Red Moonlight: 16.fejezet.

Tudom, hogy nagyon rövidke lett! Sajnálom! A következőt hosszabbra tervezem! Szeretlek titeket! És iszonyatosan köszönöm az 50 rendszeres olvasót! 

16. A félreértés:

A gyomrom olyannyira összeszűkült, hogy szinte üresnek éreztem magamat. A túlzott izgulás kapkodóvá tett, és szinte remegő testtel álltam be a tus alá. A forró víz és a tusfürdőm illata kissé megnyugtatott, de még mindig izgultam.

Nem, nekem ez nem fog menni – jöttem rá remegve, és nagyon kevés választott el a sírástól. A tény, hogy talán ez fogja eltaszítani tőlem Edwardot, elviselhetetlen volt. De tudtam, hogy nem vagyok képes erre. Annyira akartam, hogy Edward szeressen, de ezt nem így akartam. Ez nekem túlzottan eltervezett volt… Természetesen Edwarddal akartam ezt átélni, erre már rájöttem, de nem gondoltam, hogy el kéne sietni. Hiszen gyakorlatilag alig fél napja vagyunk együtt, bár ezt sem szögeztük le teljesen…

Amikor kijöttem a zuhany alól, a remegés már csak a lábaimra koncentrálódott. Így elég nehéz volt elbotorkálni a mosdóig, de végül sikerült.

Bizonyos szükségleteim elvégzése után elindultam a szobám felé, nem tudva, hogy mire számíthatok.

Nem voltam benne biztos, hogy mi vár. De mint az, hogy nem egy szexis fehérneműt vettem fel, hanem egy sima kétrészes pizsamát, aminek az elején Miki egér volt, is bizonyította, hogy nem terveztem egy szenvedélyes éjszakát. És remélhetőleg erre Edward is rá fog jönni…

Mikor beléptem nem sötétség fogadott, hanem enyhe fény, ami halványan bevilágította a szobámat. Szinte biztos voltam benne, hogy nem kapcsoltam fel az éjjeli lámpámat, de még mielőtt közelebb mehettem volna az asztalomhoz, egy kéz fogta be a számat, és egy másik karolta át a derekamat.

Annyira megijedtem, hogy a szívem szinte kiugrott a helyéről, és amint megéreztem az ismerős ajkakat a nyakamon, a lélegzésem is felgyorsult.

Ha Edward erős kezei nem tartanak meg, teljesen biztos, hogy összeesem. És erre ő is hamar rájött, mert gyorsan leültetett az ágyamra, és aggódó tekintettem elém térdelt.  

-          Azt hiszem, ez nem volt valami jó meglepetés. – mentegetőzött zavartan.

-          Dehogy… – elakadtam, ezzel bizonyítva mondandóm ellenkezőjét. Ez valójában egy jó meglepetés rosszkor időzítve.

-          Na persze… - mosolyodott el Edward, majd leült mellém, és megfogta az egyik kezemet. Az ujjaimmal kezdett játszani, mire remegés futott végig a gerincemen. Bizonyára érzékelte a megremegésemet, mert rám nézett fürkésző tekintettel.

-          Jobban vagy? – kérdezte, közben összekulcsolta a kezeinket. Lenéztem az egymásba gabalyodott ujjainkra, és csak utána válaszoltam.

-          Tökéletesen jól vagyok – feleltem halkan, mélyen a szemeibe nézve.

-          Ennek nagyon örülök – mosolygott rám, majd közelebb hajolt. Éreztem bódító lehelettét az ajkaimon, mire a szívem szinte kiugrott a mellkasomból. Azonban Edward csak lágyan megcsókolta a homlokomat, majd elhúzódott.

Az ajkain még mindig az a csodás félmosoly játszott, mint mikor leült mellém az ágyba. Kellemes érzés töltött el, mikor rájöttem, hogy még sohasem láttam ennyire boldognak. A szemei csillogtak, és még mindig mosolygott. De nem csak az arcán volt látható a változás. A tekintete elrévedt, így alaposabban is szemügyre tudtam őt venni. A testtartása sokkal lazább volt, mint általában, és így még vonzóbb volt. Akaratlanul is belegondoltam, hogy milyen lenne, ha nem a megközelíthetetlen, mindig komor Edwardot játszaná, hanem ezt a tökéletes fiút. Valószínűleg, hogy minden lány a suliban rávetné magát, és erre a gondolatra elöntött a düh.

Igyekeztem magamat lenyugtatni, és ezzel nem ilyenkor - mikor Edward is itt van – foglalkozni.

Ismét ránéztem, és az arca ugyanazt a boldogságot tükrözte. Egyszerűen nem lehetett semmilyen negatív érzelmet táplálni, ha ilyen kifejezés ült az arcán.

Kérdő tekintettel nézett rám, mikor észrevette, hogy őt nézem.

-          Csak olyan boldognak tűnsz – hajtottam le a fejem zavartan.

-          Hogy is ne lennék az, mikor tudom, hogy velem vagy? – nevetett fel, majd arcon csókolt.

