Black Dawn: 11. fejezet

11. A hűtlen:

Hibák. Mindenki követ el hibákat. Mindig ezt mondják, de én mégis úgy éreztem, hogy én követem el a legnagyobbakat. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, a testemnek, és az alapból kaotikus helyzetet teljesen elmérgesítettem.

Habár igyekeztem nem odafigyelni Edwardra az iskolában, folyton ott volt a gondolataimban. Ő sem jött oda hozzám, de láttam rajta, hogy mit érez, amikor találkozott a tekintetünk. Csalódott volt, és nem akarta megérteni, hogy miért kell ezt csinálnunk.

Már előre féltem és egyszerre boldog voltam a tudattól, hogy Edwarddal csütörtökön találkozom a külön olaszórán.

Mikor beléptem a terembe, már ott ült a helyén, az én szívem pedig eszeveszetten kezdett kalapálni. Láttam, hogy próbálja elrejteni a mosolyát, mikor meghallotta.

Igyekeztem nem feltűnően odamenni, és mindig emlékeztetnem kellett magamat, hogy a diákok nem tudják, hogy mi jártunk, vagy járunk, vagy egyszerűen azt, hogy totálisan szerelmes vagyok belé. Bár ahogy elhaladtam pár lány mellett, tudatosult bennem, hogy nem csak engem varázsolt el Edward. De az a különbség, hogy Edward engem szeret, biztattam magam, bár így is mart a féltékenység.

-          Szia – suttogtam, mikor odaértem az asztalhoz, ő pedig rám mosolygott.

-          Szia, Szépségem – suttogta ő is. Látszólag ő sem feledkezett meg arról, hogy senki sem tudja, hogy mi volt köztünk.

-          Meglehetősen furcsa lesz megint átélni, hogy rólunk pusmognak, meg ilyenek – morogtam, mikor leültem, ő pedig csodálkozó tekintettel nézett rám. – Tudod, hogyha vége ennek az egésznek, és ismét együtt leszünk. Megint mi leszünk a fő témája az iskolának.

-          Nem érdekel – mondta és a szemei izgatottan égtek. - Csak azt akarom, hogy már végre vége legyen. Olyan nehéz, hogy nem érinthetlek meg akkor, amikor akarlak, és nem csókolózhatok veled kedvem szerint.

-          Igen, tudom, hogy mire gondolsz – feleltem, és lassan a combjára csúsztattam a kezemet. Éreztem, hogy az izmai megmerevedtek, majd ellazultak. Egy szégyenlősen izgató mosolyt villantott rám. És miközben én azon csodálkoztam, hogy miként képes ilyet tenni, ő megragadta a kezemet, és összekulcsolta az ujjainkat.

Pár perccel később elkezdődött az óra, de nem engedte el a kezemet. Csodálattal töltött el, hogy tud bal kézzel írni, holott jobb kezes.

Viszont én nem kápráztattam el a tanárt úgy, mint Edward engem. Nem tudtam semmit olaszból. És ezzel alaposan magamra haragítottam Mr. Giovannit. Tehát a dupla olaszórán én voltam a kiszemelt. Néha-néha Edward meg tudott menteni, de legtöbbször engem szólítottak fel.

-          Akarod, hogy segítsek? – kérdezte Edward a második óra végén. – Elég jó vagyok olaszból.

-          Te mindenből jó vagy – vigyorogtam rá, mire lazán megrántotta a vállát.

-          Akkor is segíteni akarok – morogta. – Legalább úgy együtt lehetek veled egy kicsit.

-          Akkor most segítenél nekem? – kérdeztem izgatottan. Arra a gondolatra, hogy együtt legyek Edwarddal egy szűk kis szobában, zakatolni kezdett a szívem.

-          Most? – nézett rám kikerekedett szemekkel. Bólintottam, és a tekintetemet az ajkaira szegeztem, hogy tudja, jelenleg az olasz érdekel a legkevésbé. – Persze – mondta, és a hangja rekedt lett.

Egyszerre pattantunk fel az asztaltól, és nagyon gyorsan kiértünk Edward kocsijához. Igyekeztem nem törődni a diákok döbbent pillantásaival, miközben beszálltam az autóba.

Rekord sebességgel értük el a Cullen házat, azonban ott elbizonytalanodtam. A testem tüzelt, és Edwardot akartam, de éreztem, hogy ez nem helyes.

-          Mi a baj? – kérdezte, és látszott rajta, hogy remeg az erőfeszítéstől, hogy nyugodt maradjon.

-          Félek – ismertem be.

