Red Moonlight: 21.fejezet.

21. Kínos találkozás:

Egészen addig csókoltam Edwardot, míg a tüdőm kínlódva nem kezdett tiltakozni a levegőhiány ellen. Valójában meg sem akartam szakítani a csókunkat, de Edward ösztönzően összeszorította az ajkait, és tudtam, hogy most kéne befejeznem édes ténykedésemet. Pedig mennyire szerettem volna csak csókolni és csak csókolni őt…

-          Mindjárt hazaérnek! – figyelmeztetett Edward, mikor belecsókoltam a nyakába. Elhúzódtam egy picit, és sértődötten ránéztem.

-          Direkt rontod el a kedvemet?

-          Nem, Szerelmem! De garantáltan meg fogjuk bánni, ha úgy nyitnak ránk, hogy te éppen az ölemben ülsz. – mosolyodott el, mikor látta, hogy ezzel zavarba hozott. Ez nem volt fair húzás tőle. Bár nagyon is igaza volt. Teljesen biztos, hogy ezt a nyilvánvalóan kellemetlen beszélgetést, csak az ronthatta volna el még jobban, hogy olyan dolgon kapnak rajta Edwarddal, ami bizonyos szempontból nem túl illendő. Anyu biztosan így kezdte volna a kioktatásomat.

Végül győzött a felelősségteljesebb énem, és elindultam az íróasztalomhoz, magammal húzva Edwardot.

A nap hátralévő részében tanultam. Szerelemem ismételten kihagyta eme fontos cselekedetet a napirendjéből. Az íróasztalomon lévő könyvek fölé görnyedtem, miközben ő csillogó szemekkel figyelt. Végül már nem bírtam ki, és kikívánkozott belőlem a kíváncsi kérdés.  

-          Hogy lehet az, hogy te sohasem tanulsz? – Természetesen tisztában voltam vele, hogy ő az egyik legokosabb diák az iskolában – ha nem a legokosabb -, de furcsálltam, hogy nem is tesz semmit ennek érdekében.

-          Vámpírmemória. – kocogtatta meg a homlokát mosolyogva, mire durcásan felhúztam az orromat. – Mondhatjuk úgy, hogy elég egyszer elolvasnom, látnom vagy hallanom valamit, és ez örök életre megragad a fejemben.

-          Az szuper lehet – motyogtam, de a gondolataim már máshol jártak. Igazságtalannak tartottam ezt az egészet velem szemben.  Mert amíg én a tanulással szenvedek, Edward engem néz. Én szívesen beiktattam volna egy szerepcserét.

-          Nem mindig. – húzta el a száját. Kérdőn néztem rá, mire közelebb hajolt hozzám, és homlokon csókolt, majd fojtatta. – Valamikor nagyon is zavaró, hogy mindenre tökéletesen emlékszem. Vannak olyan emlékeim, amelyeket legszívesebben kiradíroznék a memóriámból. Viszont vannak olyanok is, amelyeket imádok. – mosolyodott el a végére.

-          Mikre nem emlékszel szívesen? – kíváncsiskodtam tovább.

-          Nem szeretnék róla beszélni. – szorította össze az ajkait, mintha ezzel meg akarná akadályozni, hogy a szavak kiszökjenek a száján.

-          De hát miért? – hajoltam közelebb hozzá, és még mindig megőrizve korábbi bátorságomat, a combjára csúsztattam a kezem.

-          Bizonyos dolgokra nem vagyok büszke. – nézett le a kezemre összehúzott szemekkel.

-          Bennem megbízhatsz. – hajoltam még közelebb, így mikor újra levegőt vettem, Edward édes illata beszökött az orromba. Ez egy kicsit elbódított.

-          Ez nem túl tisztességes. – csókolt meg hirtelen Edward olyan szenvedélyesen, hogy nem maradt több levegő a tüdőmben.

