Red Moonlight: 22.fejezet.

Itt a friss fejezet! :D Remélem, hogy tetszeni fog! Az a helyzet, hogy most kezdődik a suli, és még kevesebb időm lesz írni! :S De igyekszem azért hetente frisselni! Mondjuk vasárnap! :D Jó olvasást, és nagyon szeretem a komikat! :P Muhahaha :P  

22. Felhőtlenül:

Edward másnap reggel valóban értem jött, és vágytól elsötétült agyam kitisztult, így végre meg tudtam érteni viselkedését. Ez lesz a negyedik napja, hogy járunk, és én már tegnap este neki adtam volna magam. Nem attól féltem, hogy kihasznál – ahhoz ő túl jó -, hanem inkább attól, amit mondott. Hogy van még időnk, és még nem vagyok készen rá. Igaza volt. Még csak tizenhat éves vagyok, de már alig három hónap múlva tizenhét éves leszek. Lehet, hogy akkor már kénytelen lesz nőként rám nézni. Ez elégedettséggel töltött el. Teljesen felpörgetett a tény, hogy talán tényleg nőiesebben fogok kinézni, mint most. Lehet, hogy nagyobbak lesznek a melleim is, és sokkal nyúlánkabb alakot ölt majd a testem.

Edward még a kocsiban meggyőzött, hogy jobb lesz, ha ma beszélek Melanie-val, és nem hagyom, hogy szenvedjen. Ezen elfintorodtam, de beláttam, hogy igaza van.

Az első órám matek volt, és az egyetlen volt, ami közös vele. Mikor beértem, már ott ült. Az ajtó nyikordulására felkapta a fejét, majd mikor látta, hogy én vagyok, lehajtotta.

Biztos arra számított, hogy más padba fogok ülni, mert mikor elhelyezkedtem mellette, hitetlenkedve nézett fel rám. Arra gondoltam, hogy még az óra elején lerendezem ezt az egészet. De csak azért, hogy Edward békén hagyjon ezzel. Nem akartam még veszekedni is Melanie miatt, de még mindig a vetélytársat láttam benne és nem a barátot.

Azonban ez az érzés teljesen megváltozott, mikor megláttam vörös szemeit. Nyilvánvaló volt, hogy sírt. Ez annyira meglepett, hogy megszólalni sem tudtam. Láttam, amint ismét könnyek gyűlnek a szemeibe, és szégyenkezve elfordul. A gyomrom görcsbe rándult, és fájón feszített a mellkasom amint rájöttem, hogy miattam szomorú.

A véleményem száznyolcvan fokos fordulatot vett. Ahelyett, hogy rá lettem volna mérges, magamat utáltam meg. Nem értettem, hogy miért vesztem össze vele. Hiszen semmit nem tett, de én mégis majd’ megőröltem a féltékenységtől. Edwardnak teljesen igaza volt, mint általában mindig.

-          Sajnálom – motyogtam zavartan. – Annyira szeretném a tegnapi napot meg nem történté tenni, de képtelen vagyok rá.

Nem mondott semmit, hanem hirtelen felzokogott, és a nyakamba vetette magát. Úgy szorított, hogy a levegő a tüdőmbe szorult, de pillanatnyilag megérdemeltem. Percekig csak sírt, és ettől nekem is könnyek gyűltek a szemembe. Még nagyobb szemétnek éreztem magam, amiért fájdalmat okoztam neki.

-          Nem akartam, hogy utálj – szipogta. – Csak azt szerettem volna, hogy tudd meg, mit érzek Edward iránt! De eszemben sem volt, hogy elválasszalak tőle. Látszik rajta, hogy mennyire imád téged, és örülök neki, hogy boldog – nézett rám könnyes szemekkel. – És annak is örülök, hogy te boldog vagy, mert te vagy a legjobb barátom.

Erre én sírtam el magam, és szorosan megöleltem Melt. Hihetetlen, hogy milyen hülyeségeket tudok csinálni! – gondoltam keserűen. Ahogy szorosan öleltem őt, rájöttem, hogy én is a legjobb barátomnak tartottam. Nem hibáztathattam azért, hogy szerelmes Edwardba, hiszen én már attól a pillanattól szeretem őt, hogy megláttam. És igazából Melnek lenne oka felháborodni, amiért idejöttem, és elvettem tőle azt a fiút, akit szeret. Egy kis dögnek éreztem magam e miatt.

