Red Moonlight: 15.fejezet.

Hát nem lett ez a fejezet valami hosszú! Bocsánat! Sokkal hosszabbra terveztem, de hát nem sikerült rendesen beosztani az időmet!

Amúgy ma elmentünk a barátnőimmel megnézni a Remember Me-t, és hát az a film egyszerűen csodálatos! Komolyan minden Rob fannak ajánlom! 

Még nem válaszoltam a komikra, de ígérem, hogy fogok! Nagyon köszönöm, hogy sokat írtatok! Imádlak titeket! 

15. Vallomás:

A kérdés hatására a gyomrom összeszűkült, és a helyét üresség vette át. Nem, én még nem vagyok készen arra!

Ebben biztos voltam. Még nem készültem fel a szerelmeskedésre, mert Edwarddal az lett volna. Nem holmi testiség, nem szimpla szex.

Ettől egyrészt boldog voltam, hogy Edward ilyen módon is vonzónak tart, de féltem. Nagyon féltem attól, hogy a tapasztalatlanságomból eredő esetlenség mindent tönkre tesz. Ráadásul még nem tartottam magam elég érettnek ehhez.

Ránéztem gyönyörű arcára, amely most zavarodottságot tükrözött, és ettől bűntudatom lett. Edward valóban más, mint a többi fiú. De nem tudtam, hogy ez azt is jelenti-e, hogy mit gondol egy együtt töltött éjszakáról.

-          Nem kényszerítelek semmire – sóhajtott fel – Ez csak egy ötlet volt, nem törvényszerű az, amit mondtam. Te döntesz! Nem…

-          Rendben – szakítottam félbe önsanyargató monológját.

-          Tessék? – kerekedtek ki a szemei.

-          Aludjunk együtt, de nem szeretném, ha anyuék észrevennék. – éreztem, ahogy az arcom vörös színt vesz fel, ezért megpróbáltam nem Edwardra nézni. Ezt ő is észrevette, és az állam alá nyúlt. Zavarba ejtően mély tekintetét az enyémbe fúrta, és így kezdett beszélni.

-          Nem kell, ha te nem szeretnéd. Biztosnak kell lenned benne, hogy megbízol bennem…

Ismét belé fojtottam a szót, de most a kezemmel. Rászorítottam a tenyeremet az ajkaira, de ez hibának bizonyult.

Lehunyta a szemit, és egy gyenge csókot lehelt a tenyerembe, mire megremegtem. Szégyenlősen elkaptam a kezemet, fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém. Furcsa volt, hogy egyik pillanatban szinte letepertem Edwardot, de most mikor alkalom adódott volna rá, szégyenlős kislányként viselkedtem.

-          Szeretném – válaszoltam még mindig zavartan. Egy ideig nem szólalt meg, ami ismét arra késztetett, hogy rá nézzek.

Halványan elmosolyodott, amint a tekintetünk találkozott.

-          Köszönöm – hajolt ismét közelebb, és az ajkait az enyémekre tapasztotta. De most nem az a finomkodó csókot kaptam, hanem azt, amire vágytam. A kezeim a hajába túrtak, és a tüdőmet megtöltötte az édes lélegzetének illata. Ajkai hevesen mozogtak az enyémekkel, aminek az lett a következménye, hogy elveszítettem a testem felett az irányítás.

Megpróbáltam még közelebb húzódni hozzá. A lábaimat át akartam vetni az övéin, hogy beleülhessek az ölébe. De hatalmas szerencsétlenségemre ez az akcióm meghiúsult, mert fájdalmasan nyögtem bele a csókba, ahogy a combom találkozott a kormánnyal.

-          Lydia, jól vagy? – rémült meg Edward, és rögtön az ölébe húzott. Na, tessék, ezt akartad! – csúfolódott velem egy gúnyos hang.

-          Persze – válaszoltam Edwardnak, de látszólag nem hitt nekem, mert felhorkant. Az arcomat Edward nyakába nyomtam, és mélyen beszívtam az illatát – Tényleg semmi bajom!

-          Akkor hagy nézzem meg! – jelentette ki Edward, mire kikerekedtek a szemeim.

-          Meg akarod nézni a lábamat? – a kérdésemre, úgy nézett rám, mintha valami butaságot kérdeztem volna. Felhúzta a szemöldökét, és féloldalasan elmosolyodott. Legszívesebben megcsókoltam volna, annyira aranyosan nézett ki így, de pillanatnyilag lefoglalt Edward furcsa kérése.

-          Ha nincs ellenvetésedre – térített vissza a jelenbe Edward hangja.

Végül is ebben nincsen semmi különös – bíztattam magam.

Visszacsusszantam a másik ülésre, de a periférikus látásommal láttam, hogy Edward zavarodottan figyel.

Imádkoztam, hogy legyen a nadrág szára túl szűk, és Edward ne tudja felhúzni, addig ameddig szeretné. Természetesen ez ismét nem valósult meg. Komolyan, néha a Sors mellém állhatna! – gondoltam bosszankodva. A nadrágom nem volt éppen a legszebb - mert nem számítottam rá, hogy pont az erdőben fogok Cullenékkel találkozni -, de nem is volt a legszűkebb ruhadarabjaim között.    

