Red Moonlight: 17.fejezet.

17. Képességek:

 - Abba kéne hagynunk! – figyelmeztetett Edward, de nem akaródzott elengednem őt. Az ajkai édesen tapadtak az enyémre, és lehetetlen volt még elképzelni is, hogy ezt a csókot abba kéne hagynunk. Az pedig, hogy a szavakat az ajkaimra suttogta még követelődzőbbé tett. Tudtam, hogy ez igazságtalan vele szemben, mert alig öt perce ígértem meg neki, hogy várunk.  – Lydia! – figyelmeztetett megint, mikor gyengéden megharaptam az alsó ajkát.

 - Csak még egy kicsit, kérlek! – éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság, amiért könyörgöm a csókolózásért. Edward mélyet sóhajtott, majd ismét rányomta az ajkait az enyémekre. Kívülről nézve teljesen úgy tűnhetett, hogy a barátomra erőltetem a nyalakodásomat, de mégsem ez volt a helyzet. Edward teste folyamatosan hozzám nyomódott, és a csípője szinte megállás nélkül dörgölődzött hozzám. Először nagyon meglepődtem, de megszoktam a helyzetet… Annyira bizsergető érzés volt, hogy szinte kipattantak belőlem a szikrák. Ez, és az Edwardból néha előtörő sóhajok bizonyították, hogy ő is élvezi, amitől nem kicsit nőtt az önbizalmam.

Ajkaink ismét szorosan összetapadtak, és azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnék Edwarddal. A kezeim a hátát simogatták, majd áttértek a nyakára, és végül a hajába túrtam. Az ő kezei a derekamat simogatták, amitől megremegtem. Súlyos kisebbségi komplexusom lett volna, ha én ezt nem érem el nála. Ezért megpróbálkoztam minden tőlem telhetővel. Igaz még mindig féltem, attól, hogy visszautasít. Az önbizalomhiányom közel sem múlt el, attól, hogy tudtam egy tökéletes, gyönyörű és odaadó fiúval járok.

Igyekeztem összeszedni minden bátorságomat, hogy véghezvigyem a tervemet. De a tiszta gondolkozásba nem sokat segített Edward, akivel elmélyítettük a csókunkat. A nyelveink szinte táncoltak egymással, s közben lassú, perszelő mozdulatokkal simogatták egymást.

Edwardnak volt a legfinomabb illata, amit valaha emberen – vagyis élőlényen – éreztem. Nem tudtam megállapítani, hogy mi pontosan az összetétele, de abban biztos voltam, hogy sajátos. Nem csak a különböző testrészei illatoztak így, hanem a lélegzetének és hajának illatának is ilyen volt az aromája. Részegítő, így tudtam a legjobban jellemezni.

A kezeimet ismét végig vezettem a hátán, és kitapogattam a gerincét, mire még mohóbban csókolt meg. Sohasem gondoltam volna, hogy egy igazi, nedves csók ilyen reakciókat válthat ki belőlem. Hatalmas szégyenemre felnyögtem, és most én toltam közelebb Edwardhoz a csípőmet. Azonban ahelyett, hogy megéreztem volna az ágyékát, a semmit találtam. Furcsálltam, hogy elhúzódott, de valószínűleg nem tettem semmi rosszat, mert még mindig csókolt. Nagyon nehéz volt újra koncentrálnom, de mégis sikerült.

A kezeimet még mindig a hátán tartottam, de enyhén remegtek. Ezt valószínűleg észrevette, mert gyengédebben kezdett csókolni. Azt akartam, hogy Edward is élvezze a csókolózásunkat, így össze kellett szednem minden bátorságomat. Az egyik kezem elindult, míg a másik még mindig a hátát simogatta.

Az ujjaim az inge alá furakodtak, mire megdermedt. A kezem is mozdulatlanná vált, és vártam Edward reakcióját.

Lassan felemelte a fejét, így megszakította a csókunkat. Az ajkaim bizseregtek a folytatásért.

-          Mit csinálsz? – a hangja rekedt volt. Nagyon kevesen múlott, hogy a bátorságom nem szállt inamba. Nem válaszoltam a kérdésére, csak ismét az ajkaihoz érintettem az enyéimet. Hatalmas megkönnyebbülésemre visszacsókolt, de már nem olyan nagy vehemenciával, mint legutóbb.