Átkarolta a vállamat, és a következő pillanatban már az ölében voltam. Próbáltam a lábaimat a dereka köré kulcsolni, de nem ment, mert a szék támlája megakadályozta. Így csak a kezeimet használtam, és olyan szorosan szorítottam magam hozzá, hogy valószínű, egy embert már megfojtottam volna.

-          Nem mintha ez tisztességes lenne… - suttogtam az ajkaiba, de belém fojtotta a szavakat. Még erősebben nyomta rá a száját az enyémre, én pedig nem lettem volna normális, ha tiltakozom ez ellen.

Édes lélegzete bekúszott az agyamba, és teljesen elvette az eszemet. Olyan csodás illata volt, hogy ismét felborzolta az érzékeimet.

Most ismételten nem törődtem azzal, hogy mi lesz, ha a vágy elragad, de azért reméltem, hogy Edward foglalkozik ezzel. Mert elég kellemetlen lesz, ha így találnak ránk anyuék. Ettől görcsbe szorult a gyomrom.

Edward érezhette, hogy feszült lettem, mert gyengéden simogatni kezdte a hátamat. Ez megnyugtatott, és egyben fel is izgatott, úgyhogy még hevesebben vetettem rá magam az ajkaira, de mielőtt belejöhettem volna, elhúzódott.

Arra viszont nem számítottam, hogy a nyakamhoz hajol, és beleharap. Halkan felnyögtem, ami halvány pírt csalt arcomra. Hihetetlen volt, hogy csupán ezekkel a mozdulatokkal képes Edward ilyen reakciókat kihozni belőlem.

-          Ideje, hogy tovább tanulj! – hívta fel a figyelmemet a nyilvánvaló tényre a fülembe suttogva.

-          Mintha az olyan könnyű lenne melletted – morogtam felállva, hogy visszaüljek a helyemre. Arra viszont nem számítottam, hogy Edward elkapja a csípőmet, és az ölébe von, majd a fülembe suttog.

-          Csak gondolj bele, hogy nekem milyen nehéz hagynom ezt. – a lélegzete csiklandozta a nyakamat. – Hagyni, hogy tanulj, és az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy te is pont annyira akarod, mint én, hogy az együtt töltött időnk ne ezzel teljen. – mutatott a könyveim felé.

-          Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha tanulok. – fordítottam hátra a fejemet. Az ajkai vonzották a tekintetemet és az számat is.

-          Igen, az lenne a legjobb – suttogta, de nem húzódott el. Közelebb hajoltam hozzá, és ő sem húzódott el tőlem. Gyengéden rányomtam ajkaimat az övére, és olyan érzékien viszonozta a csókot, hogy biztos voltam benne, a csontjaim megkocsonyásodtak. Szinte öntudatlanul simultam bele még jobban az ölébe. Gyengéden kóstolgatta az ajkaimat, az én testem pedig elernyedt a sejtjeimig hatoló érzéstől. Most nem a vadság vezérelt, de ez mégis meglepően mélyen hatott rám.

Olyan alapossággal csókolt, hogy meg-megremegtem tőle. Gyengéden megszívta az alsó ajkamat, amitől felsóhajtottam, majd eljátszotta ugyanezt az felsővel, ami hasonló reakciót váltott ki belőlem.  Nyelvével körberajzolta a számat, de aztán két apró csók után elhúzódott.

-          Menj tanulni! – tolt meg, én pedig visszaültem a másik székre.

Hamarosan kész lettem az összes leckémmel, de még mielőtt foglalkozhattam volna Edwarddal, figyelmeztetett, hogy jobb lesz előbb elintézni a vörös foltot a nyakán. Így részben sikerült a vágyam, de nem úgy, ahogy terveztem. Sokkal jobban szerettem volna az ajkaimmal ténykedni a nyakán, mint a kezeimmel. De végül hallgattam a józan eszemre, amely inkább Edward hatására vált meg attól a képtől, melyen folytatjuk azt, amit a széken elkezdtünk, mint az én parancsomra.