-          Mitől? – kérdezte döbbenten. – Nem fognak bántani, és én sem! Ha mégsem akarod…

-          De akarom! Őrülten akarlak, de itt van Ian, és… - Láttam rajta, hogy ez a válasz nem tetszett neki. – Kérlek, ne legyél dühös! Ez nem az ő hibája, hanem az enyém!

-          Nem! Ez az egész az én hibám! – mondta, és erősen beletúrt a hajába. Még mielőtt tiltakozhattam volna, váltott. – Akkor csak gyere be meglátogatni Iant, meg a többieket! Emmett állandóan hülye vérfarkasos vicceket mond neki. Nagyon idegesítő!

-          Rendben – egyeztem bele, de mégis elfogott a kétség. Tényleg jó ötlet ez?

Aztán ahogy beértünk a Cullen házba rájöttem, hogy tényleg nem volt jó ötlet. Emmett és Jared sakkoztak, a többiek meg viccelődtek, én pedig úgy éreztem, mintha nem lennék idevaló. És valójában úgy is volt.

-          Sziasztok – köszönt hangosan Edward, és ezzel magunkra vonta a figyelmet, bár gyanítottam, hogy eddig is tudták, hogy megérkeztünk.

-          Sziasztok – ismételtem Edwardot gyáván.

-          Üdvözlünk újra itt – mondta kedvesen Esme, míg a többiek barátságosan mosolyogtak rám. Ugyanolyanok voltak, mint mindig. Kedvesek, gyöngédek és szeretetreméltóak, és ettől nagyon rosszul éreztem magamat. Még mindig kísértett az a beszélgetés, amiben olyan csúnya dolgokat mondtam róluk Edwardnak.

Még mielőtt meg tudtam volna szólalni, valaki elviharzott mellettem. Döbbenten fordultam hátra, és megláttam Jared távolodó alakját. Hirtelen könnyek kezdték égetni a szemeimet.

Ijedten néztem fel Edwardra.

-          Hagyjad, csak hisztizik! – mondta, és megfogta a kezemet. Lehet, hogy Edwardnak igaza volt, és Jared tényleg csak a sértődött kisfiút játszotta, de abban igaza volt, hogy én sértettem meg.

-          Utána kell mennem – motyogtam, mire Edward még szorosabban fogta a kezemet. – Kérlek!

-          Ahogy akarod – mondta végül, és elengedett.

Nem volt túl sok időm. Jared nem volt vámpír, de ha átváltozott farkassá, akkor pont olyan gyors volt. Rögtön kirohantam a házból, és a nevét kezdtem üvöltözni. Még éppen láttam, hogy eltűnik a fák között, de nem állt meg. Ettől elöntött a méreg. Olyan hisztis, idegesítő…

Inkább nem fejeztem be a mondatot, még gondolatban sem.

Futni kezdtem, bár az esélye annak, hogy utolérem, még így is nulla volt. Havas volt minden, és alapból nem voltam valami nagy futóbajnok. De azért gondolkodás nélkül bevetettem magamat a fák közé.

-          Jared! – kiabáltam, de nem jött válasz.  A fák csak úgy cikáztak a szemeim sarkából, ahogy futottam, de sehol sem láttam a sértődött exhaveromat. – A rohadt életbe!- visítottam el magamat, mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok. – Jared, a rohadt életbe!

-          Igen, én is hasonlóan érzek – szólt egy ingerült hang a hátam mögül, mire megpördültem. Aztán elhátráltam, mert Jared meglepően közel volt. – Mi van? Ennyire visszataszító korcs vagyok?

-          Ne mondj már ilyeneket! – tiltakoztam hevesen. – Nem vagy az!

-          Úgy emlékszem, hogy ezeket te mondtad – vicsorgott rám, és a szemei dühösen villogtak. – És arra is emlékszem, hogy feltétlenül a tudtomra akartad ezt hozni.

-          Jared, akkor tértek vissza az emlékeim – kezdtem sírós hangon. Nem akartam sírni, de nem tudtam magamnak parancsolni. – Annyira össze voltam zavarodva, hogy össze-vissza beszéltem. Csak meg akartalak bántani titeket, hogy békén hagyjatok. De már megbántam!

-          És mi változott? – köpte a szavakat. – Már nem akarsz megszabadulni tőlünk? Most már hősiesen akarod viselni a három koloncodat?

-          Nem vagytok a koloncaim! – tiltakoztam ismét visítva. Jared nagyon is értett hozzá, hogy felidegesítsen. – Miért van az, hogy Edward és Ian képesek megérteni, hogy min mentem keresztül, te pedig nem?