A kezem ismét útnak indult, és egészen Edward valószerűtlenül izmos hasáig jutott. A bőre kellemesen meleg és hihetetlenül selymes volt, de nem élvezhettem túl sokáig, ugyanis Edward kezei megállítottak.

Megszakította a csókunkat, és megdöbbenve nézett rám, mire elvörösödtem. Lehunytam a szemeimet, mert nem tudtam elviselni megszégyenülésemet. Mint a sav, úgy marta a belsőmet a visszautasítás.

Igyekeztem nem elsírni magam, de éreztem, hogy az ajkaim megremegnek.

-          Szerelmem, mi a baj? – kérdezte Edward érdeklődve. A szemeim felpattantak, amint meghallottam a magnevezést. Annyira boldoggá tett, hogy majdnem megfeledkeztem az előbbi incidensről, de csak majdnem…

           

-          Semmi - hunytam le ismét a szemeimet, és bosszúsan ráncoltam a szemöldökömet. Miért nem tudok csábító lenni? 

-          Kérlek, mondd el nekem! Valamit rosszul csináltam? – hisztérikusan felnevettem az abszurd kérdése hallatán. Még hogy ő csinált valamit rosszul?

-          Nem, te semmit sem csináltál rosszul. – félénken elhallgattam – Mindig én rontok el mindent – mondtam ki végül a félelmeimet.

-          Ez nem igaz – tiltakozott, mire megforgattam a szemeimet. – Figyelj rám! – simított végig az alsó ajkamon, mire megborzongtam a kellemes érzéstől, aztán ismét elkomorultam, arra gondolva, hogy én nem váltok ki ilyen hatást belőle. – Annyira akarom, hogy tudd, mennyire szeretlek. Akarom, hogy lásd, milyen hatással vagy rám. De nem tehetem, nem engedhetem el magam! Még nem mutathatom meg neked úgy! Nem vagy kész erre, és én sem! Akármit megtennék, hogy beleláss a fejembe. – a tekintete egy pillanatra elrévedt. – Mikor a kiránduláson megláttalak, már akkor tudtam, hogy meg akarom minden gondolatomat osztani veled, de sajnos nem tudom megtenni. Nem is zavarna, ha a te gondolataid elzárva lennének előttem, de hogy még az enyémeket sem tudom megnyitni előtted, az borzasztóan frusztráló!

-          Fogalmam sincsen, hogy miről beszélsz! – ráztam meg a fejemet, hogy kitisztítsam Edward édes leheletétől, amit a magyarázata közben teljesen elkápráztatott.

-          Ez igazán bonyolult és hosszú! – nézett rám jelentőségteljesen. Látszott rajta, hogy nincs túl sok kedve megosztani velem ezt az igen „hosszú és bonyolult” történetet, de én nem tágítottam.

-          Van időnk – jelentettem ki, mire megadóan felsóhajtott.

-          Ezzel várni akartam, de úgy tűnik, hogy te mindent tudni akarsz. – megcsóválta a fejét, mire elmosolyodtam.

-          Ez csak természetes, hiszen az életem szerelme vagy, ezért mindent tudnom kell rólad! – jelentőségteljesen megnyomta a kell szócskát, hogy éreztessem vele, mennyire fontos nekem.

A szemei megcsillantak, és olyan boldog kifejezéssel nézett rám, hogy beleborzongtam. Végig simított az arcomon, majd megragadta a lábaimat. A levegő bent akadt a tüdőmbe, és az arcom elvörösödött, miközben Edward közelebb húzott magához, és úgy ügyeskedett, hogy mire a takaró alá húzódtunk, a lábaink összegabalyodtak, de nem bántam.

-          Emlékszel, mikor elmeséltem neked, hogy a vámpíroknak milyen képességeik vannak? – kérdezte.