Viszont nagyon nehéz volt kivitelezni, hogy ne csókoljam meg őt, miközben igyekeztem eltüntetni a vörös foltot a sminkjeim segítségével. Végül mégis engedtem a vágynak, mikor Edward oldalra biccentette a fejét, hogy még jobban hozzá férjek a nyakához. Teljesen elbűvölt, ahogy az inak megfeszültek, és az ádámcsutkája megugrott a nyeléstől.  Gyorsan odahajoltam hozzá, és rányomtam az ajkaimat a torkára. Furcsa morgásszerű hang tört elő belőle, mely megrezegtette a torkát, így az én ajkaimat is. De ez csak még vágyakozóbbá tett.

Tényleg teljesen elvesztettem az eszemet Edwardtól, ugyanis soha életemben nem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyen gátlástalanul letámadni őt, most mégis a nyakát csókolom, és a hihetetlenül finom ízű bőrét karcolgatom a fogaimmal. Próbáltam elővigyázatos lenni, és nem megharapni, de egyszerűen nem tudtam ellenállni, hogy ne használjam a fogaimat és a nyelvemet.

Egy idő után Edward közelebb húzta a csípőmet az övéhez, amitől elöntött a forróság. Mindenem lángolt, és képtelen voltam nem engedni a kísértésnek, így becsúsztattam a kezemet az inge alá. Éreztem a selymes bőrét, de aztán semmit. Olyan gyorsan húzódott el, hogy észre sem vettem először.

-          Mi a baj? – kérdeztem zavarodottan, mert a szobám másik felébe húzódott. Olyan volt, mintha félne attól, hogy esetleg letámadom. Ezen a képtelenségen majdnem felnevettem, de csak majdnem. Mert rájöttem, hogy tényleg letámadtam. Furcsa, azt hinné az ember, hogy kettőnk közül ő a veszélyesebb rám nézve, de nagyon ironikus, hogy én meggondolatlanabb vagyok, szóval én jelentem a nagyobb veszélyforrást.

-          Sajnálom. – hajtotta le a fejét, mintha neki kéne szégyellni magát. Hitetlenkedve felnevettem, mire rám kapta a tekintetét. A következő pillanatban már az ágyamon voltam, ő pedig felettem támaszkodott. – Kinevetsz? – kérdezte mosolyogva.

-          Nem. – ráztam meg a fejemet, majd a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Csak halványan észleltem a bűntudatot a mellkasomban, amiért ismét rácsimpaszkodom. De ahogy láttam, nem nagyon zavarta. – Bocsi, hogy letámadtalak – mondtam enyhe bűnbánással a hangomban. Persze, hogy Edward rögtön észrevette ezt a hangsúlyomban. Édesen felnevetett.

-          Nekem tetszik, hogy képes vagyok ilyen reakciót kiváltani belőled – mondta, majd elfintorodott. Kérdőn néztem rá, mire gyengéd csókot nyomott az ajkaimra. – Azonban lehet, hogy a szüleidnek ez annyira nem fog tetszeni.

-          Mi? – döbbentem meg. A gyomrom görcsbe szorul, ahogy sikerült nagyjából értelmeznem azt, amit mondott. – Itt vannak?

-          Mindjárt – felelte, majd lemászott rólam, amitől fagyos érzés járta át a testemet. Gyorsan felültem, és beletúrtam a hajamba, és csak ekkor vettem észre, hogy milyen nedves és hideg a kezem. Kezdtem szédülni, amint rájöttem, hogy hamarosan milyen kínos beszélgetésben lesz részem. – Nyugi. – csókolt homlokon, majd bement a fürdőszobámba. Csodálkozva néztem utána. Először abszurd módon az jutott eszembe, hogy emberi szükségletei vannak, de aztán rájöttem, hogy ez lehetetlen. Aztán a másik ostoba ötletem az volt, hogy talán ezeket a bizonyos szükségleteket gyakorolja, hogy le ne bukjunk anyuék előtt. Ebbe rögtön belevörösödtem, de ez lehetetlennek tűnt, mert nem zárta be az ajtót.

