Red Moonlight: 23.fejezet.

Sziasztok! Itt a friss! Sajnálom, hogy megint ilyen sokáig kimaradt! Nagyon szépen köszönöm a komikat, és remélem, hogy tudjátok, nem azért nem válaszolok rájuk, mert nem akarok! Nagyon fontos nekem a véleményetek, de időhiány miatt még nem sikerült eljutnom odáig, hogy válaszoljak a komikra is! De fogok! :D 

23. La Push:

Idegesen tördeltem az ujjaimat, mikor Edwardék otthona előtt várakoztam szerelmemre. Én is szívesen utána mentem volna, de képtelen voltam rá. Szükségem volt egy kis időre, hogy átgondoljam ezt az egészet.

Most jött el az idő, hogy elinduljunk La Pushba, engem pedig a páni félelem szorongatott. Hiába is biztattam magam, hogy a farkasok is ugyanolyan kedvesek és ártalmatlanok emberalakban, mint Jake, de nem ment.

Persze, ezt nem akartam Edward előtt említeni, de szerintem már rájött magától. Főleg akkor, ha olvasott Jasper gondolataiban.

Próbáltam nem nagyon kimutatni, hogy félek a farkasoktól, és valószínűleg ez valamennyire sikerült is.

Miután abbahagytuk a csókolózást Edwarddal, lementünk, és segítettünk szendvicseket készíteni Esme-nek. Mondtam, hogy fölösleges ilyen sok ételt betenni nekem, de Edward elérte, hogy senki sem hallgasson rám. Közben Emmett ott legyeskedett a konyhában, és folyamatosan beszólogattak egymásnak Edwarddal. Én csak vigyorogtam ezen, de mikor megkérdezték, hogy ki mellett állok, kénytelen voltam állást foglalni. Természetesen végül Edward pártjára álltam, de Emnek szóltam, hogy neki is igaza van egy kicsit… Amire persze, Edward rögtön tiltakozott.

Míg szerelmem egy táska után kutatott, addig én kint várakoztam.

 Végül már arra gondoltam, hogy megkeresem, mert egy szupergyorsasággal megáldott személy nem szöszmötölhet ennyit egy táska keresésével. Aztán egyszer csak karok fontak körül, és egy forró, izmos test magához szorítva pörgetni kezdtem.

-          Megjöttem – suttogta közvetlenül a fülembe, mikor letett a földre. Azt vártam, hogy elhúzódik, és végre elindulunk La Pushba, de legnagyobb meglepetésemre csókolgatni kezdte a nyakamat.

A nyelve nedves csíkot hagyott a bőrömön, miközben éreztem fogait a nyakamon. Teljesen biztonságban éreztem magam, de mégis berzenkedtem ettől az egésztől, mert a családja bármelyik pillanatban megláthatott minket.

-          Héj, Edward mit csinálsz? – suttogtam erőtlenül. De nem válaszolt, hanem elnyíló ajkaimra vetette magát. Halk sóhaj hagyta el a számat, mikor Edward mézédes nyelve kergetőzni kezdett az enyémmel.

Az agyam nagyon lelassulhatott, mert már csak azt éreztem, hogy a hátam egy fának nyomódik. A levegő hűs volt, de a testem szinte forrott a vágytól. Edward kezei a derekamat simogatták, de néha a fenekemnél fogva közelebb húzott magához. Hirtelen nem értettem ezt a váltást, de képtelen voltam nem visszacsókolni.

Akkor szakadt el a cérna, mikor Edward gyengéden beleharapott az alsó ajkamba, és közben az ágyékát nekem nyomta. Kezeimmel eszeveszett módon próbáltam még közelebb húzni magamhoz: egyik kezemmel a nyakát húztam, másokkal a hajába túrtam. Edward elmosolyodott, mire én haraptam bele az ajkába. Erre egyik kezével végigsimított fenekemen, és onnan a keze bekalandozott a lábam közé. A vérem meglódult az ereimben, és a levegő bent rekedt a tüdőmben. A szívem dobolásán és Edward érintésein kívül másra nem tudtam figyelni. Végül a kezének útja nem oda vezetett, ahova először gondoltam, hogy tart, hanem az egyik combomat szorította meg, majd ösztönzött, hogy emeljem meg a lábamat. Engedelmeskedtem neki, mire a dereka köré kulcsolta. Így már csak egy erőteljes mozdulatot tett, és rajta csüngtem.