-          Igen, szerintem sohasem fogom elfelejteni. – vigyorogtam, mire furcsa hangot hallatott, de igyekeztem ezzel nem törődni. – Nem alszotok; nem esztek, csak vért; hihetetlenül erősek és gyorsak vagyok… - a felsorolásom abba maradt, mert eszembe jutott valami, amit eddig meg sem kérdeztem. Nem is csodálkoztam rajta, mert igen sok furcsaságról hallottam ezen a délutánon, hogy bizonyos részleteket elfelejtettem megkérdezni. Annyira ledöbbentem, néhány képességen, hogy még most sem térek magamhoz. Ami teljesen kiverte a biztosítékot, az az alvás volt, vagyis az hogy nem alszanak. Akkor vajon mire használják az ágyat? Ebbe a kérdésbe belevörösödtem. Edward kérdő tekintete visszatérített a jelenbe. – Hm… - zavartan megköszörültem a torkomat. – Csak eszembe jutott valami, amit meg szeretnék kérdezni… - kezdtem zavartan, de végül erőt vettem magamon, és kinyögtem a kérdésemet. – Vannak szemfogaitok?

Az ágy megremegett, ahogy megpróbálta visszafojtani a nevetését. Összehúzott szemöldökkel néztem rá, mire elmosolyodott.

-          Szerintem azt már észrevetted volna. – kijelentésére ha lehet még jobban elvörösödtem.

-          Valóban – motyogtam, mire felnevetett.  

-          Akkor emlékszel a vámpírok képességeire. És a farkasokéra? – terelte vissza a témát az eredeti mederbe. Az alakváltó farkasok képességeire is emlékeztem, de valamiért mikor rájuk gondoltam kirázott a hideg. Olyan nagyok és félelmetesek voltak. Bár mikor Jacobra – Edward apjára – gondoltam, nem éreztem semmiféle rettegést, de ha a hatalmas farkasra, akkor igen. Még mindig nehezemre esett beszélni róla, és Edwardot sem akartam megbántani azzal, hogy iszonyodom az ő egyik vérvonalától, így csak szimplán bólintottam.

Mélyet sóhajtott, és sejtettem, hogy most érkeztünk el a nehéz részhez.

-          Tudod, azon kívül, hogy a vámpíroknak vannak ezek az alap tulajdonságaik, léteznek különleges vámpírok… - itt jelentőségteljesen elhallgatott, de nem türelmetlenkedtem. – A családomban is vannak ilyen képességű személyek, mint például Alice…

Előre féltem a választól, de azért megkérdeztem: - Mi az ő képessége? – szégyenkezve vettem tudomásul, hogy remeg a hangom.

-          Alice… látja a jövőt.

Pár percbe telt mire felfogtam, mit mondott, de nem tudtam hinni neki, így történhetett meg az ezután következő kínos jelenet.

-          Úgy, mint a tavaszi fesztiválokon a jósnő? – vigyorogtam rá, mire kaptam egy „valami nem százas nála” pillantást Edwardtól.

-          Nem, nem úgy. 

-          Akkor, mint a jósnők a televízióban?

-          Nem, úgy sem. – forgatta meg a szemeit, mire a vigyorom még szélesebb lett.

-          Akkor hogyan? – hirtelen elhatározásból, átvetettem a lábamat a dereka fölött, amit a takaró nem könnyített meg. Kikerekedtek a szemei, majd lehunyta őket, és mélyet szippantott a levegőből.

-          A döntések alapján látja a jövőt – jött a reszelős hangú válasz. Próbáltam azt gondolni, hogy ezt én váltottam ki belőle.

-          A döntések alapján? – ismételtem meg kábultan, majd közelebb hajoltam az ajkaihoz. A csípőnk egymásnak feszült, és a mellkasán támaszkodtam meg. – Akkor ezt is látja? – rátapasztottam az ajkaimat az övéire, majd elhúzódtam tőle, és mikor utánam kapott, a nyelvemet végig húztam az alsó ajkán. Halk morgás tört ki belőle, ami egy kicsit kijózanított.

Elvörösödve könnyűvérű viselkedésem miatt lekászálódtam róla, majd ismét elhelyezkedtem az előbbi helyemen, azzal a különbséggel, hogy nem Edward felé fordultam, hanem a falat tüntettem ki figyelmemmel.

