Red Moonlight: 30.fejezet.

30. Biztonságban:

-         Jézusom, de hideg van itt! – Hallottam meg az ismeretlen hangú, tettetett szörnyűködést. – Lydia, agyon fogsz fagyni, ha nem csukod be az ablakot!

-         Jared, mit csinálsz itt? – Alig bírtam beszélni annyira meg voltam rémülve. Ahogy vissza tudtam emlékezni, Jared nem nagyon kedvelt, mikor legutóbb találkoztunk. De nem akartam, hogy bármi baja essen. Az borzalmas lenne, ha ő is Pet áldozatai közé tartozna. Egy másik ember élete veszne el miattam…

-         Gondoltam unatkozol, és szó szerint beugrottam egy kicsit hozzád – vigyorgott, miközben becsukta az ablakomat.

-         Ez nem vicces! – szóltam rá dühösen. – Haza kéne menned, a végén még bajod lesz!

-         Nekem? – kérdezte egy beképzelt mosoly kíséretében. – Inkább neked kellene ettől félned, Tündérke!

-         Ne hívj így! – Tényleg kezdtem dühös lenni. – Nem kértem, hogy gyere ide, szóval el is mehetnél!

-         Nem tehetem! – Ő bezzeg mit sem törődött azzal, hogy mennyire ideges vagyok. Lazán leült az ágyam szélére, és hanyagul megtámaszkodott a két kezén. – Megígértem Edwardnak, hogy vigyázok rád!

Forróság öntötte el a mellkasomat. Edward! Azt akarja, hogy Jared vigyázzon rám! Vissza fog jönni! Eljön majd értem!

Akaratlanul is kicsordultak a könnyeim annyira boldog voltam.

-         Héj, Lydia, mi a baj? – kérdezte Jared rémülten, de nem tudtam neki felelni. A nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem.

Nem volt jellemző rám, hogy szinte idegen férfiakat ölelgetek, de Jared más volt.

Azt a kis porszemnyi reményt, most hatalmas sziklává duzzasztotta, és végre volt miért léteznem.

Nem érdekelt, hogy esetleg Jared nem kedvel, most úgy éreztem, mintha ő lenne a világ közepe. Valósággal imádtam Őt.

-         Köszönöm! – nyögtem ki két sírógörcs között.

-         Lydia, ne sírj! – morogta Jared a hajamba. Ő is szorosan ölelt, ami melegséggel töltött el. – Azt sem tudom, hogy mit köszönsz!

-         Azt, hogy itt vagy! – szipogtam, mikor végre sikerült felnéznem rá. – Ez azt jelenti, hogy Edward törődik velem.

-         Azt gondoltad, hogy nem? – kérdezte döbbentem, miközben egy nedves hajtincset tűrt el a könnyes arcomról. Némán bólintottam. – Ez nagyon buta dolog volt tőled! Hogy gondoltad ezt? Itt hagy anélkül, hogy megbizonyosodna róla, hogy jól vagy?

-         De hát olyan gyorsan elhúzott, mintha semmit sem jelentettem volna neki! – kezdtem zavartan. Meglepett Jared heves dühe.

-         Te így gondolod? Lydia, még sohasem láttam Edwardot annyira szenvedni, mint akkor! – Tényleg dühös volt, ezért kicsit távolabb húzódtam tőle. – Edward érted él! Nem is akarom elképzelni, hogy mit tenne, ha valami bajod esne!

Jarednek sikerült bűntudatot ébresztenie bennem, és mikor rájöttem, hogy teljesen igaza van, teljesen egyet értettem vele. Felelőtlen dolog volt várnom, hogy meghaljak. Ha Edward tényleg szeret, a halálomnak sokkal szörnyűbb következményei lettek volna, mint a saját és még néhány emberélet.

Az ő élete mindennél fontosabb volt, és nem akartam, hogy akármilyen ostoba dolgot kövessen el miattam.

