Red Moonlight: 10.fejezet.

10. A hiba:

Nyomorultul éreztem magam, és az sem segített, hogy tudtam, megérdemlem. Egy önző, vak liba vagyok.

Csütörtök van, és éppen a plusz olaszórámon ülök, egyedül. Nincs padtársam.
Edwardot elnyelte a föld, semmit sem tudok róla.
Alice-szel sem találkoztam hétfő óta.
Már egy hete nem jár Edward iskolába, és én próbálom magamat arról meggyőzni, hogy ennek nincs köze hozzám.

Már akkor rossz érzés töltött el, mikor Alice elhozta a táskámat szombat délelőtt.
A nappaliban tévéztem, mikor megszólalt a csengő. Gyorsan felpattantam remélve, hogy Alice az. És nem is csalódtam, mert a sárga Porsche ott parkolt le a házunk előtt.
Izgatottan, mosolyogva szaladtam ki elé, de amint megláttam az arcát, elkomorultam.
- Valami baj van? – kérdeztem félénken.
- Nem, nincs semmi baj – akart biztosítani róla, de elfelejtette, hogy én olyan paranoiás vagyok, hogy a legbékésebb dologban is meglátom a rosszat.
- Ja, persze – horkantottam fel. – Edwarddal van baj?
- Nem – mosolygott őszintén. – Vagyis, nem csak vele.
- Ezt, hogy érted? – döbbentem meg.
- Felejtsd el – nézett oldalra. Köszi, ezek után tényleg könnyű, akartam mondani, de inkább befogtam a számat, így is sok bajt okozok vele.
- Rosszul viseli? – fogalmam sem volt, miért jutottam erre a következtetésre, de meg akartam bizonyosodni az ellenkezőjéről.
- Ez enyhe kifejezés – válaszolt Alice szomorúan.
- Sajnálom – suttogtam magam elé, és tudtam, addig, amíg ezt az egészet nem tisztázom Edwarddal, a bűntudat mindennapi társam lesz.

Körülbelül ugyanilyen nyomorúságosan teltek a napjaim azóta, hogy hétfőn a Cullenek Edward nélkül jöttek iskolába.
Még beszéltem aznap Alice-szel, mert kíváncsi voltam, mi az oka a mindig mosolygós lánynak a búskomorságra. De nem kaptam tőle kielégítő választ, és kénytelen voltam beérni ennyivel, mert másnap már nem is jöttek iskolába.

Lehet, hogy betegek, adtam meg magamnak a szerintem helyes választ.
Ezzel meg is nyugtattam magam, egészen szerdáig.