-          Ennyire fontos neked ez? – kérdeztem ismét lehajtva a fejemet. Nem akartam, hogy esetleg félre értse, és azt higgye, hogy nekem nem fontos az, hogy velem van, de mégis tudni akartam, hogy pontosan mit érez irántam.

-          Igen, ez nagyon fontos nekem. Tudod a vámpírok, és a farkasok örök életre választanak társat… - ennél a mondatnál felkaptam a fejemet, mire a mosoly az arcáról lehervadt. – De nyugodj meg, nem kényszerítelek semmire sem. Akármikor elmehetsz…

-          Te azt akarod? – remegett meg a hangom. – Miért akarod, hogy elhagyjalak?

-          Nem, nem akarom azt! – fogta mindkét keze közé az arcomat. – Tudom, hogy az emberek megijednek a kötelezettségről. És én nem foglak semmire kényszeríteni, szabad döntésed van. De csak, hogy tudd, én az örökkévalóságig elviselném, hogy velem vagy.

-          Szeretlek – érintettem össze az orrunkat, majd gyengéden hozzá nyomtam az ajkaimat az övéihez. Készségesen viszonozta, mire a bizsergés a testemen felerősödött. Még sohasem voltam szerelmes, de egyszerűen lehetetlennek tűnt lemondani erről az érzésről. Fogalmam sem volt, hogyan voltam képest ezt az érzést elnyomni magamban. Most így visszagondolva a testem reakciói nagyon is árulkodóak voltak. Akárhányszor Edward hozzám ért az én testem megremegett, felforrósodott; a szívem eszeveszett gyorsassággal döngette a bordáimat; a lélegzetem vagy elakadt, vagy felgyorsult; és még nagyobb vágyat éreztem, hogy hozzá érjek.

-          Nem kéne ebbe nagyon belemenni… - zihálta az ajkaimra Edward, mikor feltérdeltem, és végig simítottam a hátán. Azonban ez a mondata teljesen kijózanított.

-          Tessék? – néztem rá kikerekedett szemekkel, zihálva. – De hát, te ezt akarod, nem? – bukott ki belőlem a kérdés meggondolatlanul.

-          Miről beszélsz? – kérdezet vissza, miközben a szemei szinte megvillantak. Nem értettem, hisz’ nem volt oka rá, hogy mérges legyen, de még is úgy tűnt, hogy az, és méghozzá rám.

-          Nem akarsz velem le… - még egyszer neki kellett rugaszkodnom, hogy kimondjam – lefeküdni?

-          Nem, nem erről van szó. – Igyekeztem nem kimutatni, de a visszautasítása szinte lyukat ütött a mellkasomba. Az, hogy tudtam nem vagyok még készen rá, nem jelentette azt, hogy nem is érdekelt, Edward vonzódása.

-          Oké, értem! – álltam fel mellőle, majd befeküdtem az ágyba. Épp lekapcsoltam volna a lámpát, mikor Edward hihetetlen gyorsassággal lefogta a kezeimet, és az oldalamhoz szorította őket.

A teste rám nehezedett, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzon. Míg az egyik kezével lefogta az enyémeket, addig a másikkal a saját testét támasztotta meg.

-          Elmondanád, hogy miről beszélsz? – kérdezte, és az ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez.

-          Semmiről – próbáltam félre fordítani a fejemet, de a másik keze – amelyik eddig a kezeimet fogta le – maga felé fordította a fejemet.   

-          Azt akarod, hogy lefeküdjek veled? – kérdezte nagyon lágyan, és az ajkaink összeértek. Ez a mozdulat csak még meghittebbé tette a pillanatot, de Edward hamar elhúzódott. – Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy pont most szeretnéd, amikor a szüleid is itt vannak.

-          Nem értem, hogy miről beszélsz? – ráztam egy kicsit a fejemen, hogy kitisztítsam az agyamat az illatától. – Te nem akarod?

-          De, nagyon akarom! Hidd el, jobban akarlak téged, mint képzelnéd! – nézett egy pillanatra az ajkaimra. – De azt hittem, hogy neked ez még korai lesz. Nem gondoltam volna, hogy te már készen állsz rá. Vagy te már… – nézett rám jelentőségteljesen.

-          Nem, dehogyis. Én még nem feküdtem le senkivel. – vörösödtem el. – Tudod, ez nekem fontos. Nem akarom, hogy ez egy rossz emlék legyen majd később. Ezt rendesen akarom csinálni.

-          Rendesen? – nézett rám csodálkozva, amitől még inkább elvörösödtem.

-          Igen, úgy hogy jó legyen nekem is és neked is… - elakadtam – Vagyis annak, akivel először…

-          Nem akarod velem együtt? – hallgatott el zavarodottan. Teljesen félreértett, már valószínűleg az elején. De láttam a tekintetét, hogy valójában úgy gondolja, hogy nem akarok vele szerelmeskedni, és ez nagyon bántotta őt. Hogy is gondolhatja ezt, amikor annyira szeretem?