Alig telt el tíz másodperc, már éreztem, hogy Edward átkarolja a derekamat a takaró alatt, és magához húz. Szégyenérzetem ellenére is beleborzongtam Edward közelségébe.

-          Sajnálom – kezdtem volna magyarázkodni, de amint megéreztem ajkait a fülemnél bennem akadtak a szavak.

-          Nem akarom, hogy sajnáld – csókolta meg a fülem mögötti gödröcskét.

-          Ez hihetetlen – sóhajtottam fel bosszankodva, miközben Edward ajkai áttértek az arcomra.

-          Mi az? – sóhajtotta, majd az állam vonalát csókolta végig. Nem lehettem benne biztos, de lehetséges, hogy még a nyelvét is használta… Ez a tény egy cseppet sem zavart.

-          Amióta megismertelek, olyan könnyűvérű vagyok, mint egy ri… - nem tudtam befejezni, mert az ajkai rátapadtam az enyémekre, és elhallgatattak.

Valószínű, hogy ez volt a célja, de sikeresebb volt az elterelése, mint gondolta.  Beletúrtam a hajába, közben rámásztam, és úgy csókoltam tovább. Nem nagyon zavarta a hirtelen jött bátorságom, és ez csak még több önbizalmat adott. Beleharaptam az alsó ajkába, és az egyik kezemet kihúztam kócos tincsei közül. Korábbi tervemet meg akartam valósítani, így a kezeimet ismét az inge alá vezettem, és az ujjaimmal simogatni kezdtem a selymes bőrt a hasán. Ismét felmordult, egy állati morgás hallatott, de nem érdekelt. Reméltem, hogy élvezi, mert nekem nagyon tetszett a helyzet. Sohasem gondoltam volna, hogy valaki képes kiváltani ezt belőlem. De most, hogy már megtörtént nem zavart. Azt mondta, hogy ne sajnáljam, és igyekeztem úgy tenni. Furcsálltam, hogy nem remegett a kezem, amikor megpróbáltam kigombolni az inge alsó gombját. Nem érdekelt, hogy úgy viselkedem, mint egy könnyűvér nő, akit már az első együtt töltött éjszakán odaadja magát a férfinak. Tudtam, hogy Edward betartja a szavát, és nem történik meg ma éjszaka, de ebben a pillanatban nem érdekelt.

Azonban hirtelen jött bátorságom, nem könnyítette meg az ujjaim küzdelmét a gombokkal. Edward nyelvének heves mozgása sem segített túl sokat a koncentrálásban, így csak saccolni tudtam, hogy két gombot gomboltam ki, mikor Edward fordított a testhelyzetünkön, és egy másodpercre elhúzódott. Még mielőtt kinyitottam volna a szemeimet, Edward felhúzott magához, és éreztem, hogy a forró bőre tapad az enyémhez, az ing eltűnt a felső testéről. Térdelő helyzetben helyezkedtünk el egymással szemben.

Nyelveink ismét heves táncba kezdtek, és az ujjaim Edward derekam közé kulcsolódott kezeit simogatták. Éreztem, hogy Edward hirtelen megszívja az alsó ajkamat, mire megremegtem, és a körmeimet akaratlanul vájtam bele Edward izomtól duzzadó felső karjába. Ami ez után következett még legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna. Edward egyik keze belemarkolt a fenekembe, mire még erőteljesebben nyomtam magam hozzá. Halkan felnyögtem, mikor megéreztem valami keményet a hasamnál. Eltelt egy kis idő, míg rájöttem, hogy Edward kíván engem. Azonnal belevörösödtem, és mikor megéreztem, hogy Edward el akar húzódni, még jobban szorítottam magam hozzá. Valószínű, hogyha ember lett volna, már rég véresre haraptam volna az ajkát, de ebben az esetben nem zavart, mert akárhányszor ezt tettem, nekem nyomta a csípőjét. A testem hirtelen égni kezdett, de a lángolás egyáltalán nem fájt. Már megértettem azokat az embereket, akik a nemi életet nem vetették meg.

Megpróbálkoztam Edward „szívogató” módszerével, és csak remélhettem, hogy hasonló hatást érek el nála, mint ő az én esetemben.