Az ebédlőben ültünk, mikor Jason – aki Sam egyik barátja - feltett nekem egy nem éppen kedves kérdést.
- Nem tudod, hol vannak Cullenék? – kérdezte gúnyosan.
- Nem – néztem rá durcásan. – Már miért tudnám?
- Talán, mert elég sok időt töltesz velük – válaszolta csendesen Mel.
- Várjunk csak, ezt meg, hogy értitek? – vonta magára a figyelmet Nick. Ma jött először iskolába. Azt mondta, hogy nagyon rosszul volt, és még a kezét sem tudta felemelni. Szerintem volt ebben némi hazugság is, de nem tettem szóvá. Örültem neki, hogy ezt a beszélgetést eddig tudtam halogatni.
- Mondjuk úgy, hogy Lydia eléggé összemelegedett Edwarddal – válaszolt Nick kérdésére Sam. Figyelmen kívül hagyta gyilkos pillantásomat.
- Komolyan? – nézett rám Nick megdöbbenve.
- Hát azért ez nem igaz – próbáltam higgadtam felelni. – Csak Alice-szel elmentem vásárolni…
- És Edwarddal papás-mamást játszottatok – szakított félbe Sam.
- Ez nem is igaz! – ellenkeztem dühösen.
- Bocs, Lydia, de szerintem is eléggé összemelegedtetek – harapott bele a szendvicsébe Jason.
- Ez hülyeség! – tiltakoztam. – Csak elkísértük együtt Nicket az orvoshoz.
- És utána mit csináltatok? – kíváncsiskodott Jenny. – Mert hallottam, hogy nem voltál bent az órán.
Hát ez remek, gondoltam keserűen. Ez az iskola tele van tinédzserbőrbe bújtatott pletykás vénasszonyokkal.
- Mi csak beszélgettünk – sütöttem le a szemeimet.
- Mindegy, ez akkor is furcsa - szólt közbe a Lana – Jason ikertestvére -, miközben a hosszú körmeivel kocogtatta az asztallapot.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem elfordítva a tekintetemet a rózsaszín körmeiről. Vajon hogy nem törik le neki?
- Hát, Cullenék csak napos időben hiányoznak. – Kérdő pillantásomat látva folytatta: – Kirándulni mennek, vagy valami ilyesmi – forgatta a szemeit.
- De amint látod, ma nincs jó idő – nézett rám Jason, mint valami elmebetegre. Bizonyára furcsa nekik, hogy nem undorodom tőlük, mint a többi diák. Szerintem valójában a diákok nem is Edwardéktól undorodnak, hanem az irántuk érzett csodálatukat gyűlölik. Hisz’ Cullenék gyönyörűek, okosak és - ami a legkevésbé számít nekem – gazdagok. Felfoghatatlan volt számomra, hogy miként lehetnek ilyen emberekkel ellenségesek. De ahogy elnéztem a lányok féltékeny tekintetét, valamelyest nyilvánvalóvá vált…
Nick ezután nagyon furcsán viselkedett. Nem jött a közelembe, de még mikor a spanyol órán egymás mellett ültünk, sem szólt hozzám.
Eleinte zavart ez a dolog, de aztán megszoktam. Visszagondolva a beszélgetésemre Edwarddal, talán jobb is így.

Unottan álltam föl a helyemről, és igyekeztem gyorsan kiszabadulni az iskolából, mielőtt ismét részesülök néhány beszólásban. Nem tartottam viccesnek, hogy Edwardot és engem folyamatosan emlegettek.

Hazafelé menet az ég ismét megajándékozott egy kiadós esővel. Alig telt el két másodperc, a táskám már csurom vizes volt. Az arcomat is csak a kapucnim védte meg.
De nem ez volt a legrosszabb a hazafelé vezető úton. Egészvégig az a fura érzés kísért, mintha figyelnének. Igyekeztem nem minden második lépésnél megfordulni, de ez az érzés csak nem szűnt meg.
Mikor beléptem a házba, akkor egy kicsit csillapodott, de még mindig nem voltam nyugodt. Kezdek megőrülni, jöttem rá keservesen.