-          Mert ők mások, mint én, Lydia. Ráadásul nekem köszönheted, hogy visszatértek az emlékeid…

-          Ezért? – kérdeztem döbbenten. – Ezért vagy ilyen velem, mert nem köszöntem meg?

-          Megköszönni? – kérdezte, és szikráztak a szemei. A fogain keresztül szűrte a szavakat, és egyre közelebb jött hozzám. Nem mertem kockáztatni, ezért elhátráltam, de ő csak jött felém. – Egyáltalán nem akarom, hogy megköszönd. Én csak tudni akarom, hogy voltál képes megbocsájtani Edwardnak azok után, hogy ezt tette. – Végül egy fa törzsének ütköztem, és Jared teste hozzám simult. Zihálni kezdtem. – Csak tudni akarom, hogy miért őt választottad újból helyettem.

Nem tudtam válaszolni, mert megcsókolt. Az ajkai rátapadtak az enyémekre, és éreztem a testéből áradó hőt. Forró volt, pont mint a csókja. Belemélyesztette a fogát az ajkamba, mire meglepetten felnyögtem. Ahogy elnyílt a szám, már éreztem is a nyelvét. Ledöbbentem, de nem attól, hogy megcsókolt. Hanem attól, hogy élveztem. Iszonyatosan élveztem.

Nem tudtam magamon uralkodni, amikor a hajába túrtam, és a testemet közelebb nyomtam hozzá. Jared is meglepődött, de gyorsan felismerte a helyzetet, és megragadta a csípőmet. Felemelt, én pedig a csípőjére kulcsoltam a lábaimat. Nagyon közel voltunk egymáshoz, és a nyelve nagyon izgató volt. Megszorítottam a csípőjét, mire nekem lökte magát. Ettől még jobban elöntött a forróság.

Fogalmam sem volt, hogy sikerült, de egyszer csak a kezem Jared csupasz hasát simogatta. Izmos volt és forró, én pedig teljesen elvesztem a csókjában.

-          Szeretlek – sóhajtotta a számba, majd végigsimította az alsó ajkamat a nyelvével. – Annyira nagyon szeretlek.

És ez pont elég volt arra, hogy kijózanodjak. Én nem szerettem Jaredet, vagyis igen, de nem úgy. Ebben száz százalékig biztos voltam. Ő csak a barátom volt. Talán a legjobb barátom, de nem a szerelmem. Edward volt a szerelmem, és örökre ő lesz az.

Erősen beleharaptam a szájába, mire meglepetten felnyögött, de tovább csókolt. Félreértette, ezért eszeveszett módon kapálózni kezdtem.

-          Mi a baj? – suttogta. Egy kissé elhúzódott tőlem, mire megtaszítottam a mellkasát. Döbbenten nézett rám, de elengedett. Ekkor vettem észre, hogy csak egy szürke póló volt rajta.

-          Ezt nem kellett volna – ziháltam, és kibújtam a teste és a fa áltál létrejött csapdából. Olyan közel volt, és ahogy néztem az arcát, rájöttem, hogy nem tudom, hogy mi ütött belém. Imádtam Jaredet, mint a barátomat. De sohasem éreztem iránta ilyen erős vágyat. Nem értettem magamat. De a vágy, ahogy jött, úgy tűnt el. Ez nem olyan volt, mint Edwarddal.

-          Nem kellett volna? – nézett rám döbbenten. Még mindig nem tért magához. Teljesen megértettem, mert még saját magam sem értettem, hogy miért csináltam ezt. – Elég készséges voltál, azt hittem, hogy…

-          Ne gondolj többet erre! – könyörögtem. – Kérlek, felejtsd el ezt az egészet!

-          Felejtsem el? – nézett rám kikerekedett szemekkel. – Erre vágyom azóta, hogy megláttalak. Abban sem vagyok biztos, hogy ez nem álom. Tudod, rengeteget álmodom erről. Hogy csókolózom veled, és addig szeretkezünk, míg a kimerültségtől el nem ájulunk. És te azt akarod, hogy felejtsem el?

-          Kérlek, Jared! – szipogtam. Rettegtem, hogy Edward tudomást szerezz erről. – Nem tudom, hogy miért csináltam, de nem volt helyes.

-          Nem volt helyes? – kérdezte gúnyosan. – Életem legjobb percei voltak, és szerinted nem volt helyes? – Összeszorította az ajkait, és gyanítottam, hogy most tért vissza a kábulatból. – Rendben, többé hozzád sem nyúlok, de ezt sohasem fogom elfelejteni.