Számomra csendesen lemásztam az ágyról, de az ajtó még mindig nyitva maradt. Csodálkoztam ezen, és nem volt más lehetséges indokom hirtelen Edward fürdőszobában tartózkodására.

Fűtött a kíváncsiság, ezért az ajtóhoz lopóztam, és bekukkantottam rajta. Amint megláttam, a tekintetem rögtön lejjebb csúszott, és csalódottan vettem tudomásul, hogy van rajta nadrág. Kikerekedtek a szemeim, amint rájöttem, hogy mennyire szeretném, hogy ez máshogy legyen. Valószínű, hogy még a füleim is vörösek lettek, mikor Edward rám nézett.

-          Tökéletes munkát végeztél. – mosolygott rám, de azért a tekintete kérdő volt. Valószínű, hogy nem értette, miért vagyok olyan vörös, mint egy rák. – Egy ember teljesen biztos, hogy nem fogja észrevenni a nyomodat. – Ezzel a kijelentéssel sikerült még jobban zavarba hoznia.

-          Köszi – krákogtam, majd visszamentem az ágyamhoz. Nem értettem, hogy nem jöttem rá rögtön, Edward csak meg akarja a nyakát nézni a tükörben. Akkor nem kevertem volna magamat ennyire kínos helyzetbe, bár Edward szerencsére még csak nem is sejtette, hogy miken gondolkoztam éppen. De még mindig ledöbbentett a tudat, hogy nagyon is zavar az, hogy Edwardon van ruha.

-          Itt vannak – szólalt meg váratlanul, amitől szédülni kezdtem. Megráztam a fejemet, és igyekeztem azt hazudni magamnak, hogy nem is lesz olyan vészes. Dehogynem! – suttogott vissza egy hangocska. – Mehetünk? – kérdezte, és a kezét nyújtotta. Egy pillanatig haboztam megfogni, de végül mélyen beszívtam a levegőt, és sikerült annyi erőt merítenem, hogy belecsúsztassam a kezemet az övébe, majd felálljak.

Lassan indultunk meg, és amikor a lépcsőnél jártunk, már teljesen görcsben volt a gyomrom, és furcsán fáradtnak éreztem magam. Olyan volt mintha beteg lennék, és megfordult a fejemben, hogy ezzel talán sikerülhet ezt a beszélgetést elhalasztanom.

De ekkor belépett anyu és Ethan egymás kezét fogva. Annyi erőm még volt, hogy ezen elfintorodjak, de aztán eszembe jutott, hogy én is Edward kezét fogom. Eszemben sem volt elengednem őt, de azért tartottam attól, hogy anyunak ez nem fog tetszeni.

Mikor leértünk a lépcsőn, és észrevettek minket olyan volt, mintha a levegő megfagyott volna körülöttünk.

-          Sziasztok – mondtam frappánsan, és éreztem, hogy ismét elvörösödöm. Halkan, és zavarodottan viszonozták a köszönés, de igazából csak Edward hangjára tudtam figyelni. Gyengéden megszorította a kezemet. Mélyeket lélegeztem, hogy ne essek össze, és csak ezután tűnt fel a kínos csend. Sejtettem, hogy nekem kellene megszólalnom, és rögtön kiböktem azt, ami az eszembe jutott. – Szeretném nektek bemutatni Edwardot. – fordultam felé ösztönösen, és kimondtam azt, amit a legkevésbé akartam. – Ő az én szerelmem. – Már kimondtad, nem tudod visszaszívni. – hallottam meg ismét azt az idegesítő hangot a fejemben, és teljesen igaza volt. Most már nem tiltakozhattam, és amint megláttam Edward ragyogó mosolyát, már nem is akartam.