Az ajkaim közé csippentettem az alsó ajkát, ezzel megszakítva nyelveink kergetőzését, de látszólag nem zavarta. Éreztem, ahogy az izmai várakozásteljesen megfeszültek. Igyekeztem jól csinálni, így minden bátorságomat összegyűjtöttem, és a fogaimmal húzni kezdtem mézédes alsó ajkát, majd megszívtam, mire az eddigieknél is hangosabb morgás tört fel a mellkasából, és a fenekemnél fogva magához szorított. Felemel, és én kapva az alkalmon a lábaimat a csípője köré tekertem. Mikor megéreztem, hogy az ágyékaink összesimultak, és a helyzet Edward részéről is igen keményen „állt”, kiszakadt belőlem egy hangosabb nyöszörgés, és a tűz a testünk legintimebb találkozásánál kezdett el égetni.

Arra számítottam, hogy ugyanolyan vehemenciával fogjuk tovább csókolgatni, és simogatni egymást, de nem ez történt. Edward hangosan felnyögött, ami egy morgással vegyült, majd lefektetett az ágyra. Alig éreztem, hogy a lábaimat megpróbálja lefejteni magáról, de mikor rájöttem mire készül, még szorosabban simultam hozzá. Belesóhajtott az újból megkezdett csókunkba, és erőlejesebben éreztem, hogy megpróbál magáról lefeszegetni. Tudtam, hogy az lenne a helyes, amit Edward próbál meg rám erőltetni, de a testem nem ezt akarta. Ezt az is bizonyította, hogy a csípőm szinte tőlem függetlenül kezdett el mozogni, ezzel ingerelve Edward férfiasságát. Szerelmem torkából ismét feltört egy hangos morgás, amit egy nyögés követett. Zihálva szakította meg a csókunkat, amire csak akkor jöttem rá – átszellemült állapotom miatt -, mikor édes nyelvének bizsergető simogatását nem éreztem a számban. 

-          Lydia – motyogta rekedten, kapkodva a levegőt. – Ha most nem hagyjuk abba, akkor nem tudok megállni, és félek, hogy megbocsájthatatlan dolgot teszek…

Meg akartam szólalni, hogy az nem lenne megbocsáthatatlan, ha ma szerelmeskedne velem, de ahogy végignéztem pattanásig megfeszített izmai, és hallgattam el-elakadó zihálását, rájöttem, hogy nem tehetem ezt vele. Önző voltam, amikor átengedtem magamat a vágynak, és nem törődtem Edward érzéseivel.

Magamban megfogadtam, hogy soha többé nem teszek ilyet vele, miközben a lábaimat lebontottam a derekáról. Halkan felmordult, és már ott sem olt. Zihálva ültem fel, és pásztáztam végig a szobámat. Legnagyobb megkönnyebbülésemre az ablakomnál volt, és már az ingét gombolgatta be.

Gondoltam rá, hogy odamegyek házzá, és megvigasztalom, de volt egy olyan érzésem, hogy az ellenkező hatást érném el vele.

-          Edward, jól vagy? – kérdeztem lehajtott fejjel. Nem szólalt meg, de mikor felnéztem, bólintott. – Sajnálom!

-          Mondtam, hogy ne sajnáld. – a hangja hihetetlenül érdes volt, és volt benne valami izgató is, de elnyomtam a hormonjaim által uralt reakciómat.

Percek teltek el csöndben, és időközben az én zihálásom abbamaradt.

-          Ki kell szellőztetnem a fejemet – jelentette ki Edward, mire ijedten pattantam fel.

-          Én sajnálom! Kérlek, ne menj el! Ígérem, hogy jó leszek!

-          Nyugodj meg! – mondta kedvesen, és fél testtel felém fordult. – Visszajövök, de le kell nyugodnom.

-          Én már lenyugodtam. Te még nem? – megkönnyebbülve, de zavarodottan kérdeztem Edwardot, akinek az arca ártatlan szégyenlősséget tükrözött.

-          Tudod, nekem több idő kell, hogy lenyugodjak. – pillantott le, és én elvörösödve értettem meg.