Azzal eltűnt, én pedig ott maradtam egyedül. Fáztam, de az arcom égett, és csak percekkel később jöttem rá, hogy patakokban folytak a könnyeim.

Nem tudom, hogy jutottam haza. Csak arra emlékeztem, hogy Edward megtalált az erdőben. A nap már lemenőben volt, és tényleg nagyon fáztam. Hozzám akart érni, meg akart vigasztalni, de nem engedtem neki. Nem engedhettem neki, hogy ilyeneket tegyen, mikor én nemrég Jareddel csókolóztam.

Az még a tudatomban volt, hogy nagyon fáradtnak éreztem magamat, de onnantól semmire. A következő emlékképem az volt, hogy az ágyamban fekszem.

Borzalmasan éreztem magamat. A fejem lüktetett, és a szó szoros értelmében undorodtam magamtól. Ahogy nagyjából magamhoz tértem, elindultam zuhanyozni. Mikor kijöttem a tűzforró víz alól, úgy éreztem, mintha lesikáltam volna magamról a bőrt is. Ez elégedettséggel töltött el.

Másnap képtelen voltam iskolába menni. Megmondtam anyának, hogy nagyon rosszul érzem magam. Nem tudom, hogy hitt-e nekem, de láthatott valamit az arcomon, mert megengedte, hogy otthon maradjak.

Azt hittem, hogy ettől majd jobban érzem magamat. Nem kellett látnom Edwardot, és a zavarodott, vagy esetleg dühös arckifejezését. Ahogy belegondoltam, hogy mit érezne, ha megtudná, hogy mit tettem, elfogott a rosszullét. Kirohantam a fürdőszobába, de képtelen voltam hányni.

Undorodtam magamtól, de össze is voltam zavarodva. Borzalmas, amit tettem, de ennyire azért mégsem. Hogy érezhettem ennyire rosszul magamat egy csóktól? Pláne úgy, hogy Jared nagyon is vonzó volt.

A nap többi részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam aludni. Nem nagyon ment. Aztán, amikor már majdnem sikerült, valaki csöngetett. Eldöntöttem, hogy nem megyek le.

Az illető meglepően kitartó volt, de én is elhatároztam magamat. Aztán egyszer csak csönd lett. Elégedetten sóhajtottam fel, aztán viszont riadtan felsikítottam. Valaki volt az ablakomnál, és be akart jutni.

Aztán ahogy alábbhagyott a rémületem, felismertem a hihetetlenül világosszőke hajat, és Ian eltéveszthetetlen hangját. Most éppen káromkodott, ami megmosolyogtatott. Ritkán hallottam őt káromkodni.

-          Mit csinálsz itt? – kérdeztem, és az ablakhoz mentem. Kinyitottam, és még mindig vigyorogva néztem, ahogy pontosan a lábaim elé esik. Erősen beleharaptam az ajkamba, hogy ne nevessek, és tiporjam össze még jobban férfiúi büszkeségét.

-          Azt hiszem, újra értelmeztem a lábaid elé borulok kifejezést – morogta duzzogva, és megpróbált a leglazább módon felállni.

-          Mit keresel itt? – kérdeztem, még mindig az ajkaimat rágcsálva. Szúrós szemekkel nézett rám, majd megadóan kifújta a levegőt.

-          Jó, rendben, nevess csak! – morogta sértődötten, mire kitört belőlem a hisztérikus vihogás. Nem értettem, hogy mi van velem. – Ez nagyszerű!

-          Bocsáss meg! – néztem rá sajnálkozva a hülye viselkedésem miatt. – Mit csinálsz itt?

-          Ennyire zavarok? – nézett rám kissé bosszúsan.

-          Nem, dehogy! – tiltakoztam. Igazat megvallva jó volt érezni az Ianből áradó könnyedséget. Kissé felszabadultam tőle. – Örülök, hogy itt vagy, csak nem értem, hogy miért.

-          Voltam iskolába, és láttam, hogy nem jöttél be – mondta, és leült az íróasztalom előtt lévő székre. – Valami baj van?

-          Miért lenne?

-          Tegnap elég érdekes volt, hogy úgy leléptél, aztán meg mikor Edward hazajött mondhatni dúlt-fúlt.

-          Dúlt-fúlt? – kerekedtek el a szemeim. – Miért?

-          Én is ezt szeretném megtudni – bólintott, de összeszűkült szemekkel nézett rám. – Összevesztetek Jareddel?