-          Örülök, hogy megismerhetem Önöket. – nyújtott kezet Edward illedelmesen. – Edward Jacob Black vagyok.

-          Mi is örülünk, hogy végre megismerhetünk. – Nem kerülte el a figyelmemet anyu hangsúlya. Simán ki lehetett hallani belőle, hogy neheztel rám, amiért csak most mutattam be Edwardot. – Sokat hallottam már rólad – tette hozzá, és ha nem ismertem volna, azt gondolom, hogy ezt Edwardnak úgy mondja, mintha én beszéltem volna róla. De mivel ismertem, tudtam, hogy nem így értette. Edward szívdöglesztő mosolyt villantott anyura, mire ő egy kicsit elpirult. Nem tudtam visszatartani a mosolyomat. Szerelmem Ethan felé fordult.

-          Hogy van, Mr. Williams? – kérdezte kedvesen, miközben a kezét nyújtotta.

-          Köszönöm, nagyon jól. Örülök, hogy végre ilyen körülmények között is találkozhatunk.

-          Higgye el, én is! – ráztak kezet.

Még szívesen néztem volna, hogyan nyeri meg őket Edward természetéből adódó vonzerejével, de anyu diszkréten odahajolt hozzá, és egy „Gyere velem”-et suttogott a fülembe, de persze Edward így is hallotta.

Amikor nem látták, egy segélykérő pillantást lövelltem szerelmem felé, de ő csak megnyugtatóan mosolygott rám.

Kénytelen voltam anyut követni a konyhába, de nagyon féltem, hogy most jön ennek az egésznek a kínos része. De végül is annál nem lehet rosszabb, hogy elárultam magam – gondoltam. Aztán pánikba estem, hogy lehet, erről akar beszélni velem négyszemközt. Miért nem tudtam csak azt mondani, hogy a fiúm? – nyafogtam magamban.

Mikor beléptem a konyhába igyekeztem nem anyura nézni. Így is elég kellemetlen volt, hogy az a fiú van a házunkban, akivel olyan dolgokat fogok csinálni, mint ő Ethannel. Nem akartam, hogy ebbe belegondoljon, és féltem, ha az arcára pillantok, ezt mégis meglátom, és soha többé nem tudok a szemébe nézni.

-          Most nem teketóriázom – szólalt meg hirtelen, ami nem volt rá jellemző. Ő inkább kihúzta belőlem az igazságot, mint hogy a tárgyra térjen. Kezdtem nagyon, de nagyon ideges lenni. – Igazán örülök, hogy végre szerelmes vagy, és sok jó dolgot hallottam már Edwardról, de kérlek, hogy légy óvatos. – Szem forgatva felsóhajtottam. – Komolyan mondom, hogy kedvelem őt. Látszik rajta, hogy szeret, de óvatosnak kell lennetek. – Jaj, ne! – Ha már a kapcsolatotok eljut olyan szintre, akkor nyugodtan fordulj hozzám. Érted, kincsem? – nézett rám anyai szeretettel, és nem nagyon érdekelte, hogy milyen vörös az arcom. Folytatta. – Tényleg nem zavar, hogy egyedül voltatok a házban, de legközelebb szólj nekünk előre, ha mégis terveznétek valamit!

-          Oké, anyu! Elég lesz! – nyökögtem zavarodottan. – Kösz, hogy ezt megbeszéltük, de még nem nagyon tartunk ott. – füllentettem, mert már tartunk ott, de nem következett be még a végkifejlet.

-          Rendben. Csak ezt még az elején meg akartam beszélni veled. – jött oda hozzám, és szorosan megölelt. – Rájöttem arra, hogy pont olyan jó ízlésed van, mint nekem. – Megforgattam a szemeimet. – Még soha nem láttam Edwardnál helyesebb fiút.

-          Tudom – vallottam be. – Imádom őt! Annyira csodálatos, hogy néha azt érzem, nem is érdemlem meg őt.