-         Szóval legközelebb, nem hagyhatod nyitva az ablakodat, mert kezdem érteni, hogy miért tetted ezt, és miért akartál elküldeni! – forgatta bosszúsan a szemeit. – Rám kell mindenben hallgatnod! Ezért most aludj!

-         És te mit fogsz csinálni?

-         Természetesen itt maradok, és vigyázok rád! – felelte mosolyogva, ami kicsit meglepett.

-         De hát aludnod kellene! – makacskodtam.

-         Lydia, ha Edward megtudja, hogy Pet akár egy ujjal is hozzád ért, le fog fejezni! – nézett rám komolyan. – Itt kell maradnom veled! Egyébként meg egész nap aludtam, szóval nem vagyok fáradt.

-         Tudtátok, hogy Pet ölte meg Samet? – kérdeztem halkan, mire aprót bólintott. – Miért nem védtétek meg?

-         Lydia, lehet, hogy sokan vagyunk, de nem lehetünk ott mindenhol! Próbáltuk megvédeni, de az a srác szinte kereste a bajt!

-         Ezt hogy érted? – csodálkoztam tágra nyílt szemekkel.

-         Most ki fogsz akadni, de figyeltünk, mikor a suliban az a srác elkezdett fröltölni veled. – Látszott Jareden, hogy nem tetszett neki ez a tény. Megértettem, már a tudatot is gyűlöltem, hogy Nick a közelemben volt. – Mikor elmentél, Pet visszajött, és beszélt valamit Sammel, de a haverod bepöccent, és lökdösni kezdte – nézett rám szörnyülködve. – Még sohasem láttam ilyen hólyagot. Az a srác kész öngyilkosságot követett el. Látszott rajta, hogy totál be van parázva, de még keménykedett.

-         És mi történt? – kérdeztem izgatottan.

-         Leköpte Petet. De az a vérszívó elhúzott. Az a Sam is elment, aztán már ott találtuk holtan. Nem tudtunk segíteni rajta. Annyira próbáltam, de nem ment! – Jared letörten beletúrt a hajába. – Nem értem oda! Ezek a mocskok kicseleztek minket! Úgy gyűlölöm őket!

-         De hát miattam ölte meg, nem? – kérdeztem sírva. Én is gyűlöltem őket, és abban a pillanatban Samet is. Nem szabadott volna ezt tennie. Bár közel sem volt biztos, hogy nem ölte volna meg valamelyikük, ha csendben marad, és eltűri a megalázást.

-         Igazából nem hiszem, hogy miattad. – Furcsán nézhettem rá, mert folytatta. – Mindenképpen meghalt volna valaki, de ez a srác még rátett egy lapáttal, hogy biztosan ő legyen a következő.

-         De azt mondta, hogy van egy meglepetése! – tiltakoztam.

-         Lydia, nem történik minden miattad! Ne vállald magadra egy olyan ember halálát, aki maga kereste a vesztét! – nézett rám kedvesen. – Most pedig aludj!

Nem hittem neki, bár egy kicsit megnyugodtam. Örültem, hogy itt van, de még így is fájt, hogy egy ember meghalt.

Elaludtam. Végre egy mély, hosszantartó éjszakát töltöttem el úgy, hogy egyszer sem riadtam fel. Mert Jared velem volt.

És mert tudtam, hogy Edward vissza fog jönni.

-         Jó reggelt! – köszöntött reggel egy imádott hang valahonnan az ablak mellől.

-         Jézusom, te végig ébren voltál? – pattantam ki az ágyból csodálkozva.

-         Lydia, ne pufogj már! – Megint a szemeit forgatta. – Nem egy puhány ember vagyok, aki egy alvásmentes éjszaka után ki van purcanva.

-         Ki fogom szúrni a szemeidet, ha még egyszer megforgatod őket! – figyelmeztettem mosolyogva, mire megforgatta őket.