-          Nekem is te vagy a legjobb barátom – mondtam síros hangon, és még szorosabban öleltem őt.

-          Akkor kibékülünk? – suttogta félénken, és valamiért úgy éreztem magam, mint egy kis óvodás. És már értettem, hogy Edward miért nem tud rám úgy nézni, mint egy nőre. Tényleg egy hisztis kislány módjára viselkedtem. És nem csak Melanie esetében, hanem az összes akaratos megnyilvánulásomra is jellemző volt.

-          Persze, hogy kibékülünk – szorítottam még egyszer magamhoz, majd elhúzódtam. – Tényleg sajnálom, amiért olyan hihetetlenül hülyén viselkedtem.

-          Jaj, nekem kell bocsánatot kérnem! – kezdett el hadarni, és akaratlanul is elmosolyodtam, hogy ismét visszatért a régi Mel. – Már az elején el kellett volna mondanom, és akkor ez nem történik meg. Tényleg iszonyatosan sajnálom, amiért csak nemrég mondtam el ezt neked. Remélem, hogy nem haragszol rám nagyon!

-          Egyáltalán nem haragszom rád! – biztosítottam. – Neked kéne haragudnod rám, amiért szemét voltam! Pedig te mindig csak segítettél nekem.

-          Nem haragszom – nyomott puszit arcomra, majd szorosan megölelt.

Sajnos nem tudtunk tovább beszélgetni, mert a tanár bejött. Persze, diáktársaink figyelemmel kísérték a jelenetet, és most somolyogva nézegettek felénk. És még a tanárnak is feltűnt, hogy sírtunk, de szerencsére nem firtatta.

Hamar vége lett a matekórának, és már izgatott voltam, mert be szerettem volna mutatni egymásnak Edwardot és Melanie-t. Már koránt sem zavart, hogy a barátnőm szerelmes Edwardba, de igazat megvallva még féltem egy kicsit. Féltem, hogy talán Edward mégis őt választja. De úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha inkább én magam mutatom be őket egymásnak. Hiszen teljesen biztos, hogy Mel örülne neki, ha álmai férfijával találkozna, Edward meg… Őt majd kiengesztelem, ha végül rosszul sül el ez a beszélgetés.

Aggódtam, hogy esetleg a szünet nem lesz elég megtalálni Edwardot, de nagy meglepetésemre nem is kellett keresni. Ott állt a terem ajtaja mellett lezseren a falnak támaszkodva.

Mel kikerekedett szemekkel nézett rá, majd elpirult. Mélyet sóhajtottam, és igyekeztem nem törődni a féltékenységgel.

-          Sziasztok – mondta, és mindkettőnket elvarázsolt bársonyos hangja. Szinte már komikus volt, hogy egyszerre akadt el a lélegzetünk.

-          Szia…szia – dadogta legjobb barátnőm egymás után, de tekintetét le nem tudta venni Edward arcáról. Sejtettem, hogy most próbál minden egyes kis részletet megjegyezni, és ettől aggódni kezdtem. Lehet, hogy ez mégsem volt jó ötlet. Nem lenne valami szerencsés, ha még jobban Edwardba szeretne.

-          Örülök, hogy megismerhetlek, Melanie! – nyújtotta jobb kezét Edward, míg a ballal észrevétlenül megfogta az enyémet. Gyengéden megszorította, és hálás voltam neki, hogy még most is gondol rám. De nem csak ezért.

Mikor megfogta Mel enyhén remegő kezét, azt hittem, hogy ott helyben fogom agyoncsókolgatni Edwardot. Gyengéden megrázta összekulcsolt kezeiket, de rögtön el is engedte. Az első mozdulatban benne volt minden törődés és még szeretet is, de mikor eleresztette, érezni lehetett a távolságtartást. Nem tudtam, hogy lehetséges csupán egy ilyen mindennapi mozdulattal kifejezni érzelmeket, de Edwardnak kétségkívül sikerült.

Ezt Mel is észrevette, és hálásan rámosolygott Edwardra, aki ezt viszonozta. Ismét elakadt barátnőm lélegzete, és kis híján az enyém is.