-          Mi? Nem! Miért? – kérdeztem pánikolva. Ismét nyomást éreztem a mellkasomban, ahogy a csókra gondoltam.

-          Csak mert látszólag Jaredre volt mérges – rántotta meg a vállát Ian, és fogalma sem volt, hogy ezzel a mondattal, kirántotta alólam a szőnyeget. Erőtlenül rogytam le az ágyamra. Persze ez nem kerülte el a figyelmét. – Mit csinált Jared?

-          Én csináltam, nem ő! – tiltakoztam szipogva. Ismét sírva fakadtam. – Megcsókolt, én pedig hagytam! Egy hűtlen kis lotyó vagyok! – Pár pillanating csend volt, gondolom megemésztette, amiket mondtam.

-          Lydia, azért nem ennyire rossz a helyzet! – Hallottam, hogy felállt, és elém sétált. – Ne sírj, rendben? – emelte fel az államat, és gyöngéden végigsimított az arcomon. – Senki sem tart lotyónak!

-          De az vagyok! – mondtam sipítós hangon. Közben megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy lehet, hogy ezt jobb lenne abbahagyni, mert már saját magamat is idegesítette a nyivákolásom.

-          Nem vagy az, érted? – ragadta meg a fejemet, miközben ő elém térdelt. Egy magasságban volt a fejünk, én pedig nem tudtam másfelé nézni csak a szemeibe. – Te vagy a legcsodásabb lány a világon! Felfogtad, hogy mi mindent jelentesz nekünk?

-          Ezt hogy érted? – kerekedtek ki a szemeim. Hirtelen nagyon is tudatában voltam, hogy Ian arca nagyon közel van, és hogy milyen hidegek a kezei. A bőröm szinte lázasnak hatott az övé mellett.

-          Olyan kis figyelmetlen vagy – nevette el magát. – Mind megőrülünk érted!

Döbbenten kaptam levegő után, ahogy meghallottam, hogy Ian Jared szavait ismétli el. De nem volt időm reagálni, mert forró ajkak tapadtak a számra.

Megint megtörtént. Az akaratomon kívül csókoltak meg, és szintén az akaratomon kívül csókoltam vissza.

Ez a csók teljesen más volt, mint Jaredé, de talán épp ezért volt annál tüzesebb. Ian lassan kóstolgatta az ajkaimat, mintha félne az elutasítástól. Nem húzódtam el, mert tudtam, hogy ez milyen fontos lépés a számára. Nem akart megcsókolni, de végül mégis megtette. Tudta, hogy nem ez a legjobb időzítés, de mégis ezt érezte élete legjobb döntésének. Mikor nem húzódtam el felbátorodott, és gyengéden szétfeszítette az ajkaimat. Elöntött a forróság, közben eszembe jutott, hogy nem kéne ezt csinálnom, de akkor már késő volt. Túlfűtöttek az érzések, ahogy a nyelvünk találkozott, és Ian kezei éltre keltek. Végigsimított az oldalamon, fel-le, miközben gyengéden szívogatta a nyelvemet. Ez meglepett, de az még jobban, hogy Ian kezei feljebb vándoroltak, és végigsimítottak a melleimen.

Ez épp eléggé töltött el döbbenettel, így sikerült magamtól ellöknöm. Kikerekedett szemekkel néztünk egymásra. Én nem értettem, hogy miként történhetett ez meg, és ő sem tudta eldönteni, hogy miért csinálta.

-          Sajnálom – nézett rám tágra nyílt szemekkel. – Én… nem akartam… vagyis nem most… én most… szerintem… megyek… Igen, megyek! Mennem kell!

Azzal ott hagyott. Még mindig ziháltam, és közben azon törtem a fejemet, hogy ez mi volt. Hogyan érezhettem Ian érzéseit, és honnan tudhattam, hogy mire gondol? Ez nem normális. És hová tűnt a vágy, amit akkor éreztem, mikor az ajkaink találkoztak?

Hallottam, hogy a bejárati ajtó nagyot csattanva becsapódott Ian után, de nem tudott érdekelni. Dühösen összeráncoltam a szemöldökömet, és arra gondoltam, hogy talán valaki szórakozik velem. Aztán hirtelen ismét a tudatára ébredtem, hogy mit tettem. Megcsaltam Edwardot! Megint!

Felpattantam az ágyról, és a zuhanyzóba rohantam, de éreztem, hogy nem lehetek elég gyors, hogy lemossam magamról Ian érintését, mert már éreztem is a mindent elsöprő bűntudatot.