Nagyot sóhajtva felemeltem a lábamat, és rá tettem Edward combjára. Zavarodott tekintettel nézett rám, majd hosszasan lehunyta a szemeit. Összevont szemöldökkel néztem, ahogyan próbálja egyenletesen venni a levegőt, de látszólag nem nagy sikerrel.

Majd a keze lehelet finoman végig simított a térdemen, és én is megvilágosodtam. Halk sóhaj tört fel belőlem, mire Edward még mindig csukott szemekkel elmosolyodott.

A keze kínzóan lassan eljutott a bokámig, majd ott végig simított a csupasz bőrön. Nem gondoltam volna, hogy csupán ettől forróságba borul a testem, de mégis megtörtént.

A keze gyengéden a nadrág szára alá furakodott, a testemen pedig apró borzongások futottak végig.

Nagyon lassan felfelé kezdte húzni a nadrágomat, közben közelebb vont magához, és végigsimított a csupasz sípcsontomon. A halk sóhaj ismét kitört belőlem, mire Edward kinyitotta a szemeit.

A tekintete, mint mindig most is fekete volt, de valahogyan másképp, amit a szemeim nem láttak, de az érzéseim megsúgtak.

Gyengéden feltűrte a nadrágomat egészen a térdemig, majd ott megállt. Gyengéd erőszakkal arra kényszerített, hogy behajlítsam azt. Miután ezt megtettem, egy kicsit közelebb húzott magához.

Lassan lehajolt, majd egy csókot lehet a térdemre. Feljebb tűrte a ruhadarabot, egészem a combom közepéig. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik, mert magamnak sem tetszettem, nem még Edwardnak.

Még mielőtt elhúzódhattam volna, Edward ajkai szinte a semmiből előkerülve csókolták meg a combon megütött részét. A szívverésem felgyorsult, a lélegzetem elakadt, miközben Edward halk sóhajt hallatott.

Egyre nagyobb területeket csókolt végig a combomon, mire a lábam a dereka köré került. Furcsa volt, de csodálatos. Sohasem éreztem ehhez hasonló izgalmat, de egyrészről szégyelltem is magamat. Ahogy a tekintetem végig siklott Edward gyönyörű arcán, hirtelen nem bántam, hogy talán ma éjszaka veszítek el valamit, amelyet csak az igaz szerelmemnek akartam adni. Talán ő az igazi szerelmem – gondoltam bele, mire megremegtem. Annyira csodálatos volt belegondolni, hogy talán Edward velem akar maradni örökre, bár ez neki mást jelent, mint nekem…

Edward valószínűleg félre értelmezte, hogy megremegtem, elhúzódott és elfordította a fejét. Szaporán vette a levegőt, és én nem tudtam, hogy a vérem illata vagy esetleg valami más váltotta ki ezt belőle. Bár az utóbbinak sokkal jobban örültem volna.

-          Mi a baj? – kérdeztem, miközben visszahúztam a lábamat.

-          Semmi. – Szinte alig értettem, hogy mit mondott, annyira eltorzította a hangját, az, hogy a fogain keresztül próbált beszélni.

-          Oh, tényleg? – forgattam meg a szemeimet, majd az álla alá nyúltam, és az arcát magam felé fordítottam.

-          Anyukád már ideges. – jött a nem várt válasz tőle.

-          Mi?

-          Várja, hogy bemenj. – villantott felém egy ellenállhatatlan mosolyt, majd közelebb hajolt. Arra számítottam, hogy megcsókol, de e helyett a nyakamra lehelt forró csókot – Jó éjszakát, Szerelmem!

A megnevezéstől ismét felgyorsult a lélegzetem, és alig bírtam magam visszafogni. Már teljesen biztos voltam benne, hogy nem bánnám, ha ma este történne meg.

Kelletlenül elhatároztam magam, és fintorogva a hideg levegő miatt, kikászálódtam az autóból.

-          Lydia – szólt utánam Edward, mire behajlítva a térdeimet, beljebb hajoltam.

Még megszólalni sem volt időm, és már Edward ajkai az enyémekkel mozogtak. Annyira hirtelen történt, hogy halkan felnyögtem a csodás érzéstől. Az ajkai hevesek és édesek voltak, míg én megszeppenve próbáltam viszonozni. Még mielőtt jobban belejöttem, és elmerültem volna a szájában, Edward apró csókot nyomva az ajkaimra, elhúzódott.

-          Jó éjt! – suttogtam beharapva az ajkamat, amelyen lehetett még érezni Edward édes ízét.

Szinte öntudatlanul tettem meg azt a rövidke utat a bejárati ajtóig, de amint meghallottam elhajtani a kocsit rögtön éberebb lettem.