Felhőtlenül boldog voltam. Úgy éreztem, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna az életem. Egyenesen imádtam Forksot, ami a legfurcsább gondolat volt, mely megfordulhat az elmémben. El sem hittem - ahogy ott álltam szerelmem mellett -, hogy csupán azzal, hogy ide költöztünk minden megváltozott. Megtaláltam a legjobb barátnőmet, aki feltétel nélkül elfogadott, és ráleltem igaz szerelmemre, aki az életet jelentette számomra.

-          Én is örülök, hogy megismerhettelek, Edward – ejtette ki Mel szerelmem nevét lágyan. – De megyek spanyolórára, mert ha elkések, akkor tuti, hogy Mrs. Jonas meg fog nyuvasztani – nevetett fel. – Sziasztok.

És már ott sem volt. Elég buta kifogás volt, de mégis köszönettel tartoztam neki, hogy kettesben hagyott Edwarddal.

Amint ezt végiggondoltam, Edward ajkai már az enyémre tapadtak.

-          Köszönöm, Szerelmem! – suttogta ajkaimra, majd ismét beszélni kezdett, de minden szó után apró puszikkal halmozta el számat. – Eszméletlenül csodás vagy! Imádlak!

-          Jó, azért nem volt ez akkora dolog – nevettem el magam. Jólesett Edward hízelgése.

-          Melnek ez nagyon is fontos volt, Szerelmem! – csókolt meg, majd megfogta a kezemet, és a földrajzterem felé kezdett húzni.

Az ebédlőben ültünk, és a szendvicsemet majszoltam, miközben Edward és Alice átbeszélték, hogyan fognak kiszúrni Emmettel, mivel az leszólta szerelmem kocsiját. Az volt az érzésem, hogy csak az én kedvemért beszélnek hangosan, de nem akartam szólni, mert nagyon élveztem hallgatni ezt a beszélgetést. Folyamatosan nevettem, ami annak volt köszönhető, hogy Edward hevesen gesztikulálva illusztrálta Emmett arckifejezéseit.

Még mielőtt leültünk volna ahhoz az asztalhoz, melynél Cullenék szoktak ülni, szóltam Melnek, hogy üljön velünk, de azt mondta, hogy szerinte ez még korai. Nem akartam erőszakoskodni, ezért hagytam, hagy üljön Nickék asztalához.

A nap folyamán azt is megtudtam: voltak olyan eszesek a „barátaim”, hogy elterjesztették, velem csalja meg a barátnőjét Edward. Ez csak egy kicsit idegesített, bár fájt a feltételezés, hogy én ebbe belemennék. Tudtam, hogy csak azért csinálják, mert irigyek Cullenékre.

Ahogy kibontottam a csokimat, majd beleharaptam, azon gondolkoztam, hogyan is barátkozhattam velük. Néztem az asztaluknál ücsörgő diákokat, és képtelen voltam elhinni, hogy nem vettem észre, milyen kétszínűek.

Aztán elvonta valami a figyelmemet. Éreztem, hogy Edward kezei a derekam köré kulcsolódnak, és amint odakaptam a fejemet, láttam, hogy Edward a csokimba harap. Akkorát nyeltem a látványtól, hogy szerintem még a másik asztalnál is lehetett hallani.

-          Szereted a csokit? – kérdeztem nyögdécselve paprikapiros arccal. Nem mondott semmit, csak megvillantak a szemei, és még egyszer beleharapott a csokiba. Beharaptam az alsó ajkamat, és néztem, ahogyan a szája mozog. Tudhatta, hogy mire vágyom, mert gyorsan megcsókolt. Teljesen elvesztettem az eszemet, mikor megéreztem ajkai ízével keveredni a csokit.

-          Legalább ne az édesanyád előtt, Edward! – szólalt meg hirtelen Alice, mire megilletődve húzódtam el.

-          Alice! – szólt rá megrovón Nessie, és a könyökével oldalba bökte.

-          Elnézést – szabadkoztam elpirulva, mire mindhárman felnevettek. Ez nem volt szép tőlük!

-          Ne érezd magad zavarban! – mosolygott rám Nessie, és ismét megdöbbentett a tudat, hogy ő Edward anyukája. Már akkor, mikor ideültünk kicsit zavarban voltam, de ahogy megláttam Nessie-t, rájöttem, hogy elméletileg egyidős velem. Annyira könnyű volt elfelejtenem, hogy ő a szerelmem anyja, de mikor eszembe jutott, igyekeztem illendően viselkedni.