-         Inkább öltözz, mert nem érünk rá egész nap! – morogta az udvart bámulva.

-         Miért? Hova megyünk? – kérdeztem izgatottan. De próbáltam elnyomni magamban a vágyat, hogy megkérdezzem, mit tud Edwardról.

-         La Pushba – felelte olyan hangnembe, mintha ez teljesen természetes lett volna.

És mivel nem akartam teljesen kikészíteni – így is örülhettem, hogy elvállata a pesztrálásomat, amíg Edward hazatér, mert tudtam, hogy így lesz -, gyorsan megtisztálkodtam, és bekészítettem pár tankönyvet, ha unatkoznék.

Valami olyasmi járt a fejemben, hogy velük leszek egész nap. De nem akartam rájuk akaszkodni, így megelégedtem volna azzal, hogy leülök az egyik sziklára, és tanulok. De Jarednek más tervei voltak.

November közepén már nem volt túl meleg az idő, így Jared bevezetett egy házba, amely nagyon otthonosan volt berendezve.

Azt mondta, hogy a szülei háza volt, de ők korán meghaltak. Mondtam neki, hogy sajnálom, de csak leintett, és ezt mondta, hogy olyan kicsi volt, hogy már nem is emlékszik rájuk.

A házban tökéletes tisztaság volt, ami annak volt köszönhető, hogy Luna és Thabita is vele lakott.

-         És most ők hol vannak? – kérdeztem a kakaómat iszogatva, amelyet ő készített nekem.

-         Azt csinálják, amit én, csak ők kint – ült le mellém.

-         Pesztrálnak engem? – kérdeztem vissza gúnyosan.

-         Inkább vigyáznak rád – borzolta össze a hajamat.

Így az egész napot La Pushban töltöttem. Nem mondanám, hogy csak a kényszer miatt maradtam ott. Örültem, hogy végre olyan emberekkel lehetek, akik tudják, hogy valójában mi történt. Velük nem kellett megjátszanom magamat.

A délután folyamán Thabita visszajött, és leváltotta Jaredet.

Vele lenni egész furcsa volt, mert nem tudtam olyan felszabadultan, viccesen vitázni vele, mint a testvérével. De azért jól megvoltunk.

Mániája volt, hogy a hajamat piszkálja. Vagy két órán át győzködött, hogy hagy csináljon valami frizurát nekem. Végül belementem egy kontyba, de ez sem tartott sokáig, mert Jared visszajött.

-         Alig mentél el három órája? – kérdeztem gyanakodva. – Ilyen gyors a váltás?

-         Mondták már, hogy szépen fogalmazol, ha valakit le akarsz koptatni? – mosolygott rám gúnyosan. De csak megráztam a fejemet. – Igazából nagyobb szükség van itt rám, mint odakint.

-         Tudok magamra vigyázni! – bizonygattam, miközben a fél-kész kontyomból próbáltam kiszedni a csatokat.

-         Jelenleg azt látom, hogy a fél hajadat kitépkeded a csatok miatt, szóval nem hiszem, hogy igazad lenne – vizslatta végig a sikertelen csat-kiszedő módszeremet. – Gyere ide!

-         Köszi! – motyogtam zavartan, miközben Jared művészi sebességgel varázsolta elő a sok csatot a kusza hajamból.

-         Igazán nincs mit! – vigyorgott rám, mikor végzett, és kényelmesen hátradőlt. Kicsit zavart, hogy most csak egy rövidnadrág volt rajta.

Akaratlanul is végig vizslattam a testét, és hát neki sem volt oka panaszra. Nagyon izmos és magas srác volt, ami biztos imponált a lányoknál, de engem teljesen más fogott meg.

Ahogy a kanapé háttámlájára hanyatlott, észrevettem, hogy milyen feszült. Ráadásul a csillogó fekete szemeit, most lehunyta, és mélyeket sóhajtott.

-         Valami baj van? – kérdeztem halkan, mire felnézett rám.

