnek, mint akkor.

Elkáromkodta magát, és volt egy olyan érzésen, hogy Jamie tőle tanulhatta ezeket a „szép” szavakat.

Jared teste remegni kezdett, és látszott, hogy nagyon összpontosít.

Alig egy pillantásra méltatott, majd futni kezdett.

Döbbent tekintettel néztem, ahogy rohant az erdő felé remegő testtel.

De még mielőtt elérhette volna azt, a teste egy hatalmasat rándult, és olyan volt, mintha elszakadt volna.

A következő pillanatban pedig már farkasalakban rohant az erdő felé…

Szerencsére senki sem látta, hogy mi történt.

Borzalmasan éreztem magam. Még az sem könnyített a lelkiismeret furdalásomon, hogy láttam, hogyan változnak át a farkasok…

Megérdemeltem, hogy Jared elment, és azt is, hogy Edward itt hagyott…

Egy őrült liba vagyok, aki képes mindenkit megbántani…

Nem tudtam, hogyan juthatnék haza, mert a farkasokat nem akartam segítségül hívni.

Így hát reménykedtem, hogy anyuék már hazaértek, és haza tudnak vinni.

Hatalmas szerencsémre ez így lett, de a hazafelé út szörnyű volt.

Persze összevesztem anyával, mikor elmondtam, hogy magamra haragítottam az egyetlen barátomat. De anyu nem tudta a részleteket…

És ez így jó is volt. Sőt még a büntetésemnek is örültem, így legalább legálisan is bent maradhatok a szobámba.

Kezdtem ismét érdektelenné válni, mert még az sem zavart, hogy képes voltam annyira csúnyán összeveszni anyuval, hogy büntetésre ítéljen.

De nem számított.

Edward nincs itt, Jared már soha többé nem lesz a barátom, teljesen egyedül vagyok…ismét.

Unottan beálltam a zuhany alá, és olyan erősen lecsutakoltam a testemet, hogy a bőröm vöröslött, mikor kiléptem a tusolófülkéből.

Éreztem, hogy ez az érzéketlenség csak a kezdet, és hamarosan olyan éjszakát fogok eltölteni, hogy átkozni fogom a Sorsot, hogy megszülettem…

Ugyanez volt, mikor Edward elhagyott, de mégis egy kicsit más volt.

Akkor először dühös voltam, majd szomorú és végül reménytelenül szerelmes. Akkor olyan volt, mintha belebetegedtem volna a szerelmembe, ami igaz is volt.

Iszonyatosan fájt, hogy Edward nem vitt magával, és itt hagyott egyedül, de akkor is ugyanúgy szerettem.

Most viszont, nem Jardet utáltam, hanem magamat. Akkora egy hülye vagyok, vízhangzott a fejemben.

Elkergettem magam mellől az egyetlen embert, aki elviselt.

Minden az én hibám…

Lefekvés előtt, még jól megcsutakoltam a fogaimat, és a számat is.

Az ínyem vérezni kezdett olyan erősen tettem ezt, de nem érdekelt.

Annak ellenére, hogy az én hibám volt az egész, gyűlöltem azt a csókolt, és még az emlékétől is meg akartam szabadulni…

Mikor lefeküdtem aludni, egyáltalán nem voltam álmos.

Még mindig magamat ostoroztam a történtek miatt.

Teltek az órák, és már kezdetem megőrülni attól, hogy az érzéseim úgy változtak, mint az évszakok. Egyszer magamra voltam dühös, aztán Jaredra, majd Edwardra.

Idegesen fúrtam bele a fejemet a párnámba, és rájöttem, hogy tényleg minden az én hibám, mikor meghallottam az ablak zárának a kattanását.