-          Igaza van anyának, Lydia! Nem is törődj Alice-szel – fintorgott Edward a kis pöttömre, mire az mosolyogva megforgatta a szemeit. Aztán a tekintete elhomályosult, és a teste megmerevedett. Olyan furcsa volt, hogy csak néztem kikerekedett szemekkel. De ez az állapot csak egy másodpercig tartott, és Alice visszatért hozzánk édesen mosolyogva. Végül rájöttem, hogy látomása volt.

-          Ez remek ötlet – mondta Alice apró kezeivel tapsikolva, mire Edward felszisszent.

-          Majd én beadagolom neki, rendben? – kérdezte, mire a kis törpe csalódottan felsóhajtott. Még mielőtt rákérdeztem volna, hogy miről beszélnek, Edward hozzám fordult. – Van valami programod szombatra, Szerelmem?

-          Szerintem nincsen – néztem rá összezavarodva. – Miért?

-          Mert tartozom neked egy bemutatással… – mosolygott rám –… vagyis kettővel.

-          Mi? – értetlenkedtem.

-          Szeretném bemutatni neked a családomat és a farkasokat is – tűrt hátra egy hajtincset a szememből. – De persze nem kötelező eljönnöd, ha nem akarsz. Igazából ráér ez még.

-          De, akarok! – vágtam rá rögtön, mire felnevetett. – Már nagyon várom!

-          Örülök neki! – húzott magához, és homlokon csókolt. Annyira boldog voltam, hogy Edward be akar mutatni hivatalosan is a családjának. Egy kicsit tartottam tőle, hogy nem fognak elfogadni. Nekem azért nem volt olyan nagy önbizalmam, hogy akkor is Edwarddal maradjak, ha esetleg a családja nem fogad el…

Igazat megvallva kicsit megrémisztett a tudat, hogy majd a farkasokkal is találkozni fogok. A vámpírokat teljes mértékig elfogadtam, de a farkasok hatalmas termetétől tartottam. Másrészről pedig fogalmam sem volt, hogyan változnak át. Ez egy kicsit piszkálta a fantáziámat, és majdnem szóltam Edwardnak, hogy kérje meg őket, majd változzanak át előttem.

Rendben, összegezzük! - gondoltam, miközben szombat reggel Edward Volvojában ücsörögtem, és a Cullen ház felé száguldottunk. Edward szerint a családja imádni fog, de ebben kételkedtem. Egy ember biztosan nem fog imádni, sőt még kedvelni sem. Gyáva nyúl vagyok - mondtam magamnak, mikor rájöttem, hogy félek Rosalie-tól. Azzal bíztattam magam, hogy teljesen biztos, hogy Edward megvédene, ha a lány bántani akarna engem…

Egy egészen furcsa héten vagyok túl. Szerencsére Melanie-val még szorosabb a kapcsolatom, mint eddig valaha volt. Ő a legjobb barátnőm, és imádok vele lenni.

Még a jó események listájára írtam, hogy Nick szerdán bocsánatot kért tőlem, és ez igazán jól esett, de nem terveztem, hogy újra barátkozni fogok velük. De ennek következtében a diákok belátták, hogy nem én vagyok a gonosz csábító, akivel Edward szórakozik a barátnője tudta nélkül. Nick elmondta nekik, hogy én vagyok az egyetlen, akivel Edward jár.

Azt viszont a rossz dolgok listájára írtam fel, hogy Edward nem volt hajlandó nálam aludni. Azt mondta, hogy bűntudata van, amiért titokban csinálunk olyan dolgokat. Sokkal igazságosabbnak tartotta volna azt, hogy elmondom anyuéknak, mit akarunk csinálni. De természetesen, ebbe nem egyeztem bele. Az lett a következménye ennek, hogy nem „aludt” nálam egész héten. Már ott tartottam, hogy mégis engedélyt kérek anyutól, hogy Edward aludjon nálam. De aztán gyorsan meggondoltam magam, mert ennél kínosabb dolgot nem is tudtam volna elképzelni.

Személy szerint butaságnak tartottam ezt, de nem akartam megsérteni Edwardot. Szerintem senkinek sincsen köze ahhoz, hogy mit csinálunk együtt. Jó, talán anyunak, de teljesen biztos vagyok benne, hogy megbocsájtaná, ha utólag tudná meg.

-          Biztos, hogy jó vagyok így? – mutattam végig magamon. Elég átlagosan öltöztem fel, de Edward azt mondta, hogy így is tökéletes vagyok. Pedig csak egy farmer és hosszú ujjú póló volt rajtam.