-         Nincsen baj! – bizonygatta nem túl hitelesen. – Csak tudod ez elég kemény munka.

-         Miért? – kérdeztem bután, mire elnézően elmosolyodott.

-         Nem szoktunk hozzá, hogy nincsen segítségünk. És nagyon nehéz mindenkire vigyázni – dörzsölte meg a karikás szemeit.

-         Sajnálom! – kértem bocsánatot, mert végre megértettem, hogy milyen is lehet ez nekik. – Gondolom nagyon régen nem aludtatok, és a többi ember mellett még én is itt vagyok, akire vigyáznotok kell.

-         Lydia, nem kell magadra vállalnod azt, hogy fáradtak vagyunk. Hidd el, hogy te okozod a legkevesebb gondot nekünk. – Ránézett az órájára. – De ideje mennünk!

Engedelmeskedtem neki, és felültem a motorra, amivel jöttünk, és amivel hazafuvarozott.

Jared megígérte, hogy visszajön, de haza kell vinnie a motort, mert eléggé feltűnő lenne, ha a szüleim egy ismeretlen járművet látnának a ház előtt.

Anya persze rögtön faggatni kezdett, hogy kivel voltam egész nap, és mikor megmondtam neki, hogy La Pusban az új barátaimmal, majd’ kicsattant az örömtől.

Mikor felmentem a vacsora után a szobámba, Jared már ott volt.

Vittem fel chipset és üdítőt, hogy legalább jól érezze magát, ha már rá van kényszerítve, hogy velem legyen. Ezt meg is osztottam vele.

-         Szeretek veled lenni! - bizonygatta, miközben egy marék chipset tömött magába. – Elég jó fej vagy ahhoz képest, hogy egy ember csajszi vagy, hisztis természettel.

-         Köszi, ez megtisztelő! – forgattam meg a szemeimet. Aztán gyorsan megráztam a fejemet, mert nem akartam átvenni a szokásait. – Gondolkoztam valamin…

-         Azta, az emberek olyat is tudnak? – nézett rám tettetett döbbenettel, mire a párnámmal fejbe vágtam.

-         Sok mindent tudunk még! – fintorogtam rá. - De most komolyan! Ez fontos!

-         Oké! Csendben maradok! – zipzárazta be a száját, majd eldobta a láthatatlan kulcsot.

-         Arra gondoltam, hogy elég lenne egyetlen egy farkas is, hogy engem megvédjen! – Láttam, hogy meg akar szólalni, ezért befogtam a száját. – Komolyan nem kell, hogy három ember legyen folyton velem! Elég egy is! – Komolyan is gondoltam, amit mondtam. Bíztam bennük, de nem tudtam volna megbocsátani magamnak, hogy még egy ember meghal azért, mert engem védnek. Sam halála is az én lelkemen száradt, amit soha sem fogok tudni megemészteni. Jared tiltakozott, hogy nem így van, de nem hittem neki. Az én hibám volt, és iszonyatosan mardosott a bűntudat. Bár ezt az érzést Jared jelenléte egy kicsit tompította.

-         Ez nem lesz jó! – Húzta el a kezemet a szájáról. – Edward nem menne bele!

-         Edward is megértené – vigyorogtam rá. – Vagy majd kiengesztelem, ha visszajönnek!

-         Oh… - Azt vártam, hogy Jared nevetni fog, vagy kapok megint egy gúnyos megjegyzést, de nem ez történt. Lehunyta a szemeit, és erősen beletúrt a hajába. Látszólag nagyon nem tetszett neki az ötletem. – Még mindig borzalmas ötletnek tartom!

-         Rendben! – morogtam sértetten, aztán eszembe jutott valami. Nyerni akartam, ezért minden lehetséges trükköt be kellett vetnem. – De vigyázhatnál te rám! Bennem megbízok és Edward is. És akkor a többiek törődhetnének a város védtelen lakosaival, mert nekem már lenne egy védelmezőm.