-          Rendben! – zavartan megköszörültem a torkomat, majd visszabattyogtam az ágyamhoz. Mire bebújtam már ott sem volt. Mélyet sóhajtottam, és belül átkoztam magam, amiért Edwardot ilyen helyzetbe hoztam. Annyira égetett a bűntudat, mint az iránta érzett vágyam, de nem olyan kellemesen. Ez fájdalommal teli lángolás volt, és legszívesebben a pokolba süllyedtem volna.

Fogalmam sem volt, hogy mi üthetett belém, de azt tudtam, hogy ez nem történhet meg többször. Nem elég, hogy Edward a saját vágyait megfékezi, még helyettem is kell gondolkoznia.

Teltek a percek, és próbáltam józan maradni, és nem engedni, hogy a megváltó álmosság elragadjon a jelenből, de mégis az elalvás szélén támadt egy csodálatos ötletem. Ezt feltétlenül meg kell majd beszélnem Edwarddal…

Épp csak kigondoltam frappáns ötletem érveit, amelyekkel meg fogom győzni Edwardot, amikor éreztem, hogy az ágy besüppedt alattam.

Meleg kezek öleltek örül, és én készségesen bújtam hozzá. Boldog voltam, hogy nem ijesztettem el teljesen magamtól.

A tervem már készen volt, de azt nem tudtam, hogyan adagoljam be Edwardnak. Már éppen feladtam volna, amikor Edward suttogva megszólalt.

-          Amit Alice-ről mondtam, az igaz!

Kikerekedett szemekkel fordultam felé, és hogy bizonyítsa állítását, bólintott.

-          Sajnálom, hogy nem hittem neked! – éreztem, hogy elvörösödöm, így az arcomat a mellkasába fúrtam.

-          Semmi baj! – felsóhajtott – Ez még nem minden!

Megdöbbenve hallgattam végig a családja képességeit, de még felfogni nem tudtam. Egy pillanatra emlékszem, amikor sokkosan felnyögtem.

-          Gondolatolvasó? – suttogtam hisztérikusan. – Miket mondott neked?

Megrémültem, mikor tudatosult bennem, hogy Edward nagyapja a gondolatokban tud olvasni. Rettegtem attól, hogy talán a gondolataimban „kikotyogtam” valamit, amely igazán magánügy, és ezt mindenki tudja Edward családjában.

Ami ez a kérdés után következett, arra igazán nem számítottam.

-          Nem látja a gondolataidat, ahogyan én sem!

Nem tudtam, hogy melyik sokkos kijelentésre kérdezzek rá előbb, de végül az Edward iránti kíváncsiságom győzedelmeskedett.

-          Te sem? Ezt hogyan érted?

-          Nekem is vannak különleges képességeim. – mélyet sóhajtott, majd belekezdett – Képes vagyok mások gondolataiban olvasni, és meg tudom osztani másokkal az enyémeket is, mint Edward, és mint az édesanyám.

Emlékeztem, hogy mit mondott Nessie-ről, de attól még nem tudtam egyik tényt sem megemészteni. Aztán eszembe jutott valami, amit még az éjszaka folyamán mondott.

-          Azt mondtad, hogy megosztanád velem a gondolataidat? – izgatottan néztem bele csalódott szemeibe.

-          Igen, de nem tudom. Mindenki gondolataiban tudok olvasni, és meg is tudom az enyémeket mutatni nekik, kivéve téged.

-          De miért? – kérdeztem csalódottan. – Mit kell tennem ahhoz, hogy ez működjön?

-          Neked semmit. – simított végig az izgalomtól kipirult arcomon. Egészen fellelkesített a gondolat, hogy a titkos gondolataimat nem „szükséges” megosztanom senkivel, de a szerelmem gondolatait hallhatom. Természetesen azután, hogy megosztotta velem az övéit, én is megmutattam volna az én gondolataimat. De elsőnek nem mertem volna megtenni…

-          Neked is testi kontaktus kell hozzá? – kérdeztem.

-          Nem, nekem nem szükséges. – rátette kérdésre nyíló ajkaimra az ujját. – De a te esetedben, úgy is próbáltam, sajnos, úgy sem ment. Hidd el, én is boldog lennék, ha sikerülne.