-          Teljesen – biztosított, miközben a pólóba bújtatott felsőtestemet szemlélte végig alaposan. Zavartan húztam össze a kabátomat magam előtt, mire mosolyogva felnézett rám. – Ne izgulj!

-          Könnyű azt mondani! – vágtam rá.

-          Tényleg imádnak – nézett rám kedvesen. – Teljesen odáig vannak érted. Egész héten azzal nyaggattak, hogy korábban is bemutathattalak volna úgy, mint a barátnőmet.

-          Komolyan? – kérdeztem döbbentet. Ez nagyon jó érzéssel töltött el.

-          Igen, és már Thabitáék is nagyon várják, hogy jobban megismerjenek.

-          Oh, remek! – sóhajtottam fel keserűen. Még mindig nem kedveltem őket azért, hogy csak úgy Edward nyakába ugrottak. Még mindig féltékeny voltam.

-          Mi a baj? – kérdezett rá a hangomból kihallható érzelemre.

-          Csak félek attól, hogy Thabitáékhoz hasonlítható sem vagyok. Ők olyan gyönyörűek, és nyilván nagyon kedveled őket – motyogtam, mire hangosan felnevetett. – Most mi van?

-          Szerelmem, ők az unokatestvéreim – próbálta visszatartani a nevetését, hogy nem sértsen meg még jobban. De engem éppenséggel lesokkolt az, amit mondott. Akkor én egészen mostanáig a rokonaira voltam féltékeny? Jaj, Istenem! A kezeimbe temettem az arcomat, és éreztem, hogy a szégyen, pír formájában megjelenik rajtam.

-          Oké, beszéljünk másról! – fordultam az ablak felé szégyenkezve. – Hogy sikerült Emmett szívatása?

-          Hát büdösen. – Hallottam a hangján, hogy fintorog. Zavarodottan ránéztem, mire folytatta. – Nem sült el túl jól. Tudod, egy kiskutya nagyon sok piszkot tud csinálni.

-          Ezt hogyan érted? – Edward olyan fancsali képet vágott, hogy alig bírtam ki nevetés nélkül.

-          Mondjuk úgy, hogy visszakaptam. Soha többé nem fogom Emmett dzsipjét piszkálni.

-          Mi történt? – kérdeztem meg szélesen vigyorogva. Lehetetlen volt visszatartani a jókedvemet.

-          Lydia, ez nem vicces! Tudod, hogy milyen nehéz volt kitakarítanom az ülést úgy, hogy a tulajdonosának szuperszaglása van? – fintorodott el ismét, mire belőlem robbanásszerűen tört ki a nevetés.

-          Bo...bocsi – szabadkoztam, mikor megláttam Edward sértődött tekintetét. Igazából Edward fancsali fintorain nevettem, de még nem tudtam abbahagyni a nevetést, hogy elmagyarázzam neki.

-          Ezért megkapod a magadét – morogta, majd hirtelen a levegőben találtam magam. Ijedten felsikítottam, mikor nem tudtam, hogy mi történt. De aztán Edward elkapott, és csikizni kezdett. Ismét visítozva nevetni kezdtem, közben rájöttem, hogy már megérkeztünk a házhoz, és hogy Edward kikapott a kocsiból, aminek még mindig nyitva volt az ajtaja, s zúgott a motorja.

Rángatóztam a nevetéstől, és próbáltam eltolni Edward kezeit, de azok szinte mindenhol ott voltak. Aztán hirtelen letett a földre, és ezzel egy időben valaki megköszörülte a torkát. A hang irányába kaptam a fejemet, és megláttam Emmett vigyorát. Mint legutóbb, most is rám ragadt a jókedve, és elkezdtem nevetni.

-          Nocsak, nocsak. Mit látnak szemeim? – nézett ránk pimaszul vigyorogva. – Látom, hogy kiheverted már a tegnapi kocsi takarítást – mondta, mire majdnem elnevettem magam.

-          Fogd be, Emmett! – Kikerekedett szemekkel néztem fel Edwardra, mert nem szoktam meg tőle ezt a viselkedést. Ő csak megrántotta a vállát, és odaballagott a kocsihoz, majd leállította.