-         Edward ki fog nyírni – mondta most már mosolyogva. Látszólag tetszett neki a hízelgésem. – Még meg kell a többiekkel beszélnem, de… valószínű, hogy belemennek.

-         Köszönöm! – öleltem meg szorosan a nyakát, és legnagyobb meglepetésemre ezt hatalmas hévvel fogadta. Szorosan magához vont, és percekig el sem engedett. Nem akartam megbántani, ezért nem is húzódtam el. Pedig nagyon furcsa volt, főleg mikor beleszagolt a hajamba. De inkább úgy döntöttem, hogy elviccelem. – Látod, ilyen jó szaguk van az embereknek, Blöki! – Szándékosan használtam ezt a szót, mert régebben hallottam Edwardtól, hogy így nevezte Dave-et.

-         Blöki? – nézett rám nagy szemekkel, majd morogni kezdett, mint egy kutya. – Adok én neked Blökit! – Azzal harapdálni kezdte a karomat. Nevetni kezdtem, és igyekeztem kitérni a csikis érintés elől, nem sok sikerrel.

-         Meg fognak hallani a szüleim! – esdekeltem neki, mikor már fájt a hasam a nevetéstől. Elengedett, és távolabb húzódott.

-         Ideje aludnod! – motyogta nem várt rosszkedvvel.

-         És veled mi lesz? – kérdeztem tényleg álmosan.

-         Vigyázok rád, mert én vagyok az elsőszámú védelmeződ! – vigyorodott el ismét, miközben az ablakhoz sétált. – Szólíts Sir Jarednek! – hajolt meg előttem, mint egy lovag. Furcsa látványt nyújtott, mert nem volt rajta póló.

-         Sir Jared, – mentem bele a játékba – neked is aludnod kellene! Gyere ide! – paskoltam meg a helyet mellettem, mire Jared szemei kikerekedtek.

-         Edwardnak nem tetszene, hogy egy idegen férfit csalogatsz az ágyadba – morogta a bajsza alatt, de közelebb jött.

-         Te nem vagy idegen! – ellenkeztem. Egy részről nem akartam könnyűvérűnek tűnni, de nem hagyhattam, hogy ismét fent legyen egész éjjel. – Te Edward unokatestvére vagy, ráadásul az elsőszámú védelmezőm. – Lehajtottam a fejemet, és úgy folytattam. – És jelenleg az egyetlen barátom.

Jared leült mellém az ágyra, és felemelte az államat.

-         Szeretném, hogy tud, - kezdte feszülten a szemeimbe nézve. – akármi történik, mindig barátok leszünk! Érted Lydia? – Némán bólintottam, mire boldogan elmosolyodott. Ez melegséggel töltött el, mert ilyenkor nagyon hasonlított Edwardra. – És mivel kegyes vagyok, alszom veled! – jelentette ki fennhangon, mire hasba böktem.

-         Nagyon kegyes vagy tényleg! – forgattam meg a szemeimet, de azért arrébb húzódtam.

Jared befészkelte magát mellém, de ő is figyelt, hogy a takaró köztünk legyen, nem csak én. Már majdnem elaludtam, mikor eszembe jutott valami.

-         Köszönöm! – motyogtam álmosan.

-         Mit? – kérdezett vissza szintén bágyadt hangon.

-         Hogy itt vagy velem, és megvédesz. – Ismét könnyek gyűltek a szemembe. – És hogy segítesz átvészelni ezt az egészet. És azt is, hogy a barátom vagy.

Szorosan megölelt, mit sem törődve, hogy a takaró kicsúszott kettőnk közül. De nem zavart. Miért zavart volna? Hiszen csak barátok voltunk. És tudta, hogy Edwardot szeretem, és örök időkre az övé vagyok.

Így hát hagytam, hogy megöleljen, és a karjaiban aludtam el.