-          Félre értesz! Szeretlek, és szükségem van rád! De fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Szóval te már elég tapasztalt lehetsz tekintve a korodat, de én nem. Rajtad kívül például még senkivel sem csókolóztam. Félek, hogy esetleg elrontok valamit, és emiatt fogsz kiszeretni belőlem. Azt hittem most is, hogy a szerelmeskedés miatt jössz át hozzám aludni… – mire ráeszméltem, hogy elmondtam Edwardnak mindent féltett kis gondolatomat a tapasztalatlanságomról, már túl késő volt. Zavartan fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa a tűzpiros orcáimat.

-          Tévedsz! – mondta pár perccel később - Több dologban is tévedsz! Nem azért jöttem át, hogy lefektesselek. Sokkal többet jelentesz nekem annál. Nem rontasz el semmit sem, itt egyedül én vagyok az, aki folyamatosan elront mindent. És nem is vagyok tapasztalt, te voltál az első, akivel csókolóztam. – erre már odakaptam a fejemet.

-          Komolyan? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

-          El kell mondanom valamit! Lehetséges, hogy e miatt meggyűlölsz, de kérlek, hagy mondjam el az egészet! – Kezdtem megijedni Edward vészjósló tekintetétől, de a kíváncsiságom ismét erősebbnek bizonyult, ezért bíztatóan bólintottam. – Emlékszel még, mikor megtaláltalak a sikátorban? – a kérdés hatására összerándult a hasam, és félelem járta át a testemet. – Semmi baj! Ne félj! – csókolt arcon Edward.

-          Miért fontos ez? –kérdeztem remegő hangon.

-          Mert kihasználtalak! – nézett rám összeszorított szájjal. Kellett pár pillanat mire felfogtam, hogy mit is mondott. A lélegzetem felgyorsult, és az agyam eszeveszett gyorsasággal pörgette le az alternatívákat. Képtelen voltam ezt elhinni róla!

-          Hogyan? – a hangom olyan rekedt volt, mint egy láncdohányosé, de ebben a pillanatban nem tudtam másra gondolni csak Edwardra és arra az éjszakára.

-          Mikor a kocsimban voltál, teljesen eluralkodott rajtam az ösztön. – nézett rám rezzenéstelen arccal, majd fojtatta. – Megcsókoltalak. Annyira gyűlölöm magam ezért, és ez nem mentegetőzés akar lenni, de egyszerűen nem tudom, hogy mi ütött belém. Annyira akartalak, már akkor is, mint még soha senkit. Mintha hetvenévnyi vágy abban a pillanatban elöntötte volna a testemet. Fogalmam sincsen, hogy miként engesztelhetnélek ki! Vagy azt akarod, hogy elmenjek?

Nem válaszoltam, csak az ajkaimat az övéihez érintettem. Annyira rosszra számítottam, hogy amikor kiderült az igazság még meg is könnyebbültem. Sokkal jobban fájt volna, ha ezt eltitkolja, ebben biztos voltam. De mégis furcsa volt belegondolni, hogy nem akkor csókolóztam először mikor hittem. Az egész testem beleborzongott abba, hogy belegondoltam, milyen csodálatos lehetett. Vajon ha felébredek hogyan reagáltam volna? Erre valószínűleg sosem fogok választ kapni, de ebben a pillanatban nem is érdekelt.

Edward azt hitte, hogy ez majd megrémiszt, vagy taszít, de éppen az ellenkezője történt. Még belegondolni is csodás volt, hogy mekkora vágy lehetett Edwardban hetven égig, ha ez azon az éjszakán ilyen módon tört ki. Boldog voltam, hogy ezt én hoztam ki belőle, bár ebben még egy kicsit kételkedtem.  

Gondolatmenetemből Edward vágyakozó nyögése szakított ki. Elhúzódott tőlem, és perszelő tekintete rabul ejtette az enyémet.

-          Szeretlek! Kívánlak! Akarlak! De szükségem van egy kis időre, hogy megfékezzem magamat! Nem akarom, hogy a nyers vágyaim miatt te szenvedj! Kérlek, érts meg! Vannak olyan pillanatok, mikor lassan és gyengéden akarok veled szerelmeskedni, de vannak olyanok is, amelyekben a szenvedélyen és a hevességen kívül nem tudok másra koncentrálni. – az arca vágyakozó és egyben nagyon komoly volt – Kérlek, adj időt nekem! Még én sem voltam senkivel úgy, de szeretném ezt neked és magamnak is csodálatossá tenni.

Edward annyi szeretettel és vággyal beszélt, hogy képtelen lettem volna nem hallgatni rá.

-          Rendben – adtam meg magam, és igazából nem is bántam, a görcs is eltűnt a gyomromból. Teljesen ellazultam. Ismét az ajkaihoz hajoltam, hogy egy szerelmes csókkal jutalmazzam. Már éppen összeértek volna az ajkaink, mikor még belesuttogta a számba.

-          Amúgy csodásan csókolsz! – az erre bekövetkező halk nevetésemet Edward csókja tompította el.