-          Na, inkább gyertek be, mert már nagyon szeretnénk közelebbről is megismerkedni veled, Lydia – mondta, mire Edward morogni kezdett. A helyzet elég furcsa volt, de a vigyor levakarhatatlan volt az arcomról. – Oh, persze, nem olyan közelről, mint te, Edward!

-          Emmett, mi lenne, ha ezt befejeznéd? – jött ki Alice is a házból.

-          Az nem én lennék, Húgi! – nevetett fel önfeledten.

-          Gyertek be! – szólt nekünk Alice, aki a szemét forgatta Emmett válaszára.

Emmett vállon bokszolta Edwardot, mikor elhaladtunk mellette, de aztán ő is követett minket. Jól látható volt, hogy Edward mérges rá, amiért ő jött ki rosszabbul a szívatásból, de úgy gondoltam, hogy majd megnyugszanak.

Legnagyobb meglepetésemre mindenki ott várt minket. Félve néztem Rosalie-re, de ő csak Edwardot figyelte. A testtartása feszült volt, de gyönyörű arcán csak közöny ült. Érezhető volt, hogy nem miattam van itt, hanem Edward miatt, és ennek örültem. Edward azt mondta, hogy nagyon szereti Rosalie-t, és ez fordítva is így lehet, ha itt van, annak ellenére, hogy miattam bántotta őt a mellettem álló fiú.

A többiek szelíd mosollyal üdvözöltek, és pedig hirtelen nagyon zavarban kezdtem érezni magam. Aztán a semmiből nyugalom szállt meg, és köszönetképpen rámosolyogtam Jasperre. Tisztán emlékeztem minden képességre. Minden, amit Edward a napokban mondott, kitörölhetetlenül az agyamba vésődött.

-          Örülök, hogy újra találkozunk! – mondtam bizonytalanul, mert csak ez jutott eszembe.

-          Mi is, hogy újra látunk! – szólalt meg Carlisle kedvesen, mire a vigyor ismét visszamászott az arcomra.

-          Szeretnék köszönetet mondani neked – jelentette be hirtelen Emmett, mire a mellettem álló Edward és a Bella kezét fogó névrokona felnyögtek. – Hálával tartozunk neked, amiért Edward már nem vág olyan fejet, mint egy kielégítetlen ficsúr. – A kijelentésre felnevettem, és figyelmen kívül hagyva a hangsúlyát, beszélni kezdtem.

-          Ez csakugyan jó mindenkinek, nem? – kérdeztem felhúzva a fél szemöldökömet, mire rám kacsintott.

-          Bírom a csajt, Edward! – nézett rá Kedvesemre, aki megforgatta a szemeit.

-          Jobb lesz, ha megmutatom a házat Lydiának, mielőtt Emmett megrontja a barátnőmet – morogta Edward, és a lépcső felé kezdett húzni. A többiek csak elnézően mosolyogtak, míg Emmett önfeledten felnevetett.

-          Az a te feladatot! – jegyezte meg még mindig nevetve.

-          Emmett! – szólalt meg hirtelen három hang is, és ha jól hallottam, akkor Esme, Bella és Rosalie fejezte ki hangosan nemtetszését.

Ekkor már a lépcső tetején jártunk, és Edward bocsánatkérően nézett rám, de én vidáman elmosolyodtam. Jelen esetben nem akartam neki említeni, hogy mennyire megkedveltem Emmettet, de magamban nem tudtam titkolni. Tetszett, hogy ennyire nyílt, és ő olyannak tűnt, aki kimondja azt, amit gondol. Ez jobban tetszett, mintha magában tartotta volna. És mellesleg az is nagyon sokat számított, hogy nyíltan kijelentette, kedvel engem.

Edward sorban elmutogatta, hogy melyik ki szobája. A második emeleten volt Rosalie és Emmett, Alice és Jasper, Esme és Carlisle szobája, és még a doktor irodája is.

A harmadik emeleten Bella és Edward szobája volt, és más vendégszobák. Mikor megkérdeztem, hogy miért van ezen az emeleten csak a dédszülei szobája, azt mondta, hogy így sokkal nyugtatóbb az idősebb Edward számára. Még mindig értetlen fejet vágtam, mire elmagyarázta, hogy nem szívesen van közel Jacobhoz, mikor az elsöprő vágyat érez Nessie iránt. Mikor megértettem, akkor teljes mértékben igazat adtam Edwardnak. Nem lehet könnyű, hogy hallja a lánya és annak, szerelmének gondolatait szeretkezés közben.