Zavarban éreztem magam, amiért anyuéknak ezt el kell magyaráznom, másrészről nem értettem, hogy Edward honnan tudta, hogy anyu figyel minket. Épp nyitottam volna ki az ajtót, mikor a felismerés szinte fejbe vágott. Hisz’ mindenről kérdeztem Edwardot, de a saját képességéről nem. Hogy lehettem ennyire ostoba? – kérdeztem magamtól, miközben a felismeréstől dühösen bevágtam az ajtót.

-          Hol voltál? – rohant ki anyu a konyhából, majd meg sem várva a válaszomat, megölelt.

-          Csak mászkáltam – próbáltam megnyugtatni, mert észrevettem, hogy az aggodalom kezdett rajta eluralkodni.

-          Csak mászkáltál? – vízhangzott a hangja hisztérikusan – Mégis mit hittél? Hogy egész nap nem vagy itthon, és megoldod egy „csak mászkáltam”-mal? Válaszokat várok!

Kis híján megforgattam a szemeimet, de éreztem, hogy nem kéne tovább feszíteni a húrt, ezért felkészültem a vallatásra. Még mielőtt megszólalhattam volna, Eathen megjelent a konyhaajtóban. Megnyugtatott a tudat, hogy anyu nem maradt egyedül mikor ennyire ki volt bukva.

Mélyet sóhajtottam, és belekezdtem:

-          Edward Blackkel voltam. – bejelentésemet hosszú hallgatás követte.

-          Dr. Cullen egyik nevelt gyereke? – törte meg a kínos csendet Eathen. Kicsit furcsa volt erről beszélni egy olyan ember előtt, akit nem szoktam beavatni a személyes ügyeimbe. Mégsem durcáztam be, és rohantam fel az emeletre, mint ahogy alig egy nappal tettem volna ebben a helyzetben. Úgy tűnt, hogy ez a pár óra teljes mértékben megváltoztatott valamit bennem. Ahogy elnézetem anyu aggódó arcát, és a mostoha apám zavart tekintetét, bűntudatom lett. Hisz’ nem volt titok, hogy Eathent mennyire nem fogadtam be a bizalmamba, de ő mégis próbálkozott. De én nem…

-          Igen, ő az. – próbálkoztam egy halovány mosollyal, ami látszólag meglepte Eathent. Gyerünk Lydia, menni fog ez! – bíztattam magam, miközben eldöntöttem, hogy megteszek mindent tőlem telhetőt, hogy javítsak a kapcsolatomon a mostoha apámmal.

-          Ki ez a fiú? – kérdezte anyu higgadtabban, de nem tudta elrejteni, hogy mennyire izgatott a válaszom miatt.

Ezen a kérdésen el kellett gondolkoznom. Ki is nekem ő valójában? A szerelmem? Természetesen az volt, de ezt nem vallottam volna be nekik. Még anyunak sem…

-          A fiúm – nyögtem ki végül elvörösödve. Nem szerettem ezt a szót, de most tökéletesen kapóra jött, mert ez kifejezte Edward személyét, és nem kellett órák hosszat magyaráznom. Vártam, hogy anyu rám zúdítja a kérdéseinek áradatát, de nem ez történt. Legnagyobb meglepetésemre, felnevetett, és magához vont. Úgy ölelgetett, mintha az imént tettem volna valami csodás dolgot, holott általában ilyenkor szoktak az anyák pánik rohamot kapni, hogy a kis lányuk felnőtt. Úgy tűnt, hogy ez az én édesanyámnál nem fog megtörténni, mert nem kérdezett semmit percekkel később sem.

-          Tudtam, hogy valami van itt. – húzódott el tőlem – Éreztem, hogy megváltozott a hangulatod, és sejtettem, hogy egy fiú van a dologban.

Éreztem, hogy elvörösödöm, és ezt ő is észrevette.

-          Nyugodj meg, kicsim! Nem kell semmit mondanod róla! Bízom benned! Hiszem, hogy a legjobbat választottad. – nézett rám kedvesen.

Hittem neki, mégis volt egy olyan érzésem, hogy ki fogja tudakolni az ismeretlen fiú személyét Eathentől.

Még mindig jobb, mintha tőlem kíváncsiskodna. Bár szöget ütött a fejembe, hogy miért reagált így a hír hallatán anyu, ahogy. Hiszen egy átlagos anya még azt is tudni akarja, lánya újdonsült udvarlójáról, hogy mit eszik reggelire. Valamit titkol előlem – futott át az agyamon, de nem volt időm ezen gondolkozni. Edward nem mondta, hogy mikor fog jönni, és szerettem volna felkészülni az érkezésére.

-          Hát én nagyon fáradt vagyok! – tetettem egy ásítást, mert valójában nagyon is elememben voltam. – Jobb lesz, ha lefekszem!

-          Máris? – nézett rám anyu meglepetten – Nem vagy éhes?

-          Nem, köszi – válaszoltam már a lépcsőnél – Jó éjszakát!

Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, ami valószínűleg leleplezett volna, ha anyu nincs elfoglalva azzal, hogy minél halkabban suttogja Eathennek a következő szavakat, nehogy meghalljam, sikertelenül:

-          Hát nem nagyszerű?! Végre szerelmes!