Szerencsére anya korábban jött haza, így valamennyire biztonságban éreztem magam.
Igyekeztem úgy viselkedni, hogy ne vegyen észre semmit gyászos lelkiállapotomból, de kudarcot vallottam.
Halk kopogtatás törte meg a csendet a szobámban, mire félretoltam a könyveimet, egy ,,bejöhetsz” kíséretében.
Anya tekintete nem ígért semmi jót. Mosolygott, mint mindig, de tekintete zavartan pásztázta körbe rendetlen szobámat. Ismertem ezt a nézést.
- Beszélhetnénk? – kérdezte.
- Persze – néztem rá gyanakvóan.
- Jó, rátérek a tárgyra – sóhajtott lemondóan. – Elég furcsán viselkedsz mostanában. Csak tudni szeretném, hogy ennek van-e köze valakihez. – Remek, témánál vagyunk.
- Nem anyu, nincsen fiúm – forgattam a szemeimet.
- Lydia, nem lehet, hogy túl válogatós vagy? – Anyám mindig is nehezen viselte el, hogy nem szereztem elég tapasztalatot.
- Nem, nem lehet.
- Lydia, kérlek, csak próbáld meg! – Mélyet sóhajtottam, és beletörődtem, hogy úgy sem nyerhetek ebben a beszélgetésben.
- Rendben – mosolyogni próbáltam, de csak egy grimasz sikeredett. Anya megforgatva a szemeit állt fel az ágyamról.
- Hamarosan kész a vacsora – sóhajtott, és tudtam, nem elégedett a válaszommal.
- Eathen itthon van már? – kérdeztem, mert tudtam, hogy ezzel fel lehet vidítani.
- Melyik bolygón jársz te mostanában? – fordult felém rosszallóan. - Egész héten azt meséltem neked, hogy egyre több a gyilkosság az erdőben, ezért Eathen később jön haza. – Nem tudtam elrejteni megdöbbenésemet. Tényleg, hol járok én mostanában?
- Már megint? – Csak bólintást kaptam válaszul, ezért folytattam. – De az emberek miért mennek az erdőbe, ha tudják, hogy veszélyes? – Szerencsére már rég túl voltam azon, hogy Cullenéknek közük van ezekhez a gyilkosságokhoz.
- Sokan nem gondolják, hogy valóban veszély leselkedhet rájuk. Hiszen melyik elvetemült gyilkos lenne az erdő közelében, mikor farkasok és medvék kóborolnak szanaszét? És így a vádászok sem gondolják, hogy a gyilkosok olyan közel tudnak hozzájuk kerülni.
- Oh. – Mindössze csak ennyi volt, amit ki tudtam nyögni.
- Amúgy Eathen este tíz körül jön. – Anya el sem titkolhatta volna, hogy mennyire szereti a mostohaapámat. A nevét olyan szeretettel és lágysággal mondta ki, hogy elfelejtettem a gyilkosságokon gondolkozni. Ez a hangnem már ösztönös volt anyánál.

Irigyeltem, amiért így meg tudott bízni Eathenben.
Mikor anya elvált az apámtól, annyira összetört, hogy egy darabig még én sem tudtam megvigasztalni. Lehetetlennek tűnt, hogy valakiben még megbízzon. De aztán megismerkedett Eathennel, és teljesen megváltozott. Újra képes volt az emberekben bízni.

De bennem valami összetört, mikor láttam, hogy anya bizalmát az apám hogy kihasználja. Soha nem leszek képes megérteni, hogy az emberek miért használják ki azokat, akik teljes szívükből szeretik őket.
Míg anya a fél életét apámnak szentelte, addig ő képes volt azzal megcsalni, aki szembejött az utcán.

Annyira meg akartam változtatni a világot, de mikor kislányként láttam, hogy az emberek miként okoznak egymásnak fájdalmat, tudtam, hogy ez lehetetlen. Valószínű, hogy soha senkiben sem fogok bízni. Hogy is lennék képes rá, mikor ez történt anyával?

Mindig azt mondogatta nekem, hogy ismerkedjek meg sok emberrel, és találjak rá az igaz szerelemre. De ehhez tapasztalatot kell szerezni, mert anya is csak azért bízott meg apámban, mert nem rendelkezett kellő tapasztalattal.

De fogalmam sem volt, miként bízhatnék meg az emberekben annyira, hogy elmondjam nekik a titkaimat, vagy az érzéseimet.

Igazán Eathenben sem bíztam meg, és képtelen voltam feldolgozni, hogy anya miként csinálja. Mikor valaki teljesen kihasználja az iránta érzett szerelmedet és tiszteletedet, akkor egy részed meghal, a bizalom, ez a fal leomlik. Legalább is anyánál ez történt. De sikerült neki újra felépíteni ezeket az érzéseket.

Soha nem akartam megismerkedni senkivel, mert féltem, hogy ezt a falat nekem is ledönti valaki. De így, hogy ezeknek az érzéseknek a hiányában belegondolok, ezek a falak nincsenek is felépítve.

Nem hogy szerelmem, még legjobb barátom sem volt soha. Féltem, hogy kihasználnak, és megaláznak.
De úgy tűnik, hogy ez elkerülhetetlen, mert mióta ideköltöztünk Forksba, minden megváltozott.
Kézzel-lábbal küzdöttem az érzéseim ellen, de már lassan nem bírom tovább. Érzem, hogy feltétel nélkül megbízom Cullenékben, de fogalmam sincs, hogy miért.