-          És te hogy bírod? – kérdeztem meg kíváncsian, mert az ő helyzete sem volt könnyebb.

-          Már megszoktam. Általában nem vagyok olyankor itthon, mert nem hiszem, hogy teljesen meg tudnának róla feledkezni, hogy egyetlen fiuk a szenvedélyük hangjait hallgatja, nem is beszélve a gondolataikról. De igazából Edward sem szokott itt lenni akkor.

-          Akkor nyugodtan átjöhetnél éjszakánként – motyogtam közbe, hogy még egy okot találjak a nálam töltött éjszakákra.

-          Jó trükk, Szerelmem! De ki kell, hogy ábrándítsalak, mert anyáék rendszerint elvonulnak ilyen alkalmakkor, csak néha történik ilyen, mikor elkapja őket a hév – mosolygott rám, de nem tetszett, hogy ilyen könnyen leszerelt. – De inkább ne beszélgessünk a szüleim piszkos dolgairól!

-          Nem tudom, hogy miért kellene trükkökhöz folyamodnom ahhoz, hogy át gyere éjszaka! – puffogtam, mire szembefordított magával.

-          Ezt már megbeszéltük, és te is tudod, hogy miért – hajolt közelebb hozzám, mire a levegő bent akadt a tüdőmben. – Nem érzem tisztességesnek, hogy csak úgy lefeküdjek veled, miközben a szüleid gyanútlanul alszanak.

-          És semmi gyakorlás? – kérdeztem mérgesen. Megértettem Edward kétségeit, de a próbálkozásban nincsen semmi bűnös dolog. – Megígérted!

-          És be is tartom – fogta meg ismét a kezemet és felvezetett a legfelső emeletre, majd megmutatta, hol van Jacobék szobája, és végül az övénél kötöttünk ki. Udvariasan nyitotta ki nekem az ajtót, és én még mindig duzzogva mentem be rajta. A szobája most még jobban tetszett, különösképpen az ágya. Nagy volt és puha, ami pont kapóra jött volna, ha elengedi magát.

-          Olyan makacs vagy! – duzzogtam tovább, mire önfeledten felnevetett. – Vagy teljesen más az oka ennek?- Oké, tudtam, hogy ez ővönaluli volt, de én akartam győzni. Közben persze kicsit féltem, hogy végül megunja az egészet, és kipenderít azért, mert mindig ezzel jövök.

Összeszűkültek a szemei, és a következő percben már a puha ágyon találtam magam. Feleszmélni sem tudtam, és már csókolt is.

-          Milyen más okra gondolsz? – suttogta az ajkaimra, és semmi kedvem nem volt beszélgetni. De mikor ez tudatosult benne, elhúzódott.

-          Hát mondjuk arra… - elhallgattam, mikor rájöttem, hogy ahogy beszéltem, ajkai egyre csak közeledtek -, hogy nem tetszem neked úgy.

-          Akkor most bebizonyítom az ellenkezőjét – közölte nemes egyszerűséggel, és ismét csókolni kezdett.

A keze megállíthatatlanul tört utat magának csupasz bőrömhöz, és heves lélegzetem elakadt. Kirázott a hideg az érintésétől, és a kezeimet nyaka köré kulcsoltam. Ő is egyre gyorsabban szedte a levegőt, és végül az ő lélegzete is elakadt, mikor a lábaimat a csípője köré kulcsoltam.

Nyelve édesen cirógatta az enyémet, míg én az egyik kezemet bepasszíroztam kettőnk teste közé, és igyekeztem megtalálni a gombokat az ingjén.

De aztán egy halk kopogás megszakította ténykedésemet. Felpattantak szemeim, és gyorsan eltoltam magamtól Edwardot. Meglepődötten mosolyodott el, és én igyekeztem magamat nagyon kicsire összehúzni.

-          Csak nem szégyenlősek vagyunk? – vigyorgott rám Edward elégedetten, mire rondán ránéztem. – Szabad! – mondta végül.

-          Bocsánat, ha zavarunk! – lépdeltek be Nessie és Jacob kézen fogva. A lány édesen mosolygott, amitől bűntudatom lett. Igyekeztem még csírájában is elnyomni ezt az érzést, nehogy nekem is olyan abszurd erkölcsi gondolatok ágyazódjanak az agyamba, mint Edwardnak.