-          Szerintem pont összeilletek. – helyesbített anya, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Na, jobb lesz, ha visszaengedlek hozzá, már így is eléggé zavarban vagy.

-          Köszi. – mosolyogtam rá erőtlenül. Gyorsan bementem a nappaliba, mert hallottam, hogy Edward és Ethan ott beszélgetnek. Mikor megláttam őket, kicsit megijedtem. Nagyon reméltem, hogy nem beszéltek semmilyen kínos témáról. – Elnézést, elrabolhatom Edwardot? – kérdeztem illedelmesen, mire szerelmem rám mosolygott.

-          Persze – mondta Ethan, és ismét kezet fogtak. Közben anyu is bejött, és leült Edward helyére. Szerelemem tőle is elköszönt, amitől csalódott lettem. Nem gondoltam volna, hogy máris elmegy. Lehet, hogy túl sok volt ez neki?

-          Máris mész? – kérdeztem, mikor a bejárati ajtóhoz értünk.

-          Igen. – simított végig búskomor arcomon.  – De ne legyél szomorú, hiszen holnap találkozunk.

-          Az még több mint tizenhárom óra – duzzogtam a kocsijához menet. – Miért nem jössz át éjszaka?

-          Sajnálom, de most nem lehet. – dőlt neki a kocsiajtónak, és a mellkasára vont. – Csak kibírjuk azt a tizenhárom órát.

-          Én biztosan nem – viccelődtem, de aztán elkomorultam. Nem tetszett Edward elutasító viselkedése. Ő akart találkozni velük, és nem is volt olyan vészes, mint számítottam rá. Hacsak… - Mondott neked valami borzalmasan kínosat Ethan?

-          Nem – mondta, de nem volt túl meggyőző. Elhúzódtam tőle, és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Tudtam, hogy ma megígértem neki, hogy nem hisztizek többet, de nem tetszett, hogy nem mondja el, miről beszéltek. Fejsóhajtott, és kinyújtotta a karjait, hogy közelebb húzzon magához. – Csak azt mondta, hogy kedvel engem, de szeretné, hogy vigyázzak rád. Körülbelül arra célzott, mint az anyukád, bár zavarban volt, amiért nem vagytok igazán jóban, de mégis megkér rá, hogy óvatosan bánjak veled. És mi ez az őrültség, hogy meg sem érdemelsz engem? – kérdezte hirtelen, felháborodva. – Majdnem odarohantam hozzád, hogy megbeszéljem ezt veled. Szóval most várom a magyarázatod.

-          Csak kicsúszott – motyogtam, mire felsóhajtott. – De az igazat mondtam! Te túl tökéletes vagy hozzám!

-          Ez nem igaz! – emelte fel az államat, hogy a szemébe nézzek. – Én nem vagyok tökéletes. Ezt tudnod kell, hiszen te ismersz a legjobban. És tudod, hogy miért nem maradok most? - Kérdésére megráztam a fejemet. – Azért, mert félek. Félek, hogy hülyeséget csinálok éjszaka, és megbántalak téged is, és anyukádat is. Hallottam, hogy mit mondott. Komolyan gondolta, de ő nem tudja, hogy egy korcsba szerelemes a lánya. Mégis hogy lehetnék benne biztos, hogy elvehetem az ártatlanságodat?

-          Edward, már megint olyanon rágod magad, amit már megbeszéltünk. - magyaráztam. – És ha még egyszer korcsnak mered magadat nevezni, akkorát behúzok, hogy szilánkosra törnek a csontjaim.

-          De… - kezdett akadékoskodni, mire egy aprót löktem magamon a sarkammal, belekapaszkodtam a nyakába, és rányomtam az ajkaimat az övére. Azonnal körém fonta a karjait, hogy megtartson, és még szorosabban vonjon magához. Most kivételesen én mélyítettem el a csókot. Körberajzoltam az ajkait nyelvemmel, mire szétnyílt a szája, és már éreztem is bódítóan meleg leheletét. Nyelvemmel lustán simogattam az övét, miközben a hajába túrtam.  Kutakodó nyelvemmel végigpásztáztam szája minden négyzetcentiméterét, és mikor a fogaihoz értem, eszembe jutott, hogy mit mondott az élességükről. Mosolyogva konstatáltam, hogy tényleg nagy szerencse, hogy nincsenek vámírfogai.