Alice azt mondta, hogy Edwardnak szüksége van rám, és ez fordítva is igaz. Nekem is szükségem van rá, jobban, mint valaha. Mióta először megláttam, azóta érzem igazán, hogy talán képes vagyok megbízni valakiben. Még soha senki nem váltott ki belőlem ilyen érzést.
Nem csak bizalomnak hitt érzésről van szó, hanem a teljes mértékű érzésről.

Figyelmen kívül tudtam hagyni a természetfeletti gyorsaságát és erejét. Nem törődtem a furcsa utalásaival, és nem számított, hogy mit gondolnak mások. Vele akartam lenni, jobban, mint bármikor. Szerettem volna, ha bízik bennem.
Ha teljes értékű barátokká válunk.
Nem voltam benne biztos, hogy mit is érzek Edward iránt, de meg akarok bízni benne.

Hatalmas hibát követtem el, mikor elutasítottam Edwardot, és csak remélni mertem, hogy valamilyen módon még megbocsájt nekem.
Ha kell, akkor könyörgöm neki, és elmondom, hogy mit is érzek. Szükségem van rá…

Elmélkedésemben nem is vettem észre, hogy anya kiment a szobából. Úgy döntöttem, hogy segítek neki odalent, így is több időt töltünk együtt.

Kelletlenül, de beismertem, hogy az Eathen iránti negatív érzelmeim azért alakultak ki, mert én is figyelemre vágytam. Anya volt az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbíztam, de ő már nem csak bennem bízott.

Linda és Eathen – tökéletes párosítás, de vajon nekem is lesz ilyen szerencsém. Megtalálom azt, akit igazán tudok szeretni.
L+E
Talán a Lydia és Edward is lehet ilyen tökéletes páros, mint anya és a mostohaapám?

Abban biztos voltam, hogyha egyszer sikerül valakiben megbíznom, és az a valaki kihasználja ezt, soha többé nem leszek ugyanilyen.

Tehát, ha Edwardban tökéletesen megbízok, akkor talán képes leszek másokban is, feltéve, ha Edward megbocsájt nekem.