-          Semmi baj, anya! – mosolygott Edward, és még vörösebb lettem, mikor nem a várt „Nem zavartok!”-ot hallottam. Edward válasza egyenlő volt egy beismeréssel. Olyan vörös voltam, mint egy piros jelzőtábla, és így is éreztem magam. Mintha nagy felirattal lenne rám írva, hogy „Erkölcstelen”.

-          Tudja? – kérdezte Jacob Edwardtól. Zavaromat leküzdve néztem fel rájuk, és elcsodálkoztam, hogy Nessie milyen pici és törékeny Jake mellett. De igazat megvallva tökéletesen kiegészítették egymást. A magas indiánférfi testtartásából érezni lehetett, hogy mindenre képes lenne Nessie-ért. Edward megrázta a fejét, mire érdeklődve néztem rá. Rögtön észrevette, és közelebb húzódott. Mozgolódni kezdtem, hogy ne csinálja ezt, de nem tágított, és az ölébe volt. Bosszúsan felsóhajtottam, hogy mégis sikerült zavart helyzetemet fokoznia, de ő csak somolygott.

-          Emlékszel még, hogy miről beszélgettünk a képességeimmel kapcsolatba? – kérdezte, mire elfeledve zavaromat, izgatottan bólintottam. – Én nem mutathatom meg neked a gondolataimat, de anya igen.

-          Hogyan? – csillantak fel a szemeim. – Mármint tudom, hogyan. De nem azt mondtad, hogy nem lehet az agyamba bejutni?

-          Ez igaz! – csókolt arcon, és az izgatottságom miatt csak enyhe zavart éreztem. – De anyának olyan a képessége, hogy minden pajzson áthatol. Szóval van esély rá, hogy megtudj rólam többet, de csak ha szeretnéd.

-          Igen, igen, igen – ismételgettem az ölében ujjongva, így elég érdekes látványt nyújtottunk. A vigyort ismételten le sem lehetett vakarni az arcomról.

-          Akkor rajta!

A következő pillanatban Nessie gyengéden megérintette a kezemet a tenyerével, és Edward arca helyet más képek kezdtek pörögni agyamban. Pislogtam párat, hogy képzelődöm-e, de nem úgy tűnt.

Rögtön megláttam a picurka babát. Nem volt nehéz felismerni. Annyira jellegzetesek voltak a vonásai, hogy az első másodpercbe rájöttem, ki az. Szerelmem pici kezei követelőzően nyúltak felém Nessie emlékében. Egészen furcsa volt, mert minden sokkal tisztábban láttam, mint emberi szemekkel. Képtelen voltam másra figyelni, csak Edward létezett. Annyira gyönyörű volt. Már akkor kócos, sötétvörös haj helyezkedett el feje búbján, és fekete szemei izgatottan csillogtak. Apró orrát kicsike szeplők borították, és gödröcskés arca elégedetten nézett fel rám, mikor hófehér kezek emelték feljebb. A képek halk zihálásra késztettek. Tudtam, hogy Nessie emlékeiben vagyok, de mégis fékevesztett vágyat éreztem arra, hogy megérintsem Edward babaarcát. És vágyam teljesült is, mikor Nessie közelebb emelte Edwardot. Apró puszikkal halmozta el a puha, babaillatú arcot, amit Edward is viszonzott. Apró, nedves puszikkal köszöntötte anyukáját, amely olyan érzés volt számomra, mint valami csoda. Édesen rugdalódzott, mikor Nessie egy másodpercre másnak szentelte a figyelmét. Érződött, hogy Edward rengeteg figyelmet igényelt, de nem élhetett élőlény a földön, aki nem adta volna meg ezt neki akár egyetlen mosolyáért…

A kép megszakadt, én pedig döbbenten ültem Edward ölében. Kissé remegő kezemet felemeltem, és végig simítottam Edward selymes, és hihetetlenül kemény bőrén. Nagyon más volt, mint Nessie emlékében. Én nem éreztem olyan puhának, mint ő, de ezt kivéve mindent érzékeltem.

Edward lassan közelebb hajolt, és gyengéden rányomta ajkait az enyémekre. Nem tudtam ellenkezni vele, és elérzékenyült lényem azt sugallta, hogy ne is tegyem. Távolról hallottam, hogy Nessie–ék kimennek a szobából, de utána már csak Edward édes csókjára tudtam figyelni.