-          Azzal szerelmeskedem, akivel akarok – mondtam a csókunk után. – És te vagy az, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem. Teljes mértékig a tiéd akarok lenni, és nem fogadok el semmilyen kifogást. Szóval nyugodtan belopózhatsz a szobámba éjszaka.

-          Azért jobb lesz, ha nem kísértjük a szerencsénket – mondta, mire megforgattam a szemeimet. – Már így is haladás, hogy végre hivatalosan is a barátod vagyok, jaj, bocsánat, a szerelmed. – vigyorgott rám pimaszul.

-          Nem mintha eddig nem lettél volna hivatalosan is a szerelmem, de mondjuk így már legalább nem illegálisak a csókjaink, és az, hogy veled akarom az éjszakáimat tölteni – suttogtam közel az ajkaihoz, mire lehunyta a szemeit.

-          Lydia, már így is maga vagy a kísértés, nem még, ha ilyeneket mondasz nekem. Megőrülök érted! – húzta meg fogaival az ajkamat.

-          Akkor miért mész el, ha te is akarod? – kérdeztem mosolyogva, miközben ő a nyakamhoz hajolt. Lélegzetétől bizsergett az érzékeny bőr a nyakamon. – Én nagyon akarlak téged – mondtam, mire belecsókolt a nyakamba.

-          Én is, hidd el! De még nincs itt az ideje!

-          És mikor lesz itt az ideje? – csattantam fel idegesen, ami nagyon is meglepte. – Bocsáss meg nekem! – hajtottam le a fejemet szégyenkezve.

-          Semmi baj! – ölelt magához még szorosabban. – Még túl fiatal vagy ehhez, Szerelmem! Nem kell ezt elsietnünk, érted? Én tudok várni!

-          De én nem! – vágtam rá gyorsan, mire felsóhajtott. – Tudom, hogy mit gondolsz, de én akarom, hogy úgy is együtt legyünk!

-          Ígérem, hogy addig le fogom kötni a figyelmedet, míg nem szerelmeskedünk! Ez így megfelel? – kérdezte a derekamat simogatva.

-          Nem – vágtam rá bűntudatosan. Kikerekedett szemekkel nézett vissza rám, és gyorsan folytattam, mielőtt valami téves következtetést kreált volna. – Azt szeretném, hogy ne kényszerből menj bele ebbe, hanem azért, mert te is akarod.

-          Hihetetlen vagy! –csóválta meg a fejét mosolyogva. – Az előbb mondtam, hogy megőrülök érted, és te most kételkedsz? Ha nem akarnálak téged, akkor nem jelentene problémát közel feküdnöm hozzád, miközben rajtad alig van valami. Ha tudnád, hogy miket szoktam gondolni, akkor nem kételkednél.

-          Mi lenne, ha elmondanád? – kérdeztem megkönnyebbülve a vallomásán.

-          Talán majd holnap, Szerelmem – mondta, miközben a szemei felcsillantak. – Már anyukád így is csodálkozik, hogy nem vagy még bent. Azt tervezi, hogy kinéz az ablakon.

-          Jaj! – tettettem elszörnyedést. – Akkor jobb lesz, ha mész! – csókoltam meg gyorsan. Azonnal visszacsókolt, de túl gyorsan elhúzódott.

-          Akkor holnap érted jövök – biztosított róla, majd beszállt a kocsijába. Addig álltam ott, míg teljesen el nem tűnt, de még mielőtt ez bekövetkezett volna, villogott nekem a lámpáival, amin mosolyognom kellett.