Éreztem, ahogy valaki végig simít az arcomon, és ettől felébredtem. A szemeim nehezen engedelmeskedtek, de végül az ólmos súly ellenére kinyíltak.A szobámban sötét volt, még a Hold sem világított be rajta. Ez itt Forksban természetes volt, mert a sűrű felhőréteg egyfajta burokba zárta a kisvárost.Az ágy besüppedt alattam, ijedten néztem föl, hogy aztán a meglepetéstől és a boldogságtól, a torkomon akadjanak a szavak.
Csillogó fekete szemek kísérték végig a mozdulataimat. Lassan felültem, és próbáltam megfelelő magyarázatot találni arra, hogy Edward miként jutott be a szobámba az éjszaka közepén.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem rekedten, és az időközben lecsúszott takarót, pirulva húztam feljebb. Ez nem kerülte el a figyelmét, és egy féloldalas mosollyal közelebb húzódott hozzám. A lélegzetem bennakadt, ahogy kellemesen meleg ujjaival megérintette az arcomat. Majd azok tovább haladva, az álamtól a kulcscsontomig végig simítottak fedetlen bőrömön.
Éreztem, a heves lüktetést a halántékomnál, ami bizonyította izgatottságomat. Edward arca lassan közeledett az enyémhez, és én furcsa izgatottságot éreztem. Nem akartam ellenkezni, csak élvezni. Mindenről megfeledkezni, és elengedni magam.
Éreztem forró lélegzetét az ajkaimon, de még mindig nem érintettek meg. Melyet sóhajtottam, és megtettem az első lépést, rányomtam ajkaimat, az övéire. Apró pillangók ezrei lepték el a gyomromat, ahogy belemosolygott a csókba.
Nem törődtem ezzel, inkább még szorosabban bújtam hozzá. Beletúrtam a hajába, mire megmozdította ajkait. Semmihez sem volt fogható, az az érzés, ami átjárta a testemet. Forróság vett körül, és mindenhol az illatát éreztem.
Ajkaink összhangban mozogtak együtt, mintha ez lenne a természetes. Furcsa, ismerős, mégis ismeretlen érzés öntött el.
Ahogy a derekamat fogva, közelebb húzott magához, minden gondolatom megszűnt létezni. Teljesen a hatalmába kerített ez az érzés. Az sem számított volna, ha polgárháború tör ki, amíg Edward karjaiban vagyok.
Egyszerre nyíltak el az ajkaink, és belesóhajtottam a csókba, ahogy a nyelve rátalált az enyémre. A lángolás futótűzként terjedt szét a testemben, felemésztve az erkölcsöket, a gondolatokat és a félelmeket.
Edward feljebb emelt, és a mellkasához vont. Lábaimmal körbefogtam a testét, mire megfeszült. A nyelve feltérképezte a számat. Furcsa volt, és izgalmas.
Próbáltam válaszolni a mozdulataira, mire halk morgás tört fel belőle. Ezt nem tudtam mire vélni.
Gyorsabban mozogtak az ajkai, és én próbáltam vele tartani az iramot. Olyan szorosan tartott, hogy szinte egy embernek számítottunk. Éreztem szívének heves dobogását, és csak most jutott el a tudatomig, hogy mindketten hevesen zihálunk.
Nem tudom, hogy mi történt, de a következő pillanatban a hátamon feküdtem, rajtam Edwarddal. A csókunk még mindig nem szakadt meg sőt, egyre hevesebb lett.A lábaim még mindig a csípője közül voltak, így tökéletesen éreztem hozzám nyomódó férfiasságát. Felnyögtem, a furcsa érzésre.
A nyelve heves játékra hívta az enyémet, és én készségesen válaszoltam rá.
Hosszú percekig faltuk egymás ajkait. Egyre éhesebb lettem a testére és a csókjaira.
Aztán egyszer csak véget vetett a csóknak. Szorosabbra fontam karjaimat a nyakán, és egy hirtelen elhatározásból, beleharaptam az alsó ajkába. Halkan felnyögött, amit bíztatásnak vettem. A nyelvemmel épp csak megérintettem az ajkait, és már ismét hevesen csókolóztunk. A nyelveink ismét vad táncot jártak, de már a kezeink sem tétlenkedtek.
Engedtem a testét magamhoz szorító kezeimen, és remegve próbáltam meg kigombolni az ingjét.
Ismét kieshetett egy bizonyos időtartam, – mint ezen az éjszakán már sokszor – mert mikor újra megérintettem Edward mellkasát, azért, hogy kigomboljam a többi gombot is, már a csupasz bőrét érintettem. Az ő keze nagyon lassan megindult a derekamtól. Végig simított a fenekemen, majd a felhúzott combomon.
Ismét beletúrtam a hajába, míg a másik kezemmel végig simítottam a gerince mentén. Érzetem, hogy a hátán az izmok megremegnek az érintésemtől. Ez mosolygásra késztetett. Edward ismét megszakította a csókot, de ahogy lélegeztünk, itt-ott összeértek az ajkaink. Mikor kinyitottam a szemem, a csillogó tekintetével találtam szembe magam. Szinte perzselt a tekintete, miközben az ajkait hosszasan rányomta az enyéimre.
Áttért a nyakamra, majd onnan a mellkasomra, miközben csókokat nyomott a kulcscsontomra. Megremegtem az érintéstől.
Edward keze a combomról feljebb kúszott és megállapodott a mellem alsó részét. Reszelősen vettem a levegőt, ahogy gyengéden megérintette a mellemet. Nem láttam, de sejtettem, hogy a vékony, pántos pizsama trikón keresztül látszik az izgatottságom jele, tekintve, hogy nincsen rajtam melltartó.
Forró csókot lehelt mellem trikóból kilátszódó részére, mire kiszakadt belőlem egy halk kis sikkantás. Edward keze megállapodott a pántnál, és lassan lefelé kezdte azt húzni. Ettől egy kicsit kijózanodtam.
- Edward – szólítottam meg, a vágytól rekedt hangon – Anyáék itthon vannak. Mi lesz, ha lebukunk? - kérdeztem riadtan. Tudtam, hogy nem tudnám csendben tűrni, hogy Edward kényeztet. Fogalmam sem volt, hogy mikor döntöttem úgy, hogy Edwarddal akarom átélni az első szerelmeskedésemet, de ebben a helyzetben biztos voltam abban, hogy ezt akarom.
Ő csak elmosolyodott, ezzel arra bíztatva, hogy ne aggódjak. Mind a két kezével megtámaszkodott mellettem, és a nyakamhoz hajolt. Belecsókolt a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Éreztem, ahogy gyengéden belém harap, amitől mélyről jövő nyögés hagyta el az ajkaimat. Aztán minden megváltozott: megéreztem, hogy az erős, éles fogak átszakítják a bőrömet. Először a fájdalom kerített hatalmába. Annyira intenzív volt, hogy a kétségbeesett sikolyom a torkomon akadt. Forró, sós és nedves dolog folyt végig a nyakamon, amit Edward egy nyögés közepette lenyalt rólam. A sokk miatt nem jöttem először rá, hogy a vérem az. A fogai ismét belemélyedtek a nyakamba, amitől megrándult a testem. Minden erőmet összeszedve próbáltam eltolni magamtól, de túl szorosan nyomódott össze a testünk.
Edward hirtelen felemelte a fejét, és az ajkaimhoz hajolt. Szenvedélyesen megcsókolt, és én ahelyett, hogy eltoltam volna, hevesen viszonoztam. A saját vérem ízét éreztem, de mivel Edward meleg ajkai az enyémeken játszottak, nem undorodtam. Beletúrtam a hajába, mire mosolyogva elhúzódott, és ismét a nyakamhoz hajolt. A fogai ismét belém mélyedtek, de már közel sem volt fájdalmas. A világ elhomályosult, és egyre sötétebb lett. Még hallottam, hogy Edward a fülembe suttogja, hogy szeret, aztán minden megszűnt. Olyan gyorsan vesztem el a sötétségben, mintha egy feketelyuk szippantott volna be.