-          De miért nem sikerül? – hajtottam csalódottan a fejemet a mellkasára.

-          Mert különleges vagy – mondta, mire megforgattam a szemeimet. – Olyan vagy, mint Bella! – erre már jobban odafigyeltem.

-          Ezt hogy érted? Mint egy pajzs? – kérdeztem vissza, felidézve a Bella képességéről hallottakat.

-          Valami olyasmi. Tudod, Bella is meg tudja nyitni az elméjét, de csak vámpírként, és nagyon sokat kell hozzá gyakorolni. – éreztem, hogy elhallgat valamit, de az utolsó mondta elterelte erről a figyelmemet.

Itt volt az alkalom, hogy megosszam vele a tervemet, és most félre kellett tennem az agyi működésemmel kapcsolatos rejtett rágalmakat. Sejtettem, hogy direkt nem bántana meg az agyműködésem miatt, de elmesélte, hogy Edward ebből következtetett arra, hogy nem tudott Bella gondolataiban olvasni, míg az ember volt.

-          Apropó gyakorlás… - jelentőségteljesen elhallgattam, mire közelebb húzott magához, ezzel bíztatva a folytatásra. Elvörösödve hadarni kezdetem, mert tudtam, hogyha most nem mondom el egy szuszra, akkor inamba száll a bátorság. – Nem tudom, hogy neked milyen volt, de én nagyon élveztem, amit együtt csináltunk, mielőtt kimentél. – éreztem, ahogy megfeszült, de nem mertem az arcára nézni. – Szóval arra gondoltam, hogy többször csinálhatnánk ilyet, de úgy értem, hogy nem fogom erőltetni, ha te nem akarod. De amit a gyakorlásról, és arról mondtál, hogy mindkettőnknek idő kell, ráébresztett, hogy talán gyakorolhatnánk, és akkor nem történnének ilyen incidensek, mint ma. – mély levegőt vettem, mert teljesen kifogytam belőle a beszéd közben, és vártam Edward reakcióját.

-          Ez elég kockázatos… - kezdett aggodalmaskodni.

-          Tudom, de ha megpróbáljuk, akkor sem veszítünk semmit – érveltem.

Teltek a pecek, és hallgattam Edward egyenletes lélegzetét, miközben ő mérlegelte a helyzetet. Nem értettem, miből gondolja, hogy könnyebb lesz, úgy, ha időt hagyunk egymásnak, de nem gyakoroljuk…

Magamban folytatott zsörtölődésemet az ásításom szakította félbe, mire Edward rögtön közelebb vont magához.

-          Átgondolom, és majd reggel megbeszéljük. De most aludj! – csókolt bele a hajamba.

-          Addig úgy sem tudok aludni, amíg nem tudom a válaszodat – zsaroltam nem éppen tisztességesen, de nem éreztem bűntudatot. Ahhoz túlságosan akartam Edwardot.

-          Rendben! – megadóan felsóhajtott – Ahogy mondtad, nem veszítenénk semmit. De nem akarom elsietni, de meg fogjuk próbálni. – nyomott csókot mosolyra húzódott ajkaimra. Elégedett voltam magammal, amiért sikerült rávennem Edwardot a próbálkozásra.

Már éppen kényelmesen álomba zuhantam volna, mikor eszembe jutott valami.

-          Itt maradsz? – kérdeztem. – Velem maradsz éjszakára?

-          Ha szeretnéd – csókol bele a hajamba.

-          Akkor egyértelmű, hogy itt maradsz. – mosolyodtam el álomittasan, mire felnevetett. – De nem fogsz unatkozni?

-          Nem, sosem unatkozom veled – csókolta meg az ajkaimat, ezzel elterelve a figyelmemet, a korábbi kérdésemről.

A képek és a gondolatok a ma átéltekről összemosódtak, és a szemeim az ólomsúlyok hatására lecsukódtak.

Magam mögött hagyva a vámpírok, farkasok világát; a hihetetlen képességgel megáldott vámpírokat; a furcsa agyműködésemet, amelyet Edward különlegességnek nevezett; és a több ezer kérdésemet, amelyek rá fogok még zúdítani szerelmemre; Edward karjai között léptem az álmok nyugodt mezejére.