-          Bocsáss meg, kérlek! – motyogta a szavakat az ajkaim közé, ezzel megszakítva nyelveink perzselő táncát.

Még fel sem fogtam, hogy mi történt, már a saját ingatag lábaimon álltam. Edward a derekamat átfogva megtartott, én pedig homályos tekintettel néztem fel rá. Nem értettem semmit.

Edward arca kipirult volt, és az enyém is hasonlóan nézhetett ki. Aztán szerelmem arcán hirtelen egy mosoly futott át.

-          Nyertem! – jelentette ki, mire egy bosszús morgást kapott válaszul. A hang irányába fordultam, és megláttam Emmett koránt sem vidám arcát.

-          Ez nem volt szép! Befolyásoltad Lydiát! – ellenkezett Em.

-          Na, persze! – forgatta a szemeit Edward, majd várakozóan nézett Emmettre.

-          Rendben, nyertél! – fújtatott a nagytermetű fiú, nekem pedig végre leesett, hogy fogadtak.

Sértődötten ránéztem mindkettőjükre, majd hátat fordítottam nekik, és az erdőbe sétáltam. Sejtettem, hogy Edward egy lépést sem hagy egyedül menni, és ez így is lett. Pedig most jól jött volna. Enyhén szólva volt ez megalázó számomra. A testem még mindig Edwardra éhezett, miközben az agyam lázasan dolgozott, hogy meg tudjam állni azt, hogy a nyakába vessem magam. Testem piciny része azonban dühös volt rá, amiért képes volt ebbe belemenni. Ez olyan volt, mintha intim dolgokat osztottunk volna meg más emberekkel, és ez iszonyatosan idegesített.

Nem tudom, hogy miért is akadtam ki ennyire, mikor Edward is gondolatolvasó, és ő is hasonló gondolatokat lát és hall mások elméjében, és még ráadásul a dédapja is. De mégsem bírtam magammal, ezért rá kellett kérdeznem.

-          Miért csináltad?

Először nem mondott semmit, hanem gyengéden megragadta a karomat, és maga felé fordított.

-          Az volt a fogadás tétje, hogy békén hagy minket egy darabig. – Még mindig durcás képet vágtam, mert ezt nem tartottam elég nyomós indoknak arra, amit tett. – El sem tudod képzelni, hogy miket gondolt. Egyszerűen őrjítő volt! Nem elég hogy te sem könnyíted meg a helyzetemet, de még Em is folyamatosan hergel. Hihetetlenül össze kell minden akaraterőmet szednem, hogy ne teperjelek le az ágyon.

-          Pedig elég könnyen el tudtál tolni magadtól – tiltakoztam sírós hangon, pedig nagyon nem akartam elbőgni magam.

-          Még hogy könnyen? – tolt neki egy fának izzó tekintettel. – Fogalmad sincsen, hogy mennyire nehéz volt. Legszívesebben ott helyben letéptem volna a ruhákat rólad, és te képes vagy kételkedni a vágyaimban?!

-          Nem tudom… - motyogtam elfordítva az arcomat, mire Edward erőteljesen kifújta a levegőt. Hirtelen belecsókolt a nyakamba, mire sóhaj hagyta el ajkaimat.

-          Hiszel nekem? – kérdezte bűnbánó hangon.

-          Nem tudom – ismételtem magamat sokkal vidámabban. Lehetetlen volt nem elhinni Edward minden szavát. – Talán, ha megcsókolnál, akkor hinnék neked. – Edward meglepetten húzódott hátra, és megláthatta széles mosolyomat, mert boldogan elmosolyodott, és hevesen megcsókolt.

-          Jobb lesz, ha megyünk – szólalt meg Edward egy hihetetlenül intenzív csók után. Csak némán bólintottam. A következő pillanatban felkapott, és a lábaimat a dereka köré kulcsolta. Igazán intim testhelyzetben voltunk, mert Edward nem a hátára vett fel. – Amúgy rossz felé indultál – nevetett fel, mire beleharaptam az alsó ajkába. Rögtön abbamaradt a nevetése, amitől elégedett lettem. Kezdtem megszokni, hogy képes vagyok ilyen hatást is kiváltani Edwardból. Boldogan elvigyorodtam, de Edwardnak koránt sem tetszhetett ennyire, mert a szemei megvillantak. De most túl boldog voltam, hogy erre figyeljek.

Gondolataimból Edward heves csókja zökkentett ki, majd éreztem, hogy a szél a hajamba kap. Az adrenalin ismét száguldozni kezdett a testemben, és ezt széles vigyor követte az arcomon. Edward megszakította a csókot, és kérdőn rám nézett, de csak megráztam a fejemet, és élveztem a száguldást. Annyira felszabadult voltam, amikor Edward velem együtt futott, hogy teljesen elfelejtettem az aggályaimat a farkasokkal kapcsolatban. Mint legelső alkalommal, most is túl hamar álltunk meg, és már azt vettem észre, hogy a tengerparton sétál velem Edward.

-          Most már letehetsz – szólaltam meg kelletlenül, mert semmi kedvem nem volt szerelmemről leszállni.

-          Ugyan már, ne is zavartasd magad, Edward! – Hallottam meg egy ismerős hangot, mire kikerekedett szemekkel ficánkolni kezdtem. Edward elfojtott egy mosolyt, és végül volt olyan kegyes, hogy letett. Amint megfordultam szembetaláltam magam három érdeklődő szempárral. Két személyt ismertem: Luna és Thabita képe kitörölhetetlenül belém vésődött, mikor még mást gondoltam róluk, mint akik valójában. Edward a délelőtt folyamán mesélt róluk, és megtudtam, hogy ők is farkasok, de most lehetetlen volt elképzelnem, hogy ezekben a picike testekben tényleg vérszomjas farkasok vannak megbújva. Többek közt azt is megtudtam, hogy a két lánynak van egy bátyjuk, Jared, aki szintén farkas.

-          Köszi, a szeretetteljes fogadtatást, Luna! – nevetett fel Edward. – Tudtam, hogy mindig számíthatok rád! – Csak egy elégedett mosolyt kapott a lánytól. Az én figyelmem rögvest elterelődött, mikor megláttam az ismeretlen arcot. Bizonyára ő lehet Jared – gondoltam. Nem így képzeltem el őt. Sokkal helyesebb volt, mint számítottam rá, de persze közelébe sem érhetett Edwardnak. Ismerős vonásokat ismertem fel benne, és elcsodálkoztam, hogy ő tényleg úgy néz ki, mint Edward unokatestvére. Nagy fekete szemei érdeklődve néztek végig rajtam, és valószínűleg még el is pirultam volna, ha nem éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy Edwardhoz hasonló vonásokat keresek rajta. Az állkapcsa, az orra és a szemei szinte ugyanolyanok voltak, mint Edwardé pár eltéréssel persze. Edward állkapcsa sokkal szexisebb volt a szememben, mert imádtam, ahogy a bőre ráfeszült a csontra, mikor elmosolyodott. Az orrát édes szeplők díszítették, melyeknek Jared arcán nyomai sem voltak, és a szemeiből is hiányzott az az elbűvölő csillogás.

Aztán arra lettem figyelmes, hogy már Jared nem is engem figyel, hanem Edwardot. Csodálkozva néztem fel szerelmemre, de ő csak halványan elmosolyodott. Aztán a tekintete hirtelen kissé homályos lett, majd egy meglepett sóhajt hallottam Jared felől. Gyorsan felé kaptam a fejemet, és megláttam, hogy az ő tekintete is homályos. Kissé furcsa volt ez az egész, de a lányok csak mosolyogtak, így nem is rémültem meg annyira, mintha egyedül lettem volna a két fiúval. Még mindig nem értettem, hogy mi történt, de aztán Jared ismét felsóhajtott, és ez a sóhaj már elég érzelem dús volt, hogy rájöjjek, Edward egy emléket mutatott neki.

Kissé bosszúsan néztem fel a sóhajtozó fiúra, de ő csak elámulva nézett rám. A meglepetés miatt nem tudtam tartani a mérges tekintetemet, amiért az ő gondolataiba tud Edward emlékeket továbbítani. Zavart a tudat, hogy nálam ez nem működik.

Láttam, hogy Jared mekkorát nyelt, de nem tudtam ezzel foglalkozni, mert Edward felmordult. A testem mellett lévő keze ökölbeszorult, míg a másik idegesen beletúrt a hajába.

-          Na jó, szerintem ne csak álljunk itt! – csapta össze kezeit Thabita ezzel megszakítva a kínos csendet. Szerelmem testtartása még mindig nagyon feszes volt, és ezen kicsit sem könnyített azon, hogy Jared még mindig engem nézett csodálkozva.

Nagyon furcsa volt az egész helyzet, és kezdtem kényelmetlenül éreznem magam. Végül a feszült helyzetet egy csapat kiáltozó indián fiú mentette meg, mikor Jaredet és Edwardot megrohamozva kezdtek birkózni. Ezt még Edward sem bírta ki nevetés nélkül. Én is elnevettem magam, de még mindig furcsálltam Edward viselkedését.

Kissé kényelmetlenül éreztem magam, mikor bemutattak, mint Edward barátnőjét, mert e miatt szerelmem nagyon sok pikáns megjegyzést kapott, de őt nem nagyon zavarta ez, mert csak önfeledten mosolygott.

Megtudtam, hogy a falka tagjai Jacob – aki nem mellesleg az Alfa is – Jared, Thabita, Luna, Dave, Zach, Jamie, Pat és Ryan. Ott ültünk egy csomó farönkön, és csak nekem elmagyaráztak mindent. Elnyomtam magamban a félelmet, és érdeklődve hallgattam végig minden kis titkot róluk. Hallottam arról, hogy az Alfa cím mit is takar, hogy mik a farkasok jellemzői, hogy miért alakváltók és nem vérfarkasok, és többek között arról is, hogy hamarosan négy-öt fővel fog bővülni a farkasok száma, mert a fiatal kamasz fiúkon kezdenek megmutatkozni a jellegzetes vonások. Egy dolog volt, amiről nem nagyon beszéltek nekem, melyet valami furcsa bevésődés szó takart. Véletlen szólhatta el magát Ryan, mert mikor rákérdeztem, hogy mi az, csak azt mondta, hogy majd megtudod, erre pedig Luna „véletlenszerűen” bokán rúgta.

Nem mondták el, hogy miről is hallgatnak olyan titokzatosan, de hamarosan már el is felejtettem, mert annyit nevettem a civódásukon, hogy a hasam is megfájdult. Edward végig mellettem volt, és ennek nagyon örültem. Nem csak azért, mert jó érzés volt a közelséges, de ahogy felerősödött a szél, jól is jött, hogy a teste nem olyan hideg, mint a vámpíroké.

-          Ti nem fáztok? – kérdeztem a trikóban parádézó lányokat és a félmeztelen fiúkat.

-          Nem, tudod a testhőnk – emlékeztetett finomat Thabita, mire megvilágosodva bólintottam.

-          Mondjuk elég gáz, hogy nem lehetünk állandóan így – mutatott végig magán Zach, miközben fintorgott, erre kérdőn ránéztem. – Nem kelthetünk feltűnést, és mondjuk, elég furcsán jönne ki, hogy tíz fokban csak egy szál nadrágban flangálnánk.

-          Jobb, mintha gyanakodnának – szólt közbe Thabita, és a többiek kénytelen-kelletlen igazad adtak neki.

-          Még szerencse, hogy erre nem járkálnak „tudatlanok” – rajzolt macskakörmöket a levegőbe Pat, mindezt egy széles mosoly kíséretében.

-          Erről jut eszembe – kiáltott fel hirtelen Dave, mire megugrottam Edward ölében. – Szeretnél velünk közelebbről is megismerkedni? – Értetlenül néztem rá, mire rám kacsintott – Mondjuk farkasalakban…

A lélegzetem elakadt, és ezt Edward is észrevette.

-          Majd talán legközelebb – morogta közbe, de Dave és a tizenöt éves Jamie már az erdő sűrű, ágas-bogas részébe vetették magukat. Edward bosszúsan felsóhajtott, miközben én próbáltam nem pánikba esni. Végül is ha most nem bántottak, akkor farkasalakban sem fognak. – gondoltam magamban. Nagyon reméltem, hogy ez igaz is. Azt is megtudtam ma, hogy a fiatal farkasok elég kiszámíthatatlanok, de valahogy biztos voltam benne, hogy Edward a közelembe sem engedné őket, ha nem lennének száz százalékig biztonságosak.

-          Gyere! – emelkedett fel Edward velem együtt, és lassan az erdő széléig vezetett. Gyengéden megszorította a kezemet, és ezt biztatásnak vettem. Egyre inkább vált világossá számomra, hogy Edward tud arról, hogy félek a farkasoktól. Elszégyelltem magam, hogy ilyen rosszul tudok titkolózni, és összegyűjtöttem minden bátorságomat.

Először a fényviszonyok miatt nem is láttam semmi kivehetőt, majd mikor a szemeim megszokták az erdő sötétjét, észrevettem két oda nem illő szőrgombócot. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat, mikor megláttam, hogy a két hatalmas farkas széles fatörzsek mögé bújva fekszik. Nem tudom, hogy azért csinálták-e, mert viccelődni akartak, vagy azért mert észrevették, hogy kicsit félek tőlük, de hálás voltam nekik e miatt.

Edward kezét szorosan fogtam, és magammal húztam miközben beléptem az erdő sűrűjébe. Az egyik farkas felkapta a fejét, és ahogy láttam ő volt a kisebb. Még magam is meglepődtem, hogy mennyire édesnek találom a nagy barna szemeit.

Ahogy közelebb merészkedtem, a farkasok is felélénkültek. A kisebbik feltápászkodott a földről, és közelebb dugta a fejét. Szinte már hozzám ért, és az első reakcióm az volt, hogy meg akartam érinteni. De amint felé nyúltam, a másik farkas felmorrant. Azonnal visszahúztam a kezeimet, és hatalmas bátorságomban Edward mögé szaladtam.

Hallottam, hogy a farkasok furcsa ugatós hangot hallatnak, de csak akkor jöttem rá, hogy nevetek rajtam, mikor Edward is felkuncogott.

Összecsücsörítettem a számat, és sértődötten összehúztam a szemeimet. Bátorságot erőltettem magamra, és kiléptem Edward háta mögül. Reméltem, hogy nem fogok ismét megijedni, mert még farkas alakban is látszott, hogy a fiúk alig bírják ki, hogy ne vetődjenek hanyatt a földön és nevessenek teli tüdőből.

Végül ismét csak pár centi választotta el a kezemet és a farkas fejét, és egy mély sóhaj után, határozottan megérintettem az orrát. Először annyira furcsa volt, de aztán már csak arra tudtam koncentrálni, hogy mennyire meleg a szőre és milyen selymes a bundája. Annyira belemerültem a babusgatásba, hogy csak arra lettem figyelmes, a másik farkas is közelebb jött. Ő nagyobb volt, mint jelenlegi kedvencem, de mégsem ijedtem meg tőle. Az ő fejét is dörzsölgetni kezdtem, mire a kisebb farkas elégedetlenkedve nyüszkölni kezdett, és a fejét a mellkasomhoz dörgölte.

-          Jamie, ne taperold a barátnőmet! – sziszegett neki oda Edward, és ezzel elárulta, hogy melyik fiúban rejlik a kisebb farkas.

-          Csak nem féltékenyek vagyunk? – vágtam hozzá, mert még kicsit bántott, hogy kinevetett.

-          Nem igazán – jött közelebb, és gondosan ügyelt rá, hogy hozzám érjen, miközben megsimogatta Dave fejét.

-          Akkor jó – morogtam, és hirtelen elhatározásból megpusziltam Jamie orrát. Hallottam, hogy Dave egyenletes légzése elakadt, és még Jamie is értetlenkedve pislogott párat. Egy hosszú pillanatig csend volt, majd felnéztem Edwardra, és megláttam parázsló tekintetét. A farkasfiúkból egyszerre robbant ki az ugatós vihogás, és még én is elvigyorodtam. Edward a legnagyobb csendben volt, és mikor az idétlen ötletem teljes valójában elérte az agyamat, megbántam az egészet.

-          Beszélhetnénk? – kérdezte Edward fojtott hangon, és a fiúk azon nyomban abbahagyták a röhögést.

-          Persze – válaszoltam kissé félve. Megint sikerült egy hülyeséget csinálnom – téptem a hajamat gondolatban. Igazán profi vagyok ebben.

-          Akkor majd legközelebb folytathatjátok ezt Lydiával, fiúk! – jött a csípős megjegyzés Edward szájából, mire még jobban elszégyelltem magam. De a fiúk csak helyeslően vakkantottak.

Miközben elköszöntünk tőlük és a farönkökön ülő srácoktól, eszembe jutott, hogy nem is láttam átváltozni őket. Erre nem is tudtam gondolni, mert a hülye ötleteim teljesen elvakítottak az agyamat.

Azon meglepődtem, hogy nem is csodálkoztak el raja, hogy Edwarddal már most lelépünk, de nem tettem szóvá. Aztán tekintetem Jaredre siklott, és rájöttem, hogy egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ahogy Edward mesélte. Azt hallottam róla, hogy kicsattan az életkedvtől, és hogy mindenkivel barátságos. Ezzel szemben ma meg sem szólalt. Most is csak némán nézet a szemeimbe, és nem értettem, hogy mi a baja. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem kedvel, de ezzel nem tudtam foglalkozni, mert Edward megfogta a kezemet, és egy köszönés kíséretében a tengerpart felé kezdett húzni.

Teljesen összezavarodtam, mert végig azt hittem, hogy Edward mérges rám, de mikor kiértünk a partra az erdő sűrűjéből, Edward az ajkaimra vetette magát. Olyan hevesen csókolt, mint nemrég a házuk előtt.

-          Ezért muszáj lesz kiengesztelned! – suttogta bele a számban, és én képtelen voltam tiltakozni. Egyrészről igazat adtam neki, és a másik ok pedig az volt, hogy mivel nyelveink éppen hevesen kergetőztek, nem lett volna túl értelmes.

Túlságosan hamar elengedett, és a kezemnél fogva egy farönkhöz kezdett húzni. Ezen elcsodálkoztam volna – hiszen azt mondta, hogy haza megyünk -, de inkább az a tény foglalkoztatott, hogy Edward miért vágott olyan kétségbeesett fejet, mikor megszakította a csókunkat.

-          Nem haza megyünk? – kérdeztem rá a nyilvánvaló tényre. Kezdtem félni, és mikor Edward leült a rönkre, és nem engedte, hogy az ölébe üljek, már tényleg megrémültem.

-          Mit mondanál, ha tudomást szereznél arról, hogy valami nagyon fontosat elhallgattam előled? – kérdezte fagyos álarcot felvéve, de ez most nem használt. Tökéletesen átláttam rajta. Mintha egy nyitott könyv lenne előttem. A szemöldöke kissé összehúzódott, amiből arra következtettem, hogy aggódik a válaszom miatt. A testtartása merev volt és tökéletesen egyenes, de ez csak arra szolgált, hogy megvédje magát. Hogy ne tűnjön sebezhetőnek, és a fájdalom ne mutatkozzon meg rajta.

-          Miről beszélsz? – kérdeztem kissé remegve, mert Edward bizonytalansága rossz érzéssel töltött el. Beletörődően felsóhajtott, mintha tudta volna, hogy nem adok egyértelmű választ.

-          Még sohasem beszéltem neked a bevésődésről – motyogta maga elé, és a homokot pásztázta. Mélyet sóhajtott, de hang nem jött ki a torkán. Olyan volt, mintha nehezen tudná kifejezni a gondolatait. – A bevésődés egyfajta szerelmi köteléket jelent, de sokkal erősebb annál. A bevésődéssel megtalálható a tökéletes lelki és testi társ is egyben. Amint meglátod annak a személynek a tekintetét, akit neked teremtettek, minden megszűnik, ami eddig fontos volt, és csak ő fog létezni a számodra! Ezt nagyon nehéz elmagyarázni, érezned kell ahhoz, hogy megértsd!  – nézett rám jelentőségteljesen.

Kellett egy kis idő, míg teljesen értelmezni tudtam szavait, de amikor ez sikerült, elakadt a lélegzetem.

-          Veled ez már megtörtént? – döbbentem meg. Nem válaszolt, csak mélyet sóhajtott, lehunyta a szemeit és végül bólintott. A légzésem zihálássá vált, és könnyek gyűltek a szemeimbe. Nem akartam, hogy ez történjen Edwarddal. Nem akartam elveszíteni őt. Szinte biztos voltam benne, hogy nem én vagyok a neki szánt személy, és ez iszonyatosan fájt.

-          Mi a baj? – kérdezte fojtott hangon. – Ennyire zavar?

-          Hát persze! – zokogtam fel. – Szeretlek! Miért ne zavarna?

-          Szerintem nagyon félre értettél – kezdte, és a könnyfátyolon keresztül láttam, hogy zavarodottan összevonta a szemöldökét.

-          Nem akarom, hogy elhagyj! – hajtottam a magamét, mire Edward szemeiben láttam, hogy végre megértett. Azt viszont nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy ezen mit mosolyog.

-          Nem hagylak el! – húzott az ölébe, és szorosan átölelt. Annyira jól esett a közelsége, az illata és a bőre selymessége. – Te kis buta! Miért nem jöttem rá már a legelején, hogy félre fogod érteni, amit mondtam? – csókolgatta meg az arcomat.

-          Miről beszélsz? – szipogtam, és igyekeztem a kezeimmel eltüntetni a könnyeket az arcomról. Edward lefogta a kapálódzó végtagjaimat, és még közelebb húzott magához. Az ajkai olyan közel voltak, hogy mikor felsóhajtott, hozzám értek.

-          Nyilvánvaló, hogy kit szeretek mindennél jobban – érintette hozzá ajkait az enyémekhez, de nem csókolt meg. Viszont ha az volt a célja, hogy elkábítson, akkor sikerült neki. – Hogy gondolhattad, hogy nem te vagy a bevésődésem? Ez abszurd! Szerinted képes lennék bárkiért elhagyni téged?

-          Én vagyok a bevésődésed? – kérdeztem meglepetten. Még fel sem fogtam, hogy ez mit is jelent.

-          Akármennyire is furcsa, de igen! – nevetett fel boldogan. - Sohasem gondoltam volna, hogy ez a farkas tulajdonság nálam is működik, és hogy ennyire jó lesz!

-          Miért nem mondtad el nekem eddig? - kérdeztem kicsit mérgesen, de ez tényleg csak egy pillanatig tartott. Kezdett tudatosulni bennem, hogy Edward az enyém. Csak az enyém!

-          Mert féltem, hogy azt fogod érezni, hogy magamhoz akarlak láncolni - nézett rám komolyan. - Ne feledd el, hogy mindig lesz más választásod! Nem kötlek magamhoz! Szabad vagy!

-           Ezt fejezd be! - forgattam meg a szemeimet! - Nem vagyok szabad! A tiéd vagyok! Örökké a tiéd, és te örökké az enyém!

-          Örülök, hogy így gondolod, Szerelmem! - közeledtek felém az ajkai, de még meg kellett kérdeznem valamit.

-          De ugye te is így akarod? - Kérdésemre elkezdett nevetni. - Most miért nevetsz?

-          Éppen pár perce osztottam meg veled létezésem legboldogabb momentumát, és te kételkedsz benne, hogy örökké akarlak-e. Hát persze, hogy örökké akarlak! Mióta megláttalak a sikátorban, azóta akarlak lelkileg és testileg is magaménak!

-          Akkor nem kell túl sok akadállyal megküzdened, mert már a tiéd vagyok szinte teljesen! - mosolyogtam rá. - És már csak idő kérdése, hogy ne csak szinte legyek a tiéd!

-          Igen, idő kérdése! - mormolta nagyon közel az ajkaimhoz. - Abból van elég!

Nem tudtam feltenni egyéb kérdéseimet a bevésődésről, de amikor édes ajkai találkoztak az enyéimmel, majd nyelveink kezdtek heves harcba egymás ellen, már nem is jutott eszembe semmi, amit megkérdezhettem volna.