Sikítva ébredtem fel, és ziháltam. A mellkasom őrült gyorsasággal emelkedett, és a forró könnyek áztatták az arcomat. A pizsama felső verejtékesen tapadt a testemre.
Mint aki megőrült, úgy pattantam fel az ágyról, és kapcsoltam fel a villanyt. A hirtelen fénytől elvakultam, amitől ismét pánikba estem. Egy örökkévalóság volt, amíg a szemeim megszokták a fényviszonyokat, de még így sem voltam nyugodt. A szobámban nem láttam senkit, de a biztonság kedvéért a szekrénybe is benéztem. Ijedten fordultam hátra a szekrénytől, mikor meghallottam egy kopogtatást az ablakomon.Aztán magamat szidva ültem le az ágyra. Remek, Lydia – gondoltam szomorúan – Még egy faág is megijeszt. Teljesen megőrültél!
És igazam volt, mert furcsa csalódottság öntött el, mikor rájöttem, hogy a csókokat Edwarddal, csak álmodtam. Ez tényleg nem normális! – őrjöngtem, miközben idegesen lekapcsoltam a villanyt.
Érdekes módon, nem féltem, hogy esetleg az álmom utolsó része beteljesül. Nem hittem, hogy ez megtörténhet. Mindig is szerettem a vámpíros történeteket, de Edward kicsit sem hasonlított egy vámpírra. Az sokkal jobban zavart, hogy ezek a csókok a valóságban nem történtek meg…Az álom ellenére, ólmos fáradtság nehezedett rám, és magzatpózba